Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848

volt magyarországi származású. Ezeknek többsége budai volt (780), Pestről és Óbudáról csak néhányan költöztek ide. Ezeken kívül a magyarországi származásúak többsége (164) dunántúli, a Felvidékről hetvenhetén, az Alföldről ötvenen származtak. A külföldiek közül a legtöbben (267) az örökös tartományokból jöttek, főképp Ausztriából, Morvaországból és Csehországból. Bécsből 60 év alatt csak 22 kézműves költözött Budára. A német birodalomból 157 kézműves jött, a többiek főképp Bajorországból és Sziléziából. A polgárnak felvett pesti kéz műves mesterek 1790-—1848 között a következő helyekről származtak : 1790 - 1799 1800—1815 1816 -1829 1830 -1839 1840—1848 Magyarország 147 408 335 352 359 Erdély 4 1 3 6 4 Horvátszlavónia 2 5 5 7 3 Örökös tartományok 80 120 93 87 101 Német birodalom 45 81 48 44 38 Itália 3 2 1 — 2 Svájc 2 4 1 2 3 Franciaország 1 — — — — Dánia — — — 1 1 Svédország — 1 — — Belgium — — — 1 Lengyelország 1 1 — 3 — Macedónia 3 Budához'hasonlóan a kézműves polgárok többsége Pesten is magyarországi származású volt. Az összes kézműves polgárhoz viszonyított arányszámuk azonban Pesten alacsonyabb volt (46,3 százalék), mint Budán (75,3 százalék). Ez az arányszám 1790—1848 között az egyes időszakokban fokozatosan emelkedett ugyan, de mindig alatta maradt a magyarországi származású budai kézműves polgárok arányszámának, és a korszak végén is csak 70,2 százalékra emelkedett. Tehát a külföldi kézművesek letelepedése Pesten, ha csökkenő irányzattal is, de jelentősebb volt, mint Budán. A Pesten felvett kézműves polgárok közül a helyi származásúak aránya csak a napóleoni háborúk konjunktúrája után emelkedett lényegesebben, és ettől kezdve szinte állandó is maradt: 38—39 százalék. A konjunktúra alatt 31,1 százalék volt, a XVIII. század utolsó évtizedében pedig csak 24,2 százalék. Ennek következtében az ország különböző vidékeiről Pestre költöző kézművesmesterek száma jóval jelentősebb volt, mint Budán. A legnagyobb számban a Dunántúlról jöttek, főképp a nagy konjunktúra alatt. Jelentős volt az idevándorlás a Felvidékről és az Alföldről is, jóval kisebb mértékű a Délvidékről. Óbudáról Pestre is kevesen költöztek, de feltűnően nagy volt a Budáról ideköltözöttek száma. A külföldiek többsége ide is az örökös tartományokból jött (481), főképp Csehországból (155), Morvaországból (112), Ausztriából (101) és Bécsből (56). Az örökös tartományokból ideköltözők arányszáma a XVIII. század utolsó évtizedében volt a legmagasabb (19,7 százalék), a XIX. század első felében 17 — 19 százalék között mozgott. A német birodalomból származó kézműves mesterek száma, illetve arányszáma 1790-től kezdve fokozatosan csökkent, a negyvenes években már csak 7,4 százalék volt. A németek közül a legtöbben Bajorországból jöttek. A Sziléziából ideköltözöttek csaknem ugyanannyian voltak, mint Budán (32), jelentősebb volt viszont a Poroszországból idetelepedett kézművesek száma. A pesti A kézművesekhez hasonló volt a budai és pesti kereskedő polgárok helyzete is. Pesten 1801 — kereskedő 1810 között a polgárnak felvett kereskedők száma 162 volt, míg az előző évtizedben csak 75. polgárok ^ következő évtizedben a kereskedő-polgárfelvételek száma 76-ra csökkent, a felvételek nagy része azonban a dekonjunktúra (1815) előtt történt. A kereskedőknek a városi polgárjog elnyeréséért való törekvése a húszas években a korábbi évtizedek átlagát jóval meghaladó mértékben jelentkezett: 1821 — 1830 között 98 kereskedőt vettek fel Pesten polgárnak. Ez a jelenség 1830 után fokozott mértékben folytatódott: 1831 — 1840 között 120, 1841 — 1848 között pedig már 246 volt a polgárfelvételek száma. 1790-től 1848-ig 777 kereskedőt vettek fel polgárnak. A polgárnak felvett kereskedők száma igen tekintélyes volt, de a polgárjog elnyerésének az időpontja — az egyes időszakokban — pontosan tükrözi azokat a hatásokat, amelyek a pesti kereskedelmi élet fejlődését a XIX. század első félében érték. A pesti származású, polgárnak felvett kereskedők száma (tehát azok, akik családi hagyományként folytatták a kereskedelmi tevékenységet) a XIX. század első felében csupán 23—25 szá-