Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

foglalt, amennyit meg tudott művelni. Például a Sas-hegyen, ahol a szőlőket csaknem teljes egészükben a rácok birtokolták, a 61 rác birtokos közül 10 két fertálynál (1600 négyszögöl) nagyobb szőlőt bírt, s csak 17-nek volt egy fertálynál kisebb szőlőparcellája. Volt azonban olyan rác is, aki négy-öt fertály szőlőt bírt. Akinek nem jutott vagy csak kevés jutott az 1690-esévek első felében, az vásárolt magának, természetesen drágán. A rác szőlőtulajdonosok száma (kézművesek, kereskedők, parasztok, kapások) 1696-tól 1702-ig 247-ről 354-re emelkedett. Azonban még így is jelentős számú rác maradt szőlőbirtok nélkül. Az óhitű rác kapások, parasztok 65 százaléka (169), a katolikusok 22 százaléka (22) nem bírt házán kívül más ingatlant; mestersége sem volt, és életét napszámos munkával tartotta fenn. Budán a legtöbb munkaalkalmat a szőlők adtak, és így a rácok nagy része szőlőmunkás volt. Éltek szőlőmunkások nagy számban Buda többi külvárosában is. Például 1711-ben a Vízivárosban 57 kapást írtak össze, s e kapásoknak főfoglalkozása a szőlőművelés volt. Számos szőlőművelési szakember, vincellér is lakott ekkor már a városban (42). Az, hogy közülük 10 a Várban, 23 a Vízivárosban lakott, mégpedig nem mint háztulajdonos, hanem mint lakó, arra utal, hogy ezek az itteni szőlőtulajdonosok alkalmazottai voltak. A felszabadító ostromok alatt elpusztult, elvadult budai szőlőhegyek egy-két évtized alatt igen nagy virágzásnak indultak. A Kamaránál fel is jelentették 1713-ban a városi tanácsot, hogy megkárosítja a Kamarát, mert nem vallja be, hogy a város határában 40 000 szőlőskert van. Ez a szám a török útleírók mesés számaira emlékeztet, de mint Evlia Cselebi adata is, ez is virágzó szőlőkultúrára utal. Valóban sok szőlő volt már ekkor Budán, a városi tanács pontos jelentése szerint 2252 darab, és ennek terjedelme 4561 negyed, tehát pontosan 2318 katasztrális hold. A szőlők számát és a szőlőterület nagyságát összehasonlítva, azonnal kitűnik, hogy a budai szőlőhegyeken nem apró szőlőbirtokok voltak. Ha csak a végösszeget tekintjük, akkor is csaknem két fertályos átlag jön ki, tehát 1500—1600 négyszögöles szőlőbirtokok, de ekkor a budai határban 12 olyan szőlőhegy is volt, ahol (átlagban számítva csak) két fertálynál nagyobb szőlőbirtokok voltak. Ha az 1711. évi városi összeírás adataival hasonlítjuk össze az 1713. évi szőlőösszeírás adatait, akkor a szőlőbirtokok átlagos nagyságát még magasabbra kell tennünk. Az 1711. évi összeírás adatai a következőket mutatják: A szőlőterület nagysága A szőlőit irt okok nagysága Háztulajdonosok 1 ,:lkók Osszesnn száma szőlőbirt. száma szőlőhirt. száma szőlőbirt. Vár 17S 1 Ili 53 38 231 154 Víziváros 191 132 226 02 417 194 Halászváros 32 19 10 1 42 20 Horvátváros 90 73 51 5 141 78 Tabáni rácok 285 115 21 306 115 Tabáni katol. 104 90 12 II(') 90 Országút 19 Ifi 17 1 36 20 Újlak 146 93 34 7 180 100 1045 654 424 117 1469 771 A két összeírás összehasonlításából (771 szőlőparcella, 4561 negyed szőlő) az derül ki, hogy Budán a szőlőbirtokok átlagos nagysága öt-hat fertály lehetett. Ha a két összeírás jellege és célja közötti különbséget figyelembe vesszük, és más adatokra is támaszkodunk, azt kell megállapítani, hogy az 1711-es összeírásból következtetett átlagadatok állhatnak közelebb a valósághoz, természetesen igen nagy szélső értékekkel. A szőlőművelés jelentőségét, szerepét Buda város gazdasági életében bizonyítja az, hogy az ^ SZ

ŐIŐ1711. évi összeírás szerint az adózó családfők 52,5 a háztulajdonosoknak 62,5, a lakóknak pedig művelés 27,6 százaléka rendelkezett szőlőbirtokkal. Egyes városrészekben ezek az arányok még maga- jelentősége sabbak. Ha a tabáni rácokat leszámítjuk, akkor a háztulajdonnal rendelkezők között a szőlőbirtokosok arányszáma eléri a 70 százalékot is. A szőlőbirtokosok többsége, mintegy háromnegyed része a külvárosokban élt. Ezeknek legnagyobb része a Vízivárosban, a Halászvárosban és az Országúton kézműves és kereskedő, a Horvátvárosban, Újlakon és a Tabánban kapás, illetőleg „foglalkozás nélküli", tehát olyan lakos volt, akinek egyedüli jövedelmi forrása a szőlőbirtok, a szőlőművelés. Éltek azonban ilyenek szép számmal a Vízivárosban is. A budai szőlőterület igen nagy értéket képviselt, A termésről összehasonlítható és értékelhető A szőlők adatok csak nagyon hiányosan maradtak fenn. Tudjuk azt, hogy a tabáni rácoknak 1702-ben, termese 11 156 1/2 akó boruk termett, 1711-ben pedig 6707 akó volt a termés, de egyik évből sem tudjuk,