Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

adott ki, tehát könyvkiadói, nyomdai tevékenységének a felét a magyar nyelv, irodalom és tudomány terjesztése tette ki. Trattner János Tamás halála után vállalatát ismét az öreg Trattner Mátyás vette át, azonban kicsinyessége és haszonlesése miatt a magyar irodalom támogatása és fejlesztése terén jóval kevesebbet végzett, mint keresztfia. Nemigen változott ez a helyzet akkor sem, amikor Trattner vejét, Károlyi Istvánt vette maga mellé társnak. Trattner János Tamás halálát a másik régi pesti könyvnyomdász, Landerer Lajos igyekezett kihasználni. Bizonyos eredményeket ért is el (ő nyomtatta az Aspasiát, egy időben az Aurorát, Toldy főképp vele volt kapcsolatban, a fiatalabb írók többnyire vele dolgoztattak), de az az irodalmi fogékonyság, amellyel Trattner János Tamás rendelkezett, belőle hiányzott. Mindenesetre azonban annak az irányzatnak, amelyet az Aurora-kör képviselt, a Trattner—Károlyi- és a Landerer-nyomdák voltak a kiadói. A lexikon-pór A másik tábor műveinek a kiadására viszont az 1827-ben Pesten megtelepedett lipcsei származású Wigand Ottó vállalkozott, s ügyes és bátor tevékenységével egy-két év alatt erős versenytársalett Károlyi Istvánnak. Wigand adta ki Döbrentei munkáit, ő vállalta a Tudományos Gyűjtemény vetélytársának szánt Sas című enciklopédikus folyóirat és az első nagy magyar nyelvű lexikon kiadását, amelynek a mintája az 1812-ben megjelent és 1827-ig hét kiadást megért Brock h aus-féle Conversations-Lex ikon volt. Ez a vállalkozása az Aurora-kör tagjainak lehetőségét adott arra, hogy nagyarányú támadást indítsanak a lexikon szerkesztőjének kiszemelt Döbrentei Gábor ellen. Számukra ez azért is különösen lényeges volt, mert az Akadémia titkárságára Széchenyi a főúri körökben kedvelt Döbrenteit kívánta jelölni. Az Aurora-kör tagjai viszont maguk közül szerették volna a titkárságot valakinek biztosítani, tehát céljaik megvalósítására az Akadémiát is felhasználni. A lexikon — címe szerint: Tudományok és Mesterségek Közönséges Tára — Döbrentei vállalkozása volt, annak ellenére, hogy hivatalosan Cserneczky Jé)zsef jurátust jelölték meg szerkesztőként. Bajza József, aki az Aurora-kör megbízásából vezette a támadást, kifejtette, hogy „fonák plánuinok alapján készítik elő a lexikont", s hogy a munkatársak többnyire „részint valaha fénylő, de már erőtlen, elaggott bajnokok, részint korán elért s már hervatag reményű ifjak s ízetlen papirosmázolók". Bajza felhívta a közönség figyelmét arra, hogy „minden ezen célra adott pénz nemzeti becsületünk sérelmének lészen eszköze". Amikor Döbrentei védelmére a tekintélyes Dessewffy Jé>zsef adott ki gúnyos röpiratot (Az Országszerte ösméretes fiatal tudós Zajbaj Úrhoz egy csupán jó eszű, őszhajú, békét szerető tudatlan, g. D. J.), Bajza őt sem kímélte. Megírta Kazinczynak: hiába hiszik, hogy „írói respublicában grófi auctoritásokkal lehet valakit elnémítani. Meglássuk, üdvezítendi-e őket ezen hit. Még Magyarországban senki sem keveredett gróffal tollcsatába, én leszek most reá kényszerítve. Fegyvereimet úgy fogom használni, hogy grófoknak szolgáljon tanúságul." A polgári egyenlőség elve ez — magyar viszonyok között csak az irodalom területén érvényesülhetett. Bajza és a mögötte álló Aurora-kör ezt az elvet irodalmi és kritikai munkásságában következetesen alkalmazta és védelmezte, harcolt az érvényesítéséért. „Megtanultam igenis a társasági élet viszonyait tisztelni; tudom, hogy ott herceg és gróf, báró és nemes, polgár és paraszt van; mivel tartozom mindenkinek, egyenként és együtt, értem; de értem viszont azt is, s igen jól, hogy ezen tartozás, ezen kötelékek csak a polgári kör határáig nyúlnak, s ott, hol az írói respublica kezdődik, hol a tudományok országába léptünk, hol a társalkodási conventioknak vége, ezek is megszakadtak. Itt nem érdem, nem születés, nem hivatal többé, egyedül okok, egyedül ész adnak elsőséget; s én ezeknek szoktam, ezeknek tudok térdet hajtani, nem semmi auctoritásnak, nem semmi grófi méltóságnak. Jaj akkor a magyar literatúrának, jaj az ész cultúrájának egész egyetemleg, ha felette mágnási kény dictátorkodik, ha az igazság őszinte szavát hatalomszó harsogtatja le" — írta Bajza a Dessewffy József elleni „Észrevételek"-ben. A lexikon-pör, amely 1830 januárjától októberéig tartott, széles körű érdeklődést keltett, s Bajza azt céltudatosan vitte végig. „A Hobbesiusi bellum omnium contra omnes-t — írta Bajza Toldynak 1830. április 9-én — most igen lehet a magyar literatúrára alkalmaztatni, mert most minden író (Pesten legalább) valamely felekezetnek párthíve, s oily élet, oily mozgás, részvétel még alig volt a magyar literatiirában, mint most van." A nagy vitát, a lexikon-pört Bajza fölényesen nyerte meg, és ez az irodalmi demokráciának s az Aurora-körnek a győzelme volt. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált az irodalmi és a politikai haladás összefüggése is. Ezt szintén Bajza fogalmazta meg: „A haladás elve az, miket az új iskola rendíthetetlenül elvének vall, az új iskola, melyhez nemcsak nyelvi vagy literátori, hanem általában minden haladás barátai tartoznak." Széchenyi István Hitelének megjelenése után ezért írta Bajza, hogy aki „a Hitelre haragunni fog, az ellenem is mind felzúdul". Széchenyi és Széchenyi az Aurora-körrel már 1828-ban kapcsolatot teremtett. Kisfaludy Károlyt szemelte az Aurora-kor ki az ő politikáját szolgáló újság szerkesztőjévé, s ő volt az, aki 1830 júniusában Kisfaludyt, Vörösmartyt, Bajzát és Helmeczyt bevezette a Kaszinóba, társadalmi elismerést szerezve ezzel az irodalomnak. Ezek az írók világosan látták feladatukat — a politikában is: „az oppositio és