Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

Királyi biztosok és a tisztújítás Budai és pesti tanácsnokok 175. Szavazóurna Múzeum a budai városi lázáról. Kiscelli deletek végrehajtását is ellenőrizte. A Helytartótanács foglalkozott a városi tisztviselők alkalmazási ügyeivel, felügyelt az országgyűlési követek választására, a követutasítások kidolgozására, foglalkozott a polgárság panaszaival, ellenőrizte a polgárfelvételeket, szabályozta a városi illetékeket, foglalkozott a céhügyekkel, üzletnyitási, gyáralapítási kérdésekkel. Mind a Kamara, mind a Helytartótanács felügyelete a városok felett igen erősen korlátozta önállóságukat, függetlenségüket, s ezt még az is tetézte, hogy már a XVIII. század első felétől kezdve 1848-ig városi tisztújítást csak királyi biztos jelenlétében lehetett tartani. Tisztújítási engedélyt a Kamara adott a városoknak, s az nevezett ki királyi biztost. A királyi biztos hatáskörébe tartozott a XIX. század első felében a polgármesteri, városbírói, városkapitányi, tanácsi, szószólói, számvevői, pénztárosi állásokra, valamint a választott polgársági tagságra való jelölés, és ezenkívül a városi — nem választott — tisztviselők kinevezése.

13 A tanács hatásköre csak a díjtalan gyakornokok, helyettesek alkalmazására és nem aj tisztikarhoz tartozó alkalmazottak kinevezésére korlátozódott. A választott polgárságnak a jelölésekbe semmi beleszólása nem volt, szerepe csak az egyes állásokra jelölt három személy közül jegynek a* kiválasztására szorítkozott. A bírót, a polgármestert, a kapitányt és a szószólót minden^tisztújításon választották (Pesten 1790—1848 között 18 tisztújítás volt), a többi tisztviselőt életfogytiglan. A XIX. században voltak Pesten és Budán tiszteletbeli állások is (tanácsos, főjegyző, aljegyző, ügyész, orvos), de az ezekre való kinevezési jog sem a tanácsé, hanem a Kamaráé volt; a tanács csak előterjesztést tehetett. A XIX. század első felében tehát nem volt Budán és Pesten szabad tisztújítás, sőt a régi szokásokból sem maradt minden gyakorlatban. Megtartották ugyan azt a szokást, hogy polgármestert, bírót és kapitányt csak a tanács tagjai közül lehet választani, de azt az elvet, hogy tanácsosi helyre csak a polgárságból lehet jelölni, a királyi biztos, Mérey Sándor már 1826-ban megkísérelte félretenni. Intézkedését — a tanács és a választott polgárság tiltakozása ellenére— a király jóvá is hagyta, s 1828-ban úgy rendelkezett, hogy a tanácsosi és főtisztviselői állásokra olyanok is megválaszthatok, akik nem polgárok. Buda és Pest tanácsnokainak túlnyomó része a XIX. század első felében a városi tisztviselők közül került ki. Buda 1790—1848 között működött 30 tanácsnoka közül 25 volt választása előtt is a város alkalmazottja; legtöbbjük olyan, aki hosszú éveken át szolgálta a várost. Választott polgár ez idő alatt csupán hat lett tanácsnok, s tanácsnoknak választottak két szószólót is. Pesten a tanácsnokok túlnyomó többsége (52-ből 41) szintén városi tisztviselő volt korábban, de Budától teljesen eltérő jelenség az, hogy a pesti tanácsnokok közül 32 volt korábban választott polgár, s ezek közül 26 városi tisztviselő. A nem tisztviselőből lett tanácsnokok csaknem mind jog végzett emberek, ügyvédek voltak.

14 Buda és Pest tanácsnokainak egyaránt a fele volt helybeli származású, akik közülük a városbíróságig vagy a polgármesterségig eljutottak, csaknem mind. Túlnyomó részük kézműves vagy kereskedő fia, nemes nem sok volt köztük. Pesten 1822-ben csak négy nem polgári származású nemes volt a városi tanácsban, Budán a harmincas években csak egy-kettő. A városi tanácsok tagjai számára a nemesség elnyerése a XIX. század első felében már nem volt olyan lényeges kérdés, mint a XVIII. század végén és a XIX. század legelején, amikor Laszkovszky József és Krammerlauf Ignác mindent megtettek annak érdekében, hogy Lászlóffy és Kalmárffy néven magyar nemesek legyenek. A tanácsnokok névmagyarosítása a negyvenes években (Hepp — Hepesváry, Tretter — Járy, Eichholz — Tölgyessy, Vojdisek — Vajdaffy) már nem a nemesi ideállal függött össze. Bürokratikus, fantázia néküli testület volt a városi tanács. Tagjai többségének a szakértelme a városigazgatási, városgazdálkodási apróbb ügyek intézésére szolgált, s nem egy nagyvonalú várospolitika kialakítására. Nagyvonalúságot — többségük — legfeljebb saját érdekeinek a