Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

rés (educillatio) ugyanis polgári kiváltság volt, de ebből csak azoknak lehetett jövedelmük, akik a házi szükségleten kívül eladásra is tudtak termelni. Ezeknek a száma soha nem volt egyenlő a szőlőbirtokos polgárok számával. Kőbányán 1735-ben 204 pesti polgárnak volt kisebb-nagyobb szőlőbirtoka, de bormérés jövedelme csak 31-nek. A bormérők száma a század folyamán fokozatosan növekedett. A század elején, amikor még kicsiny volt a város és csekély a forgalom, a városi tanács csak a városon kívül vásárolt borok megvámolását, majd a kőbányai szőlőművelés fellendülése után — a helyi termés értékesítésének védelmére — a vásárolt borok időszaki (évente csaknem hét hónapos) behozatali tilalmát rendelte el, és csak a szőlőbirtokkal nem rendelkezőknek engedélyezett meghatározott mennyiségben szabad borbehozatalt. A század közepén viszont, amikor a város területén kívüli termelés fellendült, a város jövedelmének emelését a városi tanács már a polgárság saját termésű borai behozatalának megvámolásával igyekezett fokozni. Ez a rendelkezés azonban sem megállítani, sem meggátolni nem tudta a külső területeken a szőlőművelés növelését, a bortermelés és a borbehozatal fokozását. A behozatal a város területén kívül is birtokos pesti polgárok számára igen fontos volt: a nagy forgalmú Pesten a borkimérés ugyanis nagyobb jövedelmet biztosított, mint Budán, ahol a verseny is erősebb volt, és a nagybani eladás esetén az árkülönbözet is jelentősebb. A pestiek által a város területén kívül folytatott szőlőművelés tehát szorosan összefüggött a A SZ

SIŐváros 1750—1770 közötti gazdasági fellendülésével. A szőlőterület további növelése éppúgy müvllés ennek a következménye, mint az egyes polgárok szőlőbirtokai nagyságának a növekedése. 1769- jelenlősége ben már nem volt elegendő a két évtizeddel korábbi tanácsi rendelkezés, hanem szükségessé vált annak kamarai, illetőleg királyi biztosi megerősítése, sőt a csak Pesten bort termelők védelmének biztosítása céljából behozatali korlátozás elrendelése is. Húsz év múlva (1788-ban) a korlátozás megszüntetésének az oka annak a felismerése volt, hogy ez a rendelkezés ekkorra már szükségtelenné vált, sőt károssá válhatott volna, mint a hatalmasra növekedett forgalom következtében felmerülő igények kielégítésének az akadálya.

9 C) Mezőgazdaság Óbudán Buda és Pest gazdasági életében a mezőgazdaság a XVIII. század folyamán jelentékeny szerepet játszott ugyan, de a városok gazdasági életének csak az egyik területe volt. Jelentősége időnként meghatározta az egyik vagy másik város gazdaságának a jellegét, befolyásolta a gazdasági fejlődést, de ennek a fejlődésnek az alapvető eleme nem a mezőgazdaság, hanem a kézműipar és a kereskedelem volt. Óbudának a gazdasági életét viszont alapvetően a mezőgazdaság határozta meg. Óbuda a felszabadító ostromok idején elnéptelenedett, de a török uralom alatt is itt élt magyar A megmuve

i

t jobbágyok egy része Buda visszafoglalása után visszaköltözött elpusztult lakóhelyére, felépítette területek házait és folytatta a földek művelését. A magyar jobbágyok mellé 1700 körül a földesúr, Zichy mennyisége István, német jobbágyokat telepített. Ezek a jobbágyok 1715-ben 135 köblös, 100 katasztrális hold földet és 343 kapás, 200 katasztrális hold szőlőt műveltek, és mintegy 44 katasztrális hold nagyságú rétet kaszáltak. Az 1720-ban készített összeírás szerint már jóval nagyobb volt az óbudai jobbágyok által a város határában művelt területek mennyisége. Ekkor több mint 200 katasztrális hold szántóföldet műveltek, a határ mocsaras részei közötti területen és a nagy szigetben csaknem 140 katasztrális hold rétet kaszáltak, továbbá 430 hold szőlőt birtokoltak. A szőlőterület nagysága azonban jóval nagyobb volt, ugyanis a jól termő régi szőlők mellett ekkor összeírtak mintegy 14 hold új ültetésű szőlőt is; és az itteni szőlőhegyen 112 katasztrális hold szőlőt birtokoltak nem itteni, hanem főképp budai lakosok. Az óbudai szőlőterület 1720-ban már 556 hold volt. Az óbudai jobbágyoknak ekkor bőségesen állott rendelkezésére a város határában művelhető terület, állataik számára legelőjük is volt elegendő, sőt legelőterületet még más helységeknek is adtak bérbe. A következő évtizedben, a lakosság számának növekedésével párhuzamosan, a művelhető területek nagysága is növekedett, igen jelentős ütemben és mértékben. Ezt a növekedést Óbudán nem gátolták földesúri törekvések: sem a Zichy családnak, sem 1766 után az új földesúrnak, a Kamarának nem volt saját gazdasága a város területén; a földeket tehát a jobbágyok és a lakosok vehették birtokukba. Az óbudai határban 1770-ben már 981 hold szántóföldet műveltek, a rétterület nagysága 222 hold volt, a szőlőterület pedig az 1720. évinek több mint a kétszeresére növekedett. A lakosság számának nagymértékű növekedése következtében (az úrbéres családok száma Allat1720—1770 között 166-ról 650-re növekedett) a város határa a XVIII. század második felében tenyésztés már szűknek bizonyult. Ennek következtében Óbudán elsősorban az állattenyésztés szorult fokozatosan háttérbe. Míg 1720-ban a legelőterület bőségéről volt szó, addig 1770 körül arról panaszkodtak az óbudai jobbágyok, hogy szűk a határ, marhát alig tarthatnak.