Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
tak, s Pozsonyból ide szerződtették Krumpf operatársulatát is. A Bergopzoom— Krumpf-féle társulat egyévi működése alatt ismét fellendítette a budai és pesti színházi életet: 272 darabot mutattak be, 683 előadást tartottak. Műsoruk, mely a Burgtheateréhoz igazodott, konzervatívabb volt, mint Bulláé. Játszották ugyan továbbra is sikerrel Shakespeare, Goldoni, Lessing, Schiller, Iffland darabjait, de tartózkodtak a német irodalom Sturm und Drang irányzatától, és a felvilágosodott abszolutizmus eszméit terjesztő úgynevezett iránydaraboktól. Műsorukat egyrészt a vígjátékok túltengése jellemezte, másrészt az operaelőadások (főleg a vígoperák) fellendülése. Egy év alatt 197 operaelőadás volt az itteni színpadokon, és a bemutatott 49 opera szerzői között a sikeres Salierin, Dittersdorfon, Paisiellón kívül szerepelt Cimarosa, Gluck és Haydn is. A zenei élet Pest és Buda életében a zene ebben az évtizedben és különösen e társulat működése során jutott fellendülése először nagyobb jelentőséghez. Míg a XVIII. század folyamán a város lakossága számára a lakodalmakon, táncmulatságokon kívül a zene a templomhoz (általában az egyházi ténykedésekhez) kapcsolódott, és néha városi ünnepségekhez (például a polgári őrsereg felvonulásaihoz), vagy Pesten az 1726-tól kezdve rendszeresített toronyzenét jelentette (naponta tizenegy órakor a városháza tornyában fél óra hosszat fúvósegyüttes játszott), addig a nyolcvanas években az állandósuló német színház egyre sűrűbbé váló operaelőadásai a komoly világi zene Európa-szerte játszott alkotásainak a megismerésére nyújtottak rendszeres lehetőséget. A zenei élet fellendülését bizonyítja a hangszerkészítésnek éppen ezekben az években Budán és Pesten való fellendülése is. Míg korábban csak egy-két orgonakészítő telepedett itt le, s elvétve húr- és hegedűkészítő, addig 1780 után jelentékenyen megnövekedett a hangszerkészítők száma, ami nyilvánvalóan a zeneművelés elterjedésének a következménye. Weingand és Knöpff 1780. évi könyvjegyzékében Mozart 1770-es augsburgi kiadású hegedűiskoláját és Bach zongoraszonátáit hirdette. 1784-ben Bengraf József pesti templomi karnagy és zongoraművész zeneművei jelentek meg. Liedemann Sámuel ,,A szép magyar nőhöz" címzett kereskedésében pedig selyem- és piperecikkek mellett már kottákat is árult. A budai és Annak ellenére, hogy a színházak állami vagy főúri támogatásban nem részesültek, Buda és pesti színház Pest a nyolcvanas években Magyarország színházi és zenei központjává fejlődött, a színház hatása állandósult, az előadások rendszeressé váltak, változatosak és sikeresek voltak. Ettől kezdve a budai és pesti műsor lett az ország többi városában működő német színpadok számára az irányadó, s ezt a műsort az innen szétszéledő színészek vitték Kassára, Temesvárra, Nagyszebenbe. Magyar A budai és pesti német színház próbálkozott először Magyarországon magyar nyelvű nyilvános nyelvű színi- színielőadásokkal is. Ezekről ugyan csak egy-két adat maradt fenn, de magyar társulati tagok előadások hiányában nem is valószínű, hogy rendszeresek lettek volna. Talán Ráday Gedeon fiának, Pálnak a kezdeményezésére a Budán és Pesten tanuló, hivatalnokoskodó nemes ifjak által létrehozott ,,Magyar játszé)k társasága" kísérletezett a pesti és budai német színházakban magyar darabokkal azután, hogy a német színészek 1784-ben a Reischl-féle faszínházban előadták Möller később is nagy sikerrel játszott darabját, a Kónyi János által lefordított ,,Gróf Walteron avagy az alárendelés"-!. Erről az előadásról egy kortárs azt írta, hogyjnivel ,,a színjátszók legtöbbje egyáltalán nem tud magyarul... a legszomorúbb tragédiák falrengető kacagásokra késztetik a nézőket". Rádayék 1785-ben Voltaire Mahomet-jót adták elő, s talán az ő nevükhöz fűződik a „magyar Plautus", a piarista Simái Kristóf 1773-ban írt „vígságos játéka"-nak, a Mesterséges ravaszságnak 1785. szeptember 12-én Pesten, 14-én Budán való előadása. Ez az egy-két magyar nyelvű színielőadás azonban elszigetelt jelenség volt, de talán nem az érdektelenség, hanem a magyar beszédükkel kacagásra késztető német színészek vagy az ezek gyakorlottsága mellett gyámoltalannak és kezdőnek látszó magyar műkedvelők játéka következtében. 31 JEGYZETEK 1 A jezsuitákról: Némethy 1876. 2 A pesti plébániatemplomról: Némethy 1890. 3 Kisbán E., A magyar pálosrend története II. Bp. 1940. 4 Buda egyházi életéről: Némethy 1876; Schoen, Szt. Anna. 5 A nem katolikus egyházakról: Gárdonyi, Protestáns Szemle 1927; Mészáros S., Az óbudai ev. ref. anyaegyház száz éves története. Bp. 1886, Büchler. 6 Az elemi oktatásról : Madzsar J., Századok 1925, valamint Buda, Pest városok és Óbuda mezőváros számadáskönyvei (FővL BL, PL, Óbudai lt.). 7 A jezsuita iskolákról: Szalay; Budó J., TBM 1936. — A jezsuita oktatásról (általában is): Fináczy E., Az újkori nevelés története. Bp. 1927; Hets A., A jezsuiták iskolái Magyarországon a 18. század közepén. Pannonhalma 1938. 8 A piaristákról: Takáts; Balányi—Lantos, Emlékkönyv a magyar piarista rendtartomány háromszázéves jubileumára. Bp. 1943; Gerencsér E., Regnum 1942—1943; Fridreich E., A pesti piarista gimnázium tanulói 1717-től 1780-ig. Bp. 1932; Ambrus—Fallenbüc/d Z., TStÉ 1956—60, 175— 239. 9 A pálos iskoláról: ld. 3. jegyzet. 10 A jogi szakiskoláról: Gárdonyi A., PBE 1930, 101—117.
