Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

dése elől, és keresztülvitte akaratát: hogy a jobbágyi és földesúri földek kihasításánál a számára előnyösebb és jobb minőségű területeket (a palotai határnak az Újpest, Megver és Fót felé eső, felső részét) biztosítsa. Az 1836. évi törvények következtében Soroksáron, Tétényben, Csabán és Csepelen is indult úrbéri per, de a Buda és Pest környéki helységek úrbéri perei közül egy sem fejeződött be 1848 előtt. Részleges megegyezések születtek, amelyeknek a végrehajtása a legtöbb esetben magával hozta a per felújítását. Csabán például az elkülönítés már 1840-ben megtörtént, de 1847ben új per kezdődött a földesúr és a jobbágyok között. Az úrbéri perek nem érintették a földtulajdon kérdését, a Buda és Pest környéki helységekben nem került sor az 1840-ben törvénybe iktatott örök váltságra. A haszonvételeket és tartozásokat az urbáriumok, szerződések, majd az 1836. évi VI. és VII. törvénycikkel szabályozták. A régi szerződések ezek után is érvényben maradtak, de a törvény megengedte, hogy ha ezek „időközben lehetetlenekké vált feltételeket foglalnának magokban", új szerződést is köthessenek, így került sor 1840-ben Promontoron a robotlerovás, helyesebben robotváltság ügyében új szerződés kötésére.

87 Nagy problémájuk volt a promontoriaknak az, hogy igen kicsiny legclőterülettel rendelkeztek. Ennek ellenére már a kortársak is megjegyezték, hogy az itteni lakosok „kiválogatott marhatenyésztést űznek, úgyhogy a promontori teheneket, hornyukat fajnemesítésre szokták megvenni". Az állattenyésztés a többi Pest környéki helységben is igen jelentős volt. Palotán, Keresztúron, Szentlőrincen, Csabán, Cinkotán egyaránt „egészséges" legelők lévén, sok állatot tartottak, s nemcsak a földesurak foglalkoztak juh-, ló-és szarvasmarha-tenyésztéssel (nemesítéssel), hanem a falvak jobbágyai is. Pest közelsége számukra kitűnő piaclehetőséget jelentett. IRODALOM ÉS FORRÁSOK Buda és Pest gazdaságtörténete 1790—1848 közötti időszakáról összefoglaló munka még nem készült, és részlettanulmányok is — a XIX. század végi, főképp kereskedelemtörténeti adatokban gazdag, jubiláris monográfiáktól, Pólya (1892, 1896), Fenyvessy munkáitól eltekintve — csak elvétve s inkább az utóbbi évtizedekben jelentek meg. A városnak — az ország nyilvánvaló központjának — e korszakban egyre növekvő gazdasági szerepével ugyan a magyar történetírás mindig számolt, de az összefoglaló és értékelő (nem várostörténeti, hanem országos történeti) munkák a csekély számú rószletkutatások és a még csekélyebb számú és értékű részleteredmények esetleges figyelembevételén messze túlmenően elsősorban Horváth Mihály történeti, kortársi ós politikai szempontból egyaránt nagy jelentőségű tanulmányára (Az ipar és kereskedés története Magyarországon az utolsó három század alatt. Pest 1840), valamint összefoglaló történeti munkáira (Magyarország történelme VIII. Bp. 1873; Huszonöt év Magyarország történelméből 1823tól 1848-ig. Genf 1864) támaszkodtak. A felszabadulás utáni magyar történetírásban — az ipar- és kereskedelemtörténeti kutatások során — Mérei Gyula és Gyömrei Sándor munkássága voltaképpen Horváth Mihályhoz kapcsolódott. Mérei — a marxista történettudomány igényével — a magyar iparfejlődést vizsgálva gazdag levéltári anyagot dolgozott fel, ós ezt értékelve eredményeket ért el a város manufaktúra-, gyár- és kézműiparának, Gyömrei pedig — szintén alaposnak ígérkező levéltári kutatásaival — a város kereskedelme történetének a kutatása terén. Mindkettőjüknek nagy érdeme (feldolgozásaik hiányossága ellenére is), hogy a város gazdasági életét a kialakuló kapitalista termelés időszakában adatokkal bizonyítva, marxista igénnyel kísérelték meg felvázolni. Ezt az érdemet az sem csökkenti, hogy a várostörténeti érdeklődés hiányzott náluk, pontosabban: hogy adataik, fejtegetéseik elsősorban nem a város gazdasági életének az összefüggéseiben jelentkeztek, hanem Móreinél országos viszonylatban, Gyömreinél pedig a kereskedelmi tőke kialakulásának a szempontjából. Mérei az iparfejlődésre vonatkozóan feldolgozta az OL Helytt. lt. kereskedelmi ügyosztályának (Departementum Commerciale) ós a FővL különféle iratsorozatainak (PL Intimata, Missiles, Relationes a. m., a. n.) az 1790—1848 közötti anyagát. Gyömrei pedig ugyanebből az iratanyagból a kereskedelmi tőke szerepére vonatkozó iratokat, valamint az OL-ban őrzött bécsi Natorp-cég pesti leányvállalatának, utódjának, a Machcr-cógnek ós az üzlet folytatójának, a Kappel-cégnek az iratait (ez volt az egyetlen Magyarországon fennmaradt pesti kereskedőházi levéltár; 1956-ban elpusztult). Ugyancsak ő hasznosította a Magyar Kereskedelmi Társaság 1 944—45-ben elpusztult levéltárának megmaradt iratait is (TBM XT. 1956, 199—241). Az egykorú statisztikai feldolgozások, városleírások és útmutatók (Schwartner, Rath, Jung, Kunits, Vojdisek, Schams, Dorffinger, Tekusch, Fényes, Blaskovits, Palugyay, Haeuffler) forrásértékű adatainak felhasználásán kívül Mérei és Gyömrei adatai tették lehetővé (kiegészítve ezeket saját kutatásainkkal, elsősorban az egykorú összeírások feldolgozásával, valamint az elég gyér részletkutatások adatainak hasznosításával) a város 1790—1848 közötti gazdaságtörténetéből a kereskedelem és az ipar történetének az összefoglalását. A mezőgazdaság e korszakbeli történetének összefoglalásához azonban még előmunkálatok sem álltak rendelkezésünkre, mert Dvihally és Bodor igen vázlatos, adatokban — e korszakra vonatkozóan — roppant szegény munkái éppen csak futólagosan érintették a budai és a pesti mezőgazdaság kérdéseit, amelyeknek a megoldásához főképp a FővL-ban kellett új kutatásokat végezni. 24 Budapest története III. 369