Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

A Nemzeti Színház Ráday Gedeon igazgatása alatt A pesti Német Színhéiz utolsó évtizede A városligeti Aréna Színház A Német Színház háltérbe szorulása Buda színházi élete az 1840es években házat. Magánköltokezései miatt azonban 1844 végén fizetésképtelen lett; az országos választmány felbontotta a bérleti szerződést, a színházat ismét saját kezelésbe vette, s igazgatásával Ráday Gedeont bízta meg, aki mellé színházi szakemberekből álló igazgatói tanácsot rendelt. Ha a közvélemény 1843 januárjában fel is háborodott azon, hogy a nemzet színházát bérbe adták, tehát attól tartott, hogy ezzel üzleti vállalkozás színvonalára süllyesztik, a sikerek Ráday vezetése alatt azt bizonyították, hogy Bartay nem tönkretette a színházat, hanem felemelte. Bartay működésének két esztendeje alatt a Nemzeti Színház nemcsak a város, hanem az ország első színháza lett; és Ráday Gedeon jó érzékkel haladva a Bartay által megkezdett úton, a színház sikereit állandósította. 1846-ban már szinte mindennapos volt a telt ház, és Deák Ferenc arról beszélt, hogy ,,lesz idő, midőn Pest városa a maga szép, nagy színházát minden erőltetés nélkül, önkénytesen felajálandja a nemzetnek". A magyar színművek hódítottak a Nemzeti Színház színpadán. Nemcsak a nagyon termékenv Szigligeti Ede műveinek sorozatos előadásai bizonyítják ezt, hanem az is, hogy két és fél óv alatt 16 drámaíré) 29 eredeti művét mutatták be, köztük a legkülönösebb sikerrel Czakó Zsigmond Végrendeletét, amelyet harmincötször játszottak zsúfolt nézőtér előtt, valamint a budai származású Hugó Károlynak a Bankár és a báró című szomorújátékát. Ekkor érte el a Nemzeti Színház társulata azt, hogy a Bánk bánt is sorozatos előadásokban játszhatta, amiben a színészi alakításokkal párhuzamosan nyilvánvalóan a drámai mondanivaló játszott szerepet. Ha voltak is hibák a Nemzeti Színház előadásaiban, műsorában, ha a sikerek időnként bukásokkal is váltakoztak, ha a sajtóban támadások is jelentek meg a színház ellen, ezek már nem veszélyeztették a magyar színjátszás létét. Egyébként is komolyabb bírálat — Czakó Zsigmondtól — csak ,,A Nemzeti Színház jelenlegi igazgatási formáiról" jelent meg. S az ennek következtében az 1847. október 1-én a színház igazgatást ismét elvállaló Bajza Józsefnek sem kellett reformokra gondolnia. Mialatt a pesti Magyar Színház a kezdet rögös útját járta, létét és működését belső viszályok veszélyeztették és zavarták, s míg végül a veszélyek és zavarok után az ország fővárosának valóban nemzeti színháza lett, az ország legnagyobb és legelőkelőbb német színházát is sikerült maga mögé szorítani, és átvenni tőle azt a szerepet, amelyet az évtizedeken keresztül a magyarországi színházi életben játszott. Amikor a pesti Magyar Színház építését elkezdték, 1835-ben, és Budán a Várszínház színpadán a magyar színészek szerény lehetőségek közt tengődtek, a Német Színházban Grimm Fedor társulatának az előadásai estéről estére parádésan és sikeresen folytak. Ezek a sikerek folytatódtak akkor is, amikor 1836-ban Grimm lemondott az igazgatásról, és az elmúlt tizenkét óv alatt megerősödött Német Színházat a városi tanács Schmidt Sándor bécsi selyemgyárosnak adta bérbe, hat évre. A pesti Német Színház színpadán ekkor egymást érték a sikeres drámai és operai előadások, amelyek — Schmidt színházigazgatásának a kezdetén — kivitelezésben a bécsi udvari operáéval versenyezhettek. A Magyar Színház operaelőadásai azonban — elsősorban Schodelné szereplése következtében — hamarosan túlszárnyalták a Német Színház operasikereit, s a közönség is inkább azt látogatta. A Német Színház sikeres drámai együttese is bomladozni kezdett már 1839-ben. A költséges vállalkozások — a pazarul rendezett drámai és operaelőadások, a drága vendégszínészek anyagilag is megrendítették a pesti Német Színházat. Ideig-óráig az anyagi nehézségeken enyhítettek azok a bevételek, amelyek a városligeti Aréna Színházból folytak be. Ezt az amfiteátrumszerű nyári színházat Schmidt a bécsi külvárosi színház példájára létesítette, elsősorban a közönséget vonzó bohózatok számára, hogy ezek előadásaitéd tehermentesítse a nagy színházat, hogy ott csak művészileg értékes előadásokat tarthasson. 1840—41-ben azonban már ezek a bohózatok is bevonultak a nagy színház színpadára, sőt a bevétel biztosítása céljából megjelentek ott a kötéltáncosok, bűvészek és egyéb komédiások is. De már ez sem segített. Schmidt lemondott a Német Színházról, és azt Pest tanácsa vette egy időre házi kezelésbe. Kétséges, hogy a bukásban a Magyar Színháznak, különösen annak operaelőadásainak lett volna szerepe, hiszen ebben az időben a Nemzeti Színházzá lett pesti Magyar Színház is anyagi nehézségekkel küszködött, ami nem kizárólag a szakszerűtlen vezetésnek, hanem az akkori gazdasági válságnak tulajdonítható. Az azonban, hogy a Nemzeti Színház 1843-ban hatalmas lendülettel kezdett fejlődni, erősödni a gazdasági fellendülés idején, nemcsak és nem elsősorban az ügyes, szakszerű vezetésnek a következménye, hanem inkább annak, hogy a társadalmi, politikai követelményeknek az ország fővárosában a Nemzeti Színház tudott eleget tenni — s nem a Német Színház. A pesti Német Színházat 1841-ben a városi tanács Schall József müncheni színésznek és lovag Franck Gusztávnak adta bérbe. Az új vezetés sem tudta azonban a színházat fellendíteni. Buda színházi élete a negyvenes években még a pesti Német Színházhoz viszonyítva is igen alacsony színvonalú, és az egymást váltó vállalkozók sorsa a vergődés és soha nem a siker volt. A budai magyar színjátszó társulat bukása után 1837-ben ismét németek játszottak a színházban, amelyet Nötzl Fülöp volt temesvári és nagyszebeni színigazgató bérelt. Nötzl hiába próbálta