Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Történeti és tájképfestők Kisfaludy Károly Marké Károly Barabás Miklós megfigyelőnek, igen ügyes jellemábrázolónak mutatják. Fennmaradt munkái a pesti arcképfestészet átlagából messze kiemelkednek. Voltak a budai és pesti festők között olyanok, akik történeti festőknek is nevezték magukat, azonban magyar történeti festészetről ekkor még nem lehet beszélni. Nem bontakozott még ki ekkor Pesten — s az országban is csak alig — tájképfestészet sem. Petrich András altábornagyot ugyan a Tudományos Gyűjtemény 1818-ban ,,tájrajzoló" nak is nevezte, azonban ő elsősorban „Földképész (Mappeur) és Fekvés-Rajzoló (Situations-Zeichner)" volt. Tájképei (tájrajzai) közül csak az az 1819-ben készült pest-budai látkép ismeretes, amelyet színezett rézmetszetben sokszorosítottak. (107. kép.) Pesten telepedett le és dolgozott az 1820-as évek második felében Szentgyörgyi János, aki a bécsi akadémián tájkép- és történeti festészetet tanult; de csak három pest-budai látképe ismeretes. Szentgyörgyit nem is mint tájképfestőt tartották számon, hanem mint virages csendéletfestőt. Virágképekre és csendéletekre nagyobb igény volt, mint tájképekre.

39 Egyetlen igazi tájképfestő élt ezekben az években Pesten, az író Kisfaludy Károly.

40 O azonban nem megrendelésre vagy eladásra, hanem magának festett, drámai lendületű, 1840. Olajfest- viharos mozgalmassága, színpadias hatású tájképeket. Ezek pihentető szórakozásként készültek, de nem eredeti művek voltak, hanem angol, német és francia mesterek (Loutherbourg, Villiers, Boucher, Vernét, Wuthy, Füger) festményeinek másolatai, változatai. Ezek a képek közönség előtt ugyanolyan szerepet játszhattak volna, mint az irodalomban a Kazinczy Ferenc által szorgalmazott fordítások. Egyetlenegy festménye ismeretes Kisfaludynak, amely saját rajza után készült: Szent László a cserhalmi ütközetben. Ez a magyar történeti festészet első példája. Kisfaludy Károllyal csaknem egyidőben (1818-ban) került Pestre Markó Károly mérnök, azzal a szándékkal, hogy festő lesz. A pesti rajziskolában tanult. Nagybátyjánál, Schedel Ferenc budai postamesternél (Toldy Ferenc apjánál) lakott, itt ismerkedett meg Kultsár Istvánnal, Virág Benedekkel, Bajza Józseffel. Tehát abban a körben élt, amelynek Kisfaludy lett néhány év múlva a vezére. Markot azonban ez a kör nem csábította el a festészettől: 1822-ben a bécsi akadémia történeti és tájképfestészeti osztályára került. Elszakadt Magyarországtól: Bécsben, majd élete végéig Itáliában élt. A magyar művészeti életben nem vett részt, bár kapcsolatait nem szakította meg. A Magyar Tudós Társaság 1840-ben Bajza, Toldy és Eötvös ajánlásával tagjává választotta. Rendszeresen küldött képeket a Műegylet kiállításaira, magyar műgyűjtők is vásárolták a képeit. Sőt, 1845-ben részt vett a pesti országháza építési pályázatán is.

41 Markó Károly tájképfestő volt. Festményeinek a színvonala összehasonlíthatatlanul magasabb volt hazai kortársai képeinek színvonalánál. Művészetét számon tartották itthon is. A raűegyleti kiállításokkal kapcsolatban a pesti újságokban nemcsak elismeréssel, hanem büszkén is írtak róla, de Pest (vagy az ország) nem tudta volna eltartani. Itt ekkor — még a negyvenes években is — mások voltak a festészeti igények. Barabás Miklós írta visszaemlékezéseiben: egyszer Szemere Miklós sajnálkozott azon, hogy neki arcképfestéssel kell foglalkoznia: „Azt mondtam neki, hogy nálunk nincs kilátás másból megélni. Mint ahogy a kis városban együtt van a könyvkereskedés a fűszerbolttal, és az asszony mindjárt divatárus nő is, nekem is többfélével kell foglalkoznom. Olajban, miniaturban, aquarellben kell festeni és kőrajzokat készíteni, minden nap másféle modorban."

42 Barabás Miklós

43 tehát pontosan tudta, hogy mi a festő feladata és a szerepe Magyarországon, s amikor 1835. november 8-án Bécsből Pestre érkezett, ezt a szerepet vállalta el. Festői képességei, szívóssága és hajlékonysága alkalmassá is tették erre. Érvényesülését és sikerét pedig biztosította az, hogy megfelelni látszott annak az igénynek, amely a húszas évek elején a szob242. Barabás Miklós: Női arckép mony. Kiscelli Múzeum