Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

változatlan maradt az úrbéres jobbágyok birtokában levő szántóterület nagysága, Hidegkúton pedig csökkent. Ezt az utóbbi csökkenést az sem indokolja, hogy a hidegkútiak a Mária Terézia-féle úrbérrendezés óta rétterülethez is jutottak, mert a rétek és szántók együttes területe sem tette ki 1828-ban az úrbérrendezéskor birtokolt szántóterületek nagyságát. A jobbágyok birtokában — nemcsak Buda és Pest környékén, hanem az országban is — az úrbéres területnél jóval több föld volt a XIX. század első felében.

83 Különböző időpontokból származó adatok szerint az úrbéres területhez viszonyított többlet Palotán 27,08, Cinkotán 23,18, Soroksáron 21,79, Csepelen 11,54, Hidegkúton pedig 34,13 százalékot tett ki. Mindehhez járult ugyanezekben a helységekben még a szőlőbirtok is. Ez a birtoktöbblet azonban nem foglalja magában a jobbágyok és zsellérek által a földesuraktól bérelt földterületet. Bérletekre elsősorban ott nyílott lehetőség, ahol a földesiírnak majorsága nem volt. Soroksáron például 1789-ben a kataszteri földméréskor csak 39 hold szántóföldet, 20 hold rétet és 220 hold erdőt írtak össze mint urasági birtokot, 1847-ben azonban, amikor sor került a határ mérnöki felmérésére, már sem urasági szántót, sem erdőt nem találtak, hanem csak urasági rétet, 345 holdat, de ezt sem a földesúr, hanem a helység használta. Gubacs, Szentlőrinc és Péteri puszták területe teljes egészében a földesúr birtokában volt, s azt időnként a soroksári jobbágyoknak, illetőleg másoknak bérbe adta. Szejitlőrinc pusztát hosszú ideig Mayerffy Ferenc pesti polgár, sörfőző bérelte a Grassalkovichoktól. A gubacsi pusztát a soroksári zsellérek árendálták, a péteri pusztát pedig a soroksári jobbágyok. Soroksár a XIX. század első felében virágzó helység volt. Fejlődését és gazdagodását elsősorban Pest közelségének köszönhette. Soroksáron, mint a legtöbb mezővárosban, a földművelés és az állattenyésztés volt a jelentős (s nem a kézműipar), továbbá a mezőgazdasági árukkal való kereskedés, amelynek természetesen nagy lendületet adott Pest város egyre növekvő szükséglete. Nem véletlen az, hogy a XIX. század első felében Soroksáron a kertművelés igen nagy mértékben fellendült. Kerti veteményeikre és a gyümölcsre könnyen találtak vevőt a pesti piacon, és szállítási költségük is kevesebb volt, mint azoknak a jobbágyoknak a szállítási költsége, akik 50—60 kilométerről hordták a pesti piacra kerti terményeiket. Pest környékén Fót mellett Soroksár volt az a helység, ahol a XIX. század első felében jelentős kertkultúra bontakozott ki. A kertművelés mellett a pesti piac szempontjából jelentős másik gazdasági ág az állattenyésztés volt. A soroksáriaknak az az állandó törekvése, hogy falujuk határán kívül pusztákat béreljenek, erre vezethető vissza. A pusztákon nem a sovány szántóföld volt számukra a fontos, hanem a szabad legelőterület és a rét. A soroksári állattenyésztés jelentős szerepet játszott Pest város tej- és hiisellátásában.

84 úrbéri perek, Pest közelsége a többi helységre is kedvező hatással volt. Ott, ahol bérletre nem vagy alig legelő- volt lehetőség, úrbéri perek útján igyekeztek arra, hogy a földesurak és a jobbágyok viszoelkulomtes n

y

a

^ rendezzék, a határt pontosan felmérjék, a földesúri és jobbágyföldeket egymástól elválasszák s a közös legelőket elkülönítsék. Az ilyen úrbéri szabályozásra, vagy miként nevezték: rendbeszedésre az 1836. évi törvények szabad lehetőséget adtak.

85 Az új törvények után az első pert a hidegkúti földesurak indították 1838-ban. Ennek a pernek a célja a legelőterület elválasztása, illetőleg abból a jobbágyoknak és a földesuraknak járó rész pontos meghatározása volt. A felmérés során kiderült, hogy az úrbérrendezés óta a hidegkúti jobbágyok száiitóföldállománya jelentékeny mértékben növekedett: felszántották a bokros részeket, az utakat, saját legelőiket, a földesurak erdejében pedig krumplit ültettek. Abban a földesurak sem kételkedtek, hogy az úrbérrendezés óta ,,a szorgalmatos lakosok kivált a főváros szomszédságában a magok javára irtásokat ne tettek volna"; a felosztandó legelő pedig a hegytetőkön ekkor már alig tett ki 40 holdat. Ugyancsak a legelőelkülönítésre hivatkozva kérték a keresztúri jobbágyok is 1844-ben az úrbéri per megindítását, mivel a legelőt a földesurak határozatlan arányban közösen használták a jobbágyokkal, akik nemcsak legelőt, hanem „felében és haszonbérbe földeket és kaszálókat" is béreltek a szentlőrinci, gyáli és a csabai határban. Saját falujuk határában a legelőterület biztosítása tehát igen fontos lett volna számukra, mint azoknak a káposztás- és lencseföldeknek a birtoklása is, amelyeket a csabai út mellett a földesuraktól hosszú ideig béreltek. A keresztúriak úrbéri pere azonban 1848-ig nem fejeződött be; a határ használatában változás nem történt. Nem sikerült a legelőelkülönítés Cinkotán sem, ahol 1847-ben volt az úrbéri per. Palotán a földesúr, gróf Károlyi István indította meg 1846-ban az úrbéri pert, amelynek a legvitatottabb kérdése a legelőelkülönítés volt.

80 Míg más környékbeli helységekben a jobbágyok és a zsellérek az elkülönítésért harcoltak, Palotán éppen ellenkezőleg, a közös legelőért. Ugyanis itt a legelőt csaknem kizárólag a jobbágyok és a zsellérek használták; elkülönítés esetén, még ha a törvény által biztosított legnagyobb járandóságot is kapták volna meg, a legelőnek alig kétharmad része került volna birtokukba. Az úriszék ítélete szerint azonban a falu legelőterületének alig valamivel több, mint egyharmada maradt csak a jobbágyok és a zsellérek birtokában. A palotai földesúr a per folyamán elzárkózott a legelőterület nagyobb mértékű átenge-