Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: IRODALOM (ÁLTALÁBAN)

Baraczka István, Horváth Gyula, Seenger Ervin), másreszt művészettörténészekből (Horváth Henrik, Bierbauer Virgil, Révhelyi Elemér, Schoen Arnold, Mihalik Sándor, Voit Pál, Jajczay János). Ezek a tanulmányok főképp topográfiai, művészettörténeti és igazgatástörténeti vonatkozásúak voltak; a társadalmi és gazdasági viszonyokat csupán egy-két tanulmány érintette, illetőleg tárgyalta. Az ilyen kérdések tárgyalására is nyílott azonban lehetőség a harmincas években, amikor Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala megindította a Statisztikai Közlemények című sorozatot, amelyben statisztikai és igazgatástörténeti munkákon kívül — a sorozat várospolitikai céljának megfelelően — gazdaság- és társadalomtörténeti összefoglalások is megjelentek, mint Ballá Antal (Budapest szerepe Magyarország történetében. Bp. 1935), Jványi Béla és Pásztor Mihály munkái. A harmincas években e kiadványok és a főváros egyéb támogatása, illetőleg ösztönzése, különböző megbízások és a Ferenc József koronázása jubileumi díj elnyerésének reménye következtében (pontosan meghatározott program nélkül ugyan) fellendült a főváros újkori történetének a kutatása, de a kutatók érdeklődése — az ilyenfajta ösztönzés nélkül is — egyre nagyobb mértékben fordult a város történetének egyes kérdései felé. Ekkor lendült fel a város művészeti emlékeit feltáró munka. Ekkor jelentek meg a főváros anyagi támogatásával Schoen Arnold monográfiái, valamint Genthon István és Horváth Henrik összefoglaló és értékelő szándékú munkái. A főváros 1780—1830 közötti irodalmi életének a történetét két szerző is feldolgozta: Csahihen Károly és Waldapfel József. Társadalomtörténeti vonatkozásban pedig szinte úttörő jelentőségű volt Kósa János munkája. Társadalomtörténeti érdeklődés jelentkezett azonban azoknál a kutatóknál is, akik nem kifejezetten a főváros történetével foglalkoztak. Mályusz Elemér (Magyarországi polgárság a francia forradalom korában. BMTI Évk. 1931), Oszetzky Dénes (A hazai polgárság társadalmi problémái a rendiség felbomlásakor. Bp. 1935) és Ungár László (Szempontok a magyar polgári osztály kialakulásának a vizsgálatához. Századok 1942) munkái adatszerűségükben jelentősek a főváros társadalomtörténete szempontjából is. A harmincas évek főváros-történeti kutatását a nagy fellendülés ellenére a tervszerűtlenség jellemezte, s a megjelent munkák, tanulmányok tudományos színvonala sem volt minden esetben kielégítő. Igen jelentős volt azonban, hogy az addigi tallózások helyett, ha még nem is a Rómer Flóris által kívánt módon, de megkezdődött a főváros levéltárának alaposabb kutatása, és néhány kutató — témájának megoldásához — az Országos Levéltár, sőt bizonyos mértékben a bécsi levéltárak anyagát is figyelembe vette. Mindez azonban elégtelen volt ahhoz, hogy a harmincas évek végén, amikor ismét elkezdődött az összefoglaló várostörténet megírása, az 1686—1848 közötti korszak történetének feldolgozására eredménnyel lehetett volna vállalkozni. A főváros újkori története összefoglalása terén csupán annyi történt, hogy Gárdonyi Albert megírta népszerű formában előbb Budapest városrészeinek a történetét (Pedagógiai Szeminárium 1935—1936), majd igen röviden és vázlatosan (szintén népszerű formában) megkísérelte a város történetének az összefoglalását is (A hétszáz éves Budapest. Bp. 1944). Gárdonyinak ez a munkája újkori vonatkozásban tartalmasabb volt ugyan Salamon és Peisner összefoglalásainál, de ez a munka — nemcsak vázlatossága, hanem mind az újkori kutatások hiányosságai (amelyek a legfontosabb források feltárásának elmulasztása mellett a problémafelvetések esetlegességeiből is adódtak), mind a szerzőnek az addigi kutatási eredmények nagy részét figyelembe nem vevő feldolgozása miatt — tulajdonképpen a kutatások folytatásának és a főváros újkori története megírásának a szükségességét bizonyította. A kutatások folytatását azonban a második világháború megakadályozta, hosszú évekre megszakította. A felszabadulás után néhány évig (1945 — 1947 között) nyílott lehetőség arra, hogy a székesfőváros történeti, művészeti és társadalmi folyóiratában, a ,,Budapest"-ben rövid történeti tanulmányok is megjelenjenek. Azonban ezeknek a többsége (legalábbis az újkori vonatkozásúak) egyrészt korábbi kutatások magvas összefoglalása volt, másrészt újabb — de ismét csak tallózásszerű — kutatások ismertetése. Szervezeti és kiadási lehetőségek hiányában nagyobb arányú kutatómunka nem tudott kibontakozni, csupán a gazdaságtörténeti kutatások terén történt előbbre lépés. Mérei Gyula az 1790—1848 közötti magyar iparfejlődést kutatva, a budai és a pesti kézmű-, manufaktúra- és gyáripar történetét, Gyömrei Sándor pedig Budapest XVIII. századi gazdaságtörténetét dolgozta fel széles körű levéltári kutatások alapján. Gyömrei kéziratban maradt kandidátusi értekezése meglehetősen elnagyolt, értékelése pedig nem minden esetben helytálló. Mérei és Gyömrei a fővárosi levéltár iratanyagán kívül igen nagy mértékben vette figyelembe az Országos Levéltár anyagát is. Szervezett várostörténeti kutatásra csak 1954-ben nyílott lehetőség. A Fővárosi Tanács a már másodszor félbeszakadt „Budapest története" megírása céljából — előkészületként — nemcsak a kutatói, hanem a feldolgozói munka folytatásának a szervezeti kereteit és az anyagi alapját is biztosította, és ennek a gondozását a Budapesti Történeti Múzeumra bízta. E munkában jelentős szerepet szántak a város újkori története s ezenbelül az 1686 — 1848 közötti korszak kutatásának. Ennek érdekében az ekkor megalakított kutatói munkaközös2 Budapest története III. -^'