Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

tett ki), kaszálni a gubacsi szigetet, a szénát itt gyűjteni, boglyázni, s a pesti uradalmi majorba szállítani. Mindezeken kívül még ajándékozási kötelességük volt: a helység együtt adott a földesúrnak évente négy borjút és harminc libát, az egésztelkes jobbágyok egyenként (a többi arányosan) négy tyúkot, húsz tojást, két icce vajat.

14 A XVIII. század első felében különösen a Pest környéki jobbágyfalvak fejlődtek igen erős mértékben, s ha olyan eredményeket, mint Soroksár, nem is tudtak elérni, s terheik is súlyosabbak voltak, fejlődésük, gazdasági megerősödésük — nyilvánvalóan Pest közelsége miatt — biztosított volt. r Soroksár után, a jobbágytelkek számát tekintve, a legnagyobb helység Palota volt. Míg az Palota Újfalussy család bírta Palotát, szokás (régi szokás) szerint szolgáltak és adóztak a földesúrnak (ennek a mennyiségét nem tudjuk). Szerződést az új földesúr, galántai Fekete György gróf kötött velük 1750-ben, amely szerint egy-egy egésztelkes jobbágy évi 6, a féltelkes 3, a harmadtelkes és a zsellér 2 forint cenzust fizetett, s mivel a földesúrnak Palotán majorsága nem volt, a robotot is pénzzel, illetőleg terménnyel váltották meg. Ezeken kívül csupán néhány munkakötelezettségük volt: kaszálták az uraságnak a megyeri (káposztásmegyeri) pusztán levő rétjét, az itt termett szénát összegyűjtötték és behordták (ez jobbágyonként évi öt napi munkát jelentett), évi hat napot dolgoztak az uraság „Józan nevű szőlőjében", fát hordtak a Nógrád megyei Pencről Pestre a földesúr konyhájára (egy egésztelkes egy öl fát), de amikor Fekete György Bécsbeköltözött, ehelyett trágyát hordtak télen az urasági rétekre (egy egésztelkes tíz szekérrel), s ők szállították Pestre be a heteddézsmát. A palotai jobbágyok ugyanis, mint a Pest megyei kuriális (nemesi) helységek általában, terményeikből (őszi, tavaszi gabona kukorica, bor és bárány) nem kilencedet, hanem hetedet adtak; viszont nem kellett tizedet fizetniük, s így ez a fajta adózásuk kevesebb volt, mint a nem kuriális helységek kötelezettsége. Ajándékképpen a földesúrnak egész telkenként hat csirkét, két ludat, húsz tojást és három icce vajat adtak. A palotai jobbágyok ezt a szerződést maguk is igen kedvezőnek ítélték, s ezért az úrbérrendezés előtt szolgáltatásaik miatt panaszuk nem volt. Gyarapodásukat Pest közelsége igen nagy mértékben elősegítette. Értékesítési nehézségeik nem voltak, fuvarozási lehetőségek pedig szinte korlátlanul álltak rendelkezésükre: ezt az élénk pesti kereskedelem és kézműipar szinte állandóan, a XVIII. század közepétől kezdve pedig egyre növekvő mértékben biztosította, sőt igényelte. Volt Palota határában szőlőhegy is, s itt minden telkes gazdának, sőt minden zsellérnek is volt szőlője. Legelőjük volt elég az igavonó és a „heverő" (hizlalásra szánt) marháik számára, s volt „alkalmas" jövedelmük Megyer és Sikátor pusztákból: ezeket évente 150 forintért bérelték a földesúrtól. Ezeken a pusztákon nádvágási lehetőségük is volt. A falu további fejlődésének csak az szabott határt, hogy szántóterülete kicsiny volt. Maguk a palotai jobbágyok mondták 1768-ban: „Semminemű puszta-helyeink nincsenek, sőt inkább ekkoráig szaporodása volt Helységünknek, és ha földünk volna, naprul napra most is gyarapodnánk." Nagyságrendben a harmadik nagy falu Pest mellett Keresztúr volt. Palotához vagy Soroksár- Keresztúr hoz viszonyítva az itteni jobbágyok helyzete mindenesetre nehezebb volt: panaszkodtak 1768ban sovány és homokos termőföldjeikre, s arra is, hogy a Rákos-patak áradásai gyakran okoztak kárt a rétjeikben. Szolgáltatásaikat csak 1752-ig szabályozta szerződés, attól kezdve szokás szerint, tehát földesuraik igényeinek megfelelően dolgoztak és adóztak. Földesuraik (a XVIII. század közepén Podmaniczky Sándor és János, Orczy Lőrinc, Beleznay Miklós és Bulyanovszky Sándor) majorságokat állítottak fel a faluban, és a majorsági szántók művelése, az aratás, a behordás a jobbágyok feladata lett (ez évente hét-nyolc napi munkát jelentett), éppen úgy, mint a szükség szerinti terményfuvarozás Pestre és Aszódra. Ok voltak kötelesek építkezés esetén a földesurak számára a Dunáról a faanyagot is Keresztúrra, Aszódra szállítani. Cenzust az egésztelkesek itt is évi 3 forintot fizettek, s a többi helységekhez hasonlóan adták az ajándékokat is. Palotához hasonlóan, mint kuriális helység, ők is hetedet fizettek. Hátrányaik mellett azonban bőségesen voltak előnyeik is. Volt elegendő legelőjük a vonó és a heverő marháik számára, volt szőlőhegyük, és itt majdnem mindenkinek szőlője. A falu határában házak festésére való jó agyagot találtak; ezt más helységekbe vitték, és eladták vagy fáért elcserélték. A pesti eladási lehetőségek számukra is korlátlanok voltak, éppen úgy, mint a fuvarozási lehetőségeik is. Sőt, a szegényebbek bejártak Pestre, Kőbányára, az ottani szőlők művelésére, mint mondták: „azzal is segéllyük magunkat". Miként Palota és Keresztúr, kuriális helység volt Csaba is. A földesúr a XVIII. század közepén Csaba Laffert Ignác báró volt, s a jobbágyok szolgáltatásaikat és adózásaikat szerződés szerint (ezt még Laffert anyja, Ettl Mária Borbála bárónő kötötte velük) végezték. Szerződés szerinti robotjuk őszi-tavaszi szántáskor két nap volt, az igával nem rendelkező jobbágyok és zsellérek pedig évi nyolc nap kézirobotot és fonást végeztek. A község köteles volt szénakaszáláskor és gyűjtéskor négy napig a földesúr számára dolgozni, és szüretkor kézi robotot