Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Buda bevételeinek a növekedése 1790—1846 között csupán 30 százalékos volt, a bérletekből, bérekből vámokból eredő jövedelem emelkedése pedig 140 százalékos, tehát csaknem ötszöröse az összes bevételek növekedésének. Pesten, ahol a bevételek összegében más volt a nagyságrend, ez idő alatt a 778 százalékos bevételi növekedés mellett a haszonbérletekből és bérekből származó jövedelem emelkedése 558 százalék volt. A budai ilyen jellegű jövedelmek nagymértékű emelkedését nyilvánvalóan elősegítette az, hogy a budai tanács nem adta bérbe a vám jövedelmek et, és általában nagyobb gondot fordított a bérletekre, mint a pesti tanács. Bérbe adta a budai tanács a városi vendéglőket (a vári Fortuna, a vízivárosi Trauben, a tabáni Bérletek Lazaret vendéglőt), a kamaraerdei mulatóházat, a városi sörfőzőházat, illetőleg a sörfőzési és mérési jogot, a városi fürdőket (a Rudas-fürdőt és a Gellért-fürdőt), a városi színházat (a harmincas években, ha jelképesen is, egy dukátért), a városmajori kertet, (az 1790-es években) a kaszinót, különböző városi házakat, a városháza épületében, a vízivárosi vámházban és egyebütt levő üzlethelyiségeket, a kenyérárus bódékat, a városi épületekben levő pincéket, szobákat, a kőbányákat és homokbányákat, az ács- és fakereskedő telephelyeket, a réteket, szőlőket, az újlaki városi szigetet, a vadászati jogot, a hajóhíd-vámszedés felét (a másik fele Pest városát illette), a húszas évektől kezdve a városi vízművet, a városi kaszárnyákat, a katonai temető területét, a klarisszamajort, a négy téglaégetőt. Szedett bért a dunai malmoktól (1825-ben 54 malomtól), a mészárszékektől (1825-ben a Várban 6, a Vízivárosban 13, az Országúton és Újlakon 2 — 2, a Tabánban 7, a Krisztinavárosban 3 mészárszéktől). A bérletekből és bérekből származó jövedelmet jelentősen egészítették ki a kövezetvám és a piaci vám jövedelmek. A bérleti és vámjövedelmek mellett a másik fő bevételi forrás a városi adó volt. Ezt Budán városi adó már a XVIIL században is szedték: 1790—1810 között a város bevételeinek szinte pontosan az egyharmadát a városi adóból biztosították. Az 1810-es évektől kezdve az adó jelentősége azonban a városi gazdálkodásban háttérbe szorult. Míg korábban az adó összege mintegy 30 000 forintot tett ki, a húszas években csak 6—12 000 forint volt az évi adóbevétel, és ez a városi bevételeknek csupán a 8—12 százalékát jelentette. Míg a városi adó összege és aránya a bevételek között Budán a húszas évektől kezdve bizonyos Telekkönyvi mértékben csökkent, addig a telekkönyvi bevételek összege és aránya emelkedett. Ezek a bevéte- bevételek lek elsősorban a telekkön

yvezessél kapcsolatos díjakból tevődtek össze, a XV

111. század végén jóval 10 százalék alatt voltak, s csak az 1820-as években emelkedtek (ha nem is sokkal) 10 százalék fölé. Telekkönyvi jövedelemnek számított a hegyvám, a szüreti adó és a csőszpénz is, de ezeket a városi számadáskönyvekben külön, mint hegyvám-bevételeket számolták el. A hegyvámbevétel összege és aránya a XIX. század első felében fokozatosan csökkenő irányzatú volt. Ugyancsak telekkönyvi bevételnek számítottak a városi telkek eladásából származó összegek is. Ezek azonban csak időnkónt jelentettek komolyabb bevételt, mint például 1790-ben, amikor csaknem 10 000 forint, a bevétel 9,3 százaléka, vagy 1810-ben az infláció idején, amikor 356 240 forint, a bevételek 44,4 százaléka folyt be a városi pénztárba ilyen címen. A város 1810-ben igen sok, 6 — 6 hold nagyságú szántóföldet adott el, főképp budaörsi jobbágyoknak. A többi években a telekeladásokból származó bevétel csupán 1000, s igen sokszor csak pár száz forint volt. Buda többi bevételei a XIX. század első felében Pesthez hasonlóan csekélyek voltak. A polgár- Egyéb díj-bevételek a század első negyedében a teljes bevétel egy százaléka alá süllyedtek, de a második bevételek negyedben is ritka volt az olyan év, amikor valamivel meghaladták az egy százalékot. A büntetéspénzek, költözési dijak, elmarasztalások díjai, a halászati jövedelem összege csaknem mindig 100 forint alatt volt. Pár száz forintot tett ki az idegen borok beviteli díja és a bérkocsisdíj (1840ben Budán 98 bérkocsi volt). Nem volt sokkal több az eladott állatok, széna, termények, anyagok, talált tárgyak árából befolyó összeg sem, s 1 — 2000 forint a halottaskocsi jövedelme és a sírásási díj. Legfeljebb időnként a caducitások révén jutott a város nagyobb összeghez, mint például 1820-ban, amikor a caducitásból származó bevétel a teljes bevételnek csaknem 10 százaléka volt. Budán — mint Pesten is — az előirányzott jövedelmeknek csak egy része folyt be a város pénztárába: az 1810-es évekig mintegy a 90 százaléka, a húszas évektől kezdve pedig csak 40 százalék körül. Ez azonban nem okozott zökkenőt a város gazdálkodásában, mert egyszerű könyvelési művelet következménye, s nem teljes egészében a fizetési elmaradásoké. Budán ugyanis a kihelyezett aktív tőkéket és előlegeket is a bevételek között számolták el, ez természetesen jelentkezett — vissza nem fizetés esetén — pénztárhiányként. A bevételi hátralékoknak 1820-ban 74, 1840-ben 93, 1846-ban 70 százaléka ilyen eredetű volt. Buda pénzügyleteinek mennyisége és jellege is más volt, mint a pesti hasonló ügyleteké. Pénzügyletek Buda teljes bevételei 1790-ben 32,3 százalékkal voltak magasabbak, mint Pesten. 1846-ban viszont már a pesti bevételek haladták meg a budaiakat, 791 százalékkal. A pesti pénzügyletek összege pedig ez évben 889 százalékkal volt magasabb a budaiaknál, holott 1790-ben a budai pénzügyletek nagysága jóval meghaladta a pestiekét. Ez az év és az 1810 körüli infláció néhány éve volt azonban az, amikor Buda — költségvetése egyensúlyának biztosítása céljából —