Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

At Ö8SZCesküvés felszámolása A politikai központi szerep háltérbe szorulása Na póleon kísérletei majd Sigray Jakabot is. Az összeesküvés céljairól mit sem sejtő — a megyei, elsőnek a Pest megyei közgyűlésen megnyilvánuló — közvélemény felháborodottan tiltakozott, főképp az ellen, hogy megalapozatlan vád nélkül nemeseket tartóztattak le s szállítottak ki az országból Bécsbe, Martinoviccsal való szembesítésre, kihallgatásra. Hamarosan azonban nyilvánosságra került a vád, s a nemesség tiltakozó- hangja igen gyorsan elcsitult. Azok, akik részt vettek a szervezkedésben vagy tudtak róla, igyekeztek eltüntetni az áruló bizonyítékokat, magukról elterelni a figyelmet. 1794 decemberében elfogták és bebörtönözték az összeesküvés többi résztvevőjét is. A budai ferences kolostorban 44 vádlottat helyeztek el, s számuk 1795 tavaszáig 53-ra emelkedett. Ellenük a felségáruhisi per megindult. Összesen 47 vádlottat: 11 tisztviselőt, 10 ügyvédet, jurátust, 14 szabadfoglalkozásút, 5 egyetemi hallgatót és 7 egyéb foglalkozásút sújtottak súlyos büntetéssel. A mozgalom vezetőit pedig halálra ítélték. Királyi rezolúció május 11-én megerősítette „Martinovics, mint azon istentelen társulatnak, s a királvi felség üdve s méltósága ellen, s az ország törvényes alkotmányának felforgatására célzó összeesküvésnek és támasztandó forradalomnak feje, s ugyanazon társaság négy alárendelt igazgatója, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay és gróf Sigray" halálos ítéletét, amelyet 1795. május 20-án a budai Tábornok-réten, amelyet aztán Vérmezőnek neveztek el, hajtottak végre — nagy elővigyázatossági intézkedések közepette. (184. kép.) A hatalom tartott a két város lakosságának esetleges mozgalmától; a katonaságot élesre töltött fegyverrel állították ki, a tüzéreket harci készültségbe rendelték, s intézkedtek, hogy a lakosság készüljön fel tűzvész esetére. A megfélemlítés elérte a célját, rendzavarásra nem került sor. A Hétszemélyes Tábla a fővádlottakon kívül még 13 vádlottat ítélt halálra, akik közül a király 11-nek a büntetését határozatlan ideig tartó várfogságra változtatta. Oz Pál ügyvéd és Szolártsik János jurátus nem kért és nem is kapott kegyelmet. A 28 fogságra ítéltet Kufsteinbe, a Brünn melletti Spielbergbe és Grácba szállították, ahonnan — akik életben maradtak - - különböző időben kerültek szabadlábra. Az ítéletet követte a vélemény- és a szólásszabadság korlátozása, az egyesületek betiltása, a szabadkőműves páholyok bezárása. A kormányzat — mint Horváth Mihály írta— ,,síri csendet erőszakolt ki úgy a köz, mint a társadalmi életben".

41 Felvethető az a kérdés, hogy vajon az a központi politikai szerep, amely a mozgalom kibontakozásával kapcsolatos, miért szűnt meg szinte egyik napról a másikra oly módon, hogy évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a szerep — a Pest megyei közgyűlések sokszor sablonszerű politizálásán kívül — ismét határozottabban érvényesüljön. Az tény, hogy a jakobinus mozgalom központja Pest és Buda volt, de az is tény, hogy ez a mozgalom a városban társadalmi háttérrel nem rendelkezett, és hogy sikeres kibontakozása esetén társadalmi hátteret csak az biztosíthatott volna számára, ha a radikális értelmiségieken és a reformista nemeseken kívül a nemesség szélesebb rétegeit is sikerült volna megnyernie. Ez viszont a mozgalom célkitűzésének, a polgári nemzetállam megteremtésének a következetes véghezvitele esetén éppen azt a nemességet fordította volna a mozgalom ellen, amelyet a legjobb esetben csupán a nemzeti függetlenségért való harcra lehetett volna mozgósítani. A radikális és reformista erők sorai a Martinovics-mozgalom felszámolása során megritkultak. A mozgalmat éppen a legalkalmasabb vezetőitől fosztották meg, a megmaradtakat pedig megfélemlítették. A polgárságnak egyébként sem volt sok köze a mozgalomhoz, s tragikus módon szándéka sem a polgári reform vagy a polgári forradalom véghezviteléhez. A nemesség többsége pedig határozottan szemben állt minden polgári jellegű elgondolással, s a legjobb esetben is csak közömbös szemlélője maradt azoknak a még halványan továbbélő törekvéseknek, amelyek ezekután is ébren tartani igyekeztek a jakobinus gondolatokat. Ennek az ébren tartásnak sem volt a megfélemlített országban központja. Elszéut jelenségekkel találkozunk csak, amelyek között természetesen budaiak és pestiek is vannak, mint például az, hogy 1798-ban Pesten a francia fogságból visszatért hadirokkantak a szabadságról és az egyenlőségről beszéltek, hogy 1800-ban Pesten két helyen is lázító feliratokat ragasztottak ki,

42 vagy hogy 1802-ben a francia kormány magyarországi emisszáriusa, Lezay arról írt, hogy Pesten a cenzúra által eltiltott könyveket olvassák. A belső erőket, amelyek változást hozhattak volna, szétzúzták. A feudális nemesség ragaszkodott kiváltságaihoz, s támogatta a Monarchiát éppen ezeknek a kiváltságoknak a fenntartása érdekében, s ha volt a feudális nemességen belül ellenzéki csoport vagy réteg, az is csupán bizonyos előnyöknek a kiharcolásáért szállt síkra, de csak akkor, ha kiváltságait nem érezte fenyegetve. A francia forradalomnak, a polgári Franciaországnak erre a nemességre, a magyarországi politikára éppen ezért nem volt lényeges hatása. Napóleon hiába jelent meg az országhatáron; 1805-ben a francia csapatok elfoglalták Bécset, majd Pozsonyt is, és azzal fenyegetőztek, hogy Budáig nyomulnak, ha a magyarok nem szakadnak el Ausztriától. A francia hadsereg közellétének, a fenyegetőzésnek és Napóleon kiáltványának, amely az ország függetlenségének, alkotmányának és a nemesi kiváltságoknak a tiszteletben tartását is megígérte, eredménye nem lett.