Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1790 - 1848
munkát végezhettek. Torz formája volt ez a szabad iparűzésnek; és éppen az ellenkezője annak, amit már Mária Terézia korában Ausztriában megvalósítottak: különválasztva a kereskedelmi szempontból fontos, árutermelő iparágakat a csak a városi ellátást biztosító iparágaktól — az előbbieknek a szabad iparűzés lehetőségét teljes mértékben biztosítva. A magyarországi, s így a budai, pesti kontárság számára a szabad iparűzés a termelési tilalommal volt egyenlő. Ezt a szabadságot is csak a városi tanácsok türelme tette lehetővé, s ennek a türelemnek a kikényszerítője a céhekbe bejutni nem tudó, de adózási szempontból hasznos mesterlegények nagy száma és az egyre növekvő városok mindennapi ipari igényei kielégítésének figyelmen kívül nem hagyható szükségessége volt. 54 A kontárok száma Budán és Pesten a XIX. század első felében igen jelentős volt. A II. József korában elfogadott jogcímen kívül kontár lehetett a XIX. század első felében tanácsi engedéllyel az is, akinek a remeklése folyamatban volt; és kontárok lehettek az adózó, tűrt iparosok is. Budán 1811-ben 474 kontárt (adózó segédet) írtak össze. Legnagyobb számban a kőművesek (148), ácsok (90), hajósok (75), asztalosok (35), molnárok (33), kádárok (15), halászok (10), lakatosok (10), kövezők (7) voltak. Rajtuk kívül összeírtak 6—6 festőt, cserepezőt, 5—5 csizmadiát, mészárost, 4—4 szűcsöt, puskaművest, 3 harisnyakötőt, 2 —2 szíjgyártót, irhatímárt, órást, bognárt, fazekast, kovácsot, 1 — 1 bádogost, nyergest, esztergályost, takácsot, kőfaragót, könyvkötőt. Az 1811. évi budai kontárösszeírás azonban nem lehetett teljes, mert éppen azok a szakmák hiányoznak az összeírásból, amelyekben — más források tudósítása szerint — a legtöbb kontár dolgozott, mint például a szabó és a varga szakmákban. 1825-ből tudjuk, hogy Budán csak a német szabó szakmában 72 kontár volt. A kontár német szabéik száma Pesten is jelentős volt: 1825-ben 235. Pesten egyébként a város lakosságszámának megfelelően a kontárok száma is jóval magasabb volt, mint Budán: 1826ban több mint a kétszerese (872). Ezek között volt 376 varga, 258 német szabó, 133 asztalos, 34 lakatos, 20 molnár, 19 kertész, 10 kalapos, 7 csizmadia, 6 arany- és ezüstműves, 4 kályhafestő, 3 bognár és 2 stukátor. A kontárok száma — különösen az említett iparágakban — a következő évtizedek folyamán jelentékeny mértékben növekedett. Kontár lakatos 1840-ben már 83 volt Pesten, német szabó kontár 1848-ban 627 (egy másik adat szerint 480), varga kontár pedig 466. Az asztalosoknál 1841-ben 342 kontárt írtak össze, de csak 207-nek engedélyezték a működését: a családosoknak, a huzamosabb idő óta a városban lakóknak, illetőleg a három éve adózó legényeknek. A kontárok számának szaporodását azonban ilyen megkötésekkel nem tudták megakadályozni. A kontár asztalosok száma néhány év múlva már 500 fölé emelkedett, annak ellenére, hogy ezekben az években a céhes asztalosmesterek száma is nagymértékben növekedett. A céh ellenállása mindkét irányban hiábavaló volt. A kontárok legnagyobb része a külvárosokban élt. Ez érthető is, hiszen a kézműiparosok eloszlása a városok egyes részei között nem volt egyenletes. Pesten a Belvárosban például 1826-ban 84, a Lipótvárosban 158, a Terézvárosban 658, a Józsefvárosban 1150, a Ferencvárosban 2363 lakosra jutott egy szabó. Ha a kontár szabókkal is számolunk, akkor az egyes városrészek sorrendjében az egy szabóra eső lakosságszám ekkor a következő volt: 69, 109, 130, 267, 392. A többi iparágban — bár a kézműves-ellátottság csekélyebb volt, mint a szabók esetében — szintén nagy eltérések mutatkoztak az egyes városrészek között. Kézművesek Néhány, a városi lakosság ellátása szempontjából is fontos iparágban, kontárok nélkül, az szarna es a e „ y kézművesre eső lakosságszám 1826-ban a következő volt: lakosságszám Belváros Lipótváros Terézváros Józsefváros Ferencváros Pék 682 1047 1024 767 588 Mészáros 759 1332 2927 2876 4505 1 lentes 1193 1322 568 318 563 Varga 201 333 341 883 427 Csizmadia 333 666 927 822 377 Lakatos 1432 1047 1707 2301 2353 Asztalos 795 666 758 1046 2353 A kézműiparos mesterek a XIX. század első felében a működési körüket, tevékenységüket és termelésüket is befolyásoló jogi szempont szerint négy, illetőleg a zsidó kézműveseket is figyelembe véve öt csoportra oszlottak. Pesten 1826-ban az összes mester 54,5 százaléka volt céhes és testületi mester (e két csoport különválasztására adatok hiányában nincs lehetőség), 14,1 százaléka céhen kívüli mester, 30,2 százaléka kontár és 1,2 százaléka zsidó mester.
