Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

ges keresetet felmutatni nem tudókat, az önszántukból és saját hibájukból munkanélküli cselédeket és az erkölcstelen nőket helyezte el. Az első évben csaknem négyszáz, 1844-ben több mint hatszáz volt a városi ,,kényszeröncök" száma, s ezeknek kétharmada nő, egyharmada férfi. Létesítettek kényszerítő dologházat 1844-ben Budán is. A kényszerítő dologházban csak pestieket, illetőleg budaiakat helyeztek el, a nem idevaló csavargókat, munkanélkülieket kitoloncolták a városból.

93 A XTX. század első felében tehát elsősorban a rohamosan fejlődő Pesten főképp társadalmi kezdeményezéssel és segítséggel, kisebb mértékben tanácsi támogatással létrehozták azokat az intézményeket, amelyekre egy modern városi társadalomszervezetében elengedhetetlenül szükség volt Ezek az intézmények azonban szerény méreteik és még szerényebb anyagi ellátottságuk miatt feladataikat csak igen korlátozott mértékben tudták ellátni. A felső- A helyzet ezen a téren különösen a negyvenes évek közepén vált igen súlyossá, amikor a magyarországi felső-magyarországi éhínség következményei Pesten és Budán is jelentkeztek. Ezrével költöz6

hatása ^

e

^~ a ^rosba a munkát keresők, alkalmi munkát vállalók és olyanok, akik itt hatósági segélyt reméltek. A korábbi években 2—3000 volt a bevándorlók száma, 1846 —47-ben ez a szám a kétszeresére emelkedett, és megjelent ugyanakkor a városban még 6 — 8000 csavargó is. E két évben Pest város lakossága mintegy 20 000 fővel növekedett. A munkalehetőségek viszont ezekben az években igen nagy mértékben csökkentek. A hitelválság következtében a kézműiparban már 1845-ben nagy pangás kezdődött, a mesterek — egyes iparágakban — tömegesen bocsátották el legényeiket, vagy bér helyett csupán élelmezést biztosítottak nekik. A nem helybeli mesterlegényeket a városból kitoloncolták. A szabómestereknek az óbudai katonai ruházati bizottság adott megrendeléseket, hogy legényeiket foglalkoztatni tudják. A kovács, az asztalos és lakatos mesterlegényeket pedig a városi tanács közbejárására az óbudai hajógyár foglalkoztatta — igen alacsony, 24—30 krajcáros napi bérért. A munkanélküliség növekedését azonban ezek az intézkedések nem tudták megakadályozni. A városi tanács rendőri intézkedéseket tett a munkanélküliség és a szegénység csökkentésére: 1845 — 46-ban 7200 személyt toloncoltak ki a városból. Ezeknek nagy része azonban viszszatért, nem volt hova mennie. Olyan emberekről, főképp felső-magyarországiakról volt szó, akik máskor télre hazamentek, mert akkor nem volt alkalmi munka a kőbányákban s kertészetekben, a fuvarosoknál, a dunai rakodóknál, a város határában épülő vasiitnál és az építkezéseknél. Ilyen körülmények között nagymértékben megszaporodott a koldusok száma, akik sem szállást, sem kereseti lehetőséget nem találtak. Közülük naponta ketten —hárman éhenhaltak, a kórházak megteltek szegény betegekkel. Akik már nem fértek el a Rókus Kórház termeiben, azokat a folyosókon, pincékben, a kórház melletti pajtákban helyezték el, és a terézvárosi Gyár utcában (ma Jókai utca) ideiglenes kórházat állítottak fel. À koldulást koldusőrök kirendelésével is próbálták megakadályozni, de sikertelenül. A készpénz és a természetbeni adományok gyűjtése sem volt eredményes. Nem sokat segített az sem, hogy 1846-tól kezdve az utcák tisztítását a városi tanács nem rabokkal, hanem felfogadott napszámosokkal végeztette. A helyzet Budán teljesen azonos volt a pestivel. Igen súlyos volt a helyzet az élelmiszer- és tüzelőanyag-ellátás terén is. Az élelmiszerárak 1838 óta 50 százalékkal emelkedtek. A hatóságok szigorúan törekedtek arra, hogy az élelmiszerellátást biztosítsák. A Helytartótanács Szentiványi Vincét Pestre kormánybiztosnak nevezte ki; elrendelték a pékek ellenőrzését, megtiltották a gabonából, burgonyából való pálinkaégetést és keményítőkészítést, s téglaégetőkben a fával való tüzelést; ellenőrizték az élelmiszerek minőségét, a haszonkulcs betartását, a mérések hitelességét. Igyekeztek arra, hogy állandó készletekkel az árak ingadozását, további emelkedését elhárítsák. A Szegény Intézetre Ügyelő Bizottság mellett egy felügyelő bizottságot alakítottak, amelynek feladata volt a hatósági árak betartása és az elővásárlások (az üzérkedés) megakadályozása. A nyomor enyhítése érdekében a városi tanács Pesten a Helytartótanács rendeletére cselekedett: nagyobb mennyiségű gabonát vásárolt, azt megőrlette, a lisztet és az abból sütött kenyeret két hónapon keresztül olcsóbban árusította, mint a lisztárusok és a pékek. Ezzel sikerült a kenyér árát felére leszorítaniuk. A nyomor enyhítésében ez a hatósági kenyérárusítás elenyésző volt: átlagban naponta 1200 ember kenyérszükségletét biztosította olcsóbb áron a csaknem százezer fő lakosú városban; s egy négyfontos kenyér ára még a legalacsonyabb ár esetén is magasabb volt egy szakmunkás napi bérénél, egy napszámos a napibéréből csupán másfél font hatósági kenyeret tudott vásárolni. A tanácsi segítségnél nem volt nagyobb a társadalmi segítség sem.

94 Lakáshelyzet A gazdagság, jólét és a szegénység, nyomor kiáltó ellentéte a város növekedésével párhuzamosan a lakáshelyzet terén is egyre inkább megmutatkozott. A lakások már a XIX. század első évtizedeiben is a legkeresettebb és a legdrágább ,,áruk" voltak Pesten, és ezt a spekuláns ház-