Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
(nyelvi) alapon történő egyházi szervezetek létrehozását eredményezte. A protestánsok közül az evangélikusok létesítettek előbb (1787-ben) egyházat Pesten, majd 1796-ban a reformátusok is. Volt evangélikus egyház már a XVIII. században és a XIX. század első felében is Cinkotán, Palotán és Keresztúron, református egyház pedig Óbudán, Csabán és Palotán. Budán, a Várban 1821től kezdve működött evangélikus egyház, mint a pesti egyház filiája. 1844-től kezdve volt itt önálló evangélikus anyaegyház, s ehhez tartoztak az óbudai, szentendrei, albertfalvai és promontori leányegyházak. A református egyház magyar egyház volt. Hívei a XVIIL század végén — ha nem is nagy számban — elsősorban Pesten voltak, s amíg a városban önálló egyház nem alakult, az óbudai református egyházhoz tartoztak. A kilencvenes évek elejétől kezdve állandó volt a törekvés a pesti református egyház megalapítására. Az 1796-ban megalakult pesti református egyház lelkészének Báthory Gábor addigi pataji prédikátort választották meg, aki 1805-ben a dunamelléki református egyházkerület püspöke lett. Ehhez az egyházkerülethez tartozott a Heves, Pest, Fehér, Tolna, Baranya, Bács, Somogy, Verőce, Szerem és Nógrád megyei, valamint a Jász és Kiskun kerület 238 református egyházközsége. A pesti refoimátusok istentiszteleteiket kezdetben egy lipótvárosi bérelt házban tartották. Állandó imaházat a város által átengedett telken, a Széna téren (a mai Kálvin téren) 1804-ben építettek, templomot pedig ugyanitt 1813—1830 között. Az istentiszteletek nyelve a magyar volt, de a kitűnő szónok Báthory Gábor mellé 1816-ban német prédikátort is választottak: Cleynmann Károly addigi bécsi református lelkészt. Német prédikátor választását nem a német nyelvű hívek számának a növekedése indokolta, hanem az, hogy József nádor második felesége, Hermina főhercegnő református volt. Cleynmann 1833-ig működött Pesten, távozása után német prédikátort a pesti református egyház már nem választott. Német nyelvű prédikációkat ettől kezdve alkalmanként felkért evangélikus papok tartottak. A budai reformátusok is a pesti egyházhoz tartoztak. A pesti reformátusok száma a XIX. század első felében állandóan emelkedett ugyan, de még 1840 körül is — mint írták — ,,a gyülekezetnek négyötöd részét olyanok teszik, kiket tudomány, kereskedés vagy mesterségtanulás, hivatal vagy más foglalkozás, katonai vagy házi szolgálat, ügyes-bajos dolgaik igazítása, fürdők használása s egyéb ezerféle okok" hoztak ide. Ennek a gyülekezetnek a papja — Báthory után — 1839-ben Török Pál volt kisújszállási lelkész lett. A negyvenes években Török Pálon kívül a városban volt több református pap is (Smith Róbert, Duncan, Wingate), akiket az óbudai hajógyárban és a Lánchíd építésénél dolgozó angolok részére küldött a Skót Bibliatársaság. Ezek az angol papok kettős minőségben működtek itt: mint prédikátorok és mint misszionáriusok. Hittérítő munkásságot elsősorban a pesti zsidók között fejtettek ki. 54 A protestán- A reformátusok és az evangélikusok között a XIX. század első felében szoros együttműködés sok együtt- volt egyházi kérdésekben. A XVIIL század vége óta Pest volt a színhelye a magyarországi négy működése re f orm átus és a négy evangélikus egyházkerület egyetemes gyűléseinek. Csaknem minden évben a reformátusok és az evangélikusok (1818-ig) közös egyetemes gyűlést is tartottak. 55 Ezeken a gyűléseken merült fel, még 1796-ban, az a gondolat, hogy a két protestáns felekezet és a görögkeletiek részére Pesten egyetemet létesítsenek, és miután ez nem valósulhatott meg (a görögkeletiek és az evangélikusok húzódozása miatt), 1808-ban protestáns teológiai kar létesítését indítványozták. A protestáns főiskola létesítésének a gondolata a negyvenes években ismét felmerült, de megvalósítására ekkor sem került sor. A két protestáns egyház együttműködésének eredménye volt viszont 1843-tól kezdve a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap megjelentetése, amehynek az egyik főszerkesztője a pesti református egyház lelkésze, Török Pál, a másik főszerkesztője pedig a pesti evangélikus egyház magyar lelkésze, Székács József lett. A pesti A P e sti evangélikus egyház hívei között a XVIIL század végén és a XIX. század első felében evcingélikus nagyobb részt szlovákok és németek voltak. Az egydiáz létrehozásában ugyan elsősorban magyar egyház főurak (Podmaiiiczky, Prónay, Radvánszky, Vay, Teleki, Ráday és mások), valamint kormányhatósági főtisztviselők és egyetemi tanárok működtek közre, lelkésznek azonban a magyar hangzású neve ellenére szlovák Molnár Jánost választották meg. Molnár az 1780-as években szabadkőműves és jozefinista volt, de a kilencvenes évek első felében már mint a nemzeti mozgalom vad ellenfele hívta fel magára a figyelmet, majd az udvar besúgója lett. Kollár János A pesti evangélikus egyházban a megoszlás csírái már kezdettől fogva adva voltak, az ellentétek kirobbanására azonban csak a XIX. század második negyedében került sor. Addig a szlovák lelkésznek, Molnár Jánosnak és az egyház világi vezetőinek, irányítóinak, elsősorban Balogh Péter egyetemes világi felügyelőnek és Schedius Lajos egyetemi tanárnak a tevékenysége látszólag zavartalan volt. Templomot építettek, iskolákat létesítettek, s közben a hívek száma is rohamosan növekedett. Az ellentétek kiéleződésére akkor került sor, amikor Molnár 1819-ben maga mellé vette segédlelkésznek és szlovák hitszónoknak Kollár Jánost. A német és a szlovák evangélikus gyülekezet szétválására 1842-ben került sor. Majd a következő évtizedben megalakult a magyar evangélikus gyülekezet is, amelynek lelkészévé 1837-ben Székács Józsefet választották
