Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Egyházi élet Búdéin Búcsúk, körmén etek „Jámbor társulatok" Nem katolikus egyházak Zsidók kus vallás terjesztésének, tanításának célját szolgáló létesítmények hosszú sorának a megvalósítását. Pest város egyházi és vallási életének az intenzitása azonban eltörpült Budáé mellett, ahol a jezsuiták erőteljes és rendszeres munkája szinte korlátozás nélkül érvényesülhetett. Nemcsak a hittéritésben nyilatkozott ez meg, amelynek eredményességét beszédesen bizonyítja a katolikus hitre téritettek nagy tömege, nemcsak a gyónók, áldozók szinte hihetetlenül magas számában, hanem számos olyan egyházi megnyilvánulás szervezésében és megvalósításában, amelynek célja a katolikus vallás terjesztésén, erősítésén túl a város ünnepi és szellemi életrendjének a szabályozása volt. Ezek között első helyen állottak a búcsúk, amelyeket a jezsuiták Nagyboldogasszony-temploma számára a pápák bőségesen adományoztak. A XVIII. század közepén ebben a templomban már 31 olyan nap volt, amelyen gyónás, áldozás révén a hívek teljes búcsút nyerhettek. Ez nyilvánvalóan nagymértékben emelte a templom látogatottságát, s irányította az ilyen megnyilvánulások felé az érdeklődést, éppúgy, mint az ebben az időszakban tartott jubileumi ájtatosságok is. A jezsuiták által szervezett vallási megnyilvánulások között igen jelentős helyet foglatak el a körmenetek. Nemcsak a katolikus egyházban mindenütt szokásos körmeneteket tartották meg, a farsangit, a feltámadásit, az áldozócsütörtökit és az úrnapit, amelyeken a város egyházi és világi előkelőségein kívül a céhek is a legnagyobb ünnepélyességgel, saját zászlóik alatt vettek részt, hanem ezeken kívül a XVIII. század folyamán évente még kilenc körmenetet tartottak, amelyek közül különösen kiemelkedett a szeptember 2-i. Buda visszafoglalásának az évfordulóján a budaiakkal együtt a pestiek is az úgynevezett császári réshez, a várfalnak ahhoz a helyéhez vonultak, ahol az ostromló csapatok először léptek a Vár területére. A jezsuiták szinte halmozták a vallásos megnyilvánulásokat, amelyeknek sikeres — szinte színjátékszerű — megrendezése (theatrum sacrumnak is nevezték) nemegyszer túlzásokba csapott át, és az egyházi főhatóságnak kellett betiltania, mint például a vízivárosi nagypénteki körmenetet, amelynek során a keresztfát vivő, töviskoszorús Krisztus-szereplőt hidegkúti parasztok korbácsolták véresre. Vallási türelmetlenségük pedig odáig terjedt, hogy 1707-ben — mint maguk a jezsuiták feljegyezték — a debreceni református könyvtárból Budára hozott ötszáz „eretnek" könyvet nyilvánosan elégették. A jezsuiták „jámbor társulatokat" is szerveztek Budán, az elsőt már 1698-ban, tanulók részére, a „Boldogasszony bemutatásáról" elnevezettet (ebből vált ki 1745-ben a felnőttebb tanulók részére alapított „Gyümölcsoltó boldogasszonyról nevezett társulat"), a másikat („Congregatio agoniae") 1709-ben a polgárok számára. A főnemesek számára is alapítottak társulatot 1725-ben, a „Szentháromságról" elnevezettet, amelynek célja — állítólag — a „Szentháromság imádásán kívül a hazafiság pártolása, különösen az elszegényedett magyar polgárok és azok árvái istápolása és Budán a magyar elem emelése volt".

4 Voltak ilyen jámbor társulatok Pesten is: a belvárosi templomban a polgárok számára 1712-ben szervezett „Szentháromság társulat", a pálosoknál 1720-tól kezdve a „Krisztus öt szent Sebének a társulata", amelynek a tagjai között a városi polgárok mellett igen sok főnemes és nemes is volt. A nem katolikus egyházak működése — a görögkeleti rác egyház kivételével — igen korlátozott vagy egyáltalán lehetetlen volt. A görögkeleti rácoknak mindkét városban volt plébániája, temploma, sőt a század folyamán Budán székelt a görögkeleti metropolita is. A protestánsoknak Budán és Pesten egyházalapításra II. József koráig lehetőségük nem volt. Kísérleteztek ugyan istentiszteletek tartásával, Budán a Vízivárosban már a XVII. század végén, Pesten 1705-ben (a harmincadhivatali kerülő lakásán) és 1720-ban (Ráday Pál apósánál, Kajali Andrásnál). Azonban a városi tanácsoknak minden esetben sikerült elérniük e próbálkozások meghiúsítását. Budán és Pesten csak az itt állomásozó katonaság protestáns tagjai számára tartandó istentiszteleteket engedélyezte a hercegprímás. A reformátusok számára a XVIII. század folyamán szabad vallásgyakorlatra csak Óbudán volt lehetőség, s ott templommal is rendelkeztek. Ugyancsak Óbudán volt zavartalan vallásgyakorlási lehetőségük a zsidóknak is. Budán fennállott ugyan a felszabadítástól kezdve hatvan éven keresztül (a Vízivárosban) egy kicsiny zsidó hitközség, amelynek 1690-től kezdve (bérelt házban) imahelyisége is volt, s amely rabbit is tartott, tehát a rendszeres egyházi életnek a lehetőségeit biztosítani tudta, de ez a hitközség a zsidóknak 1746-ban Budáról történt kiutasítása, kiűzése következtében megszűnt. Óbudán viszont a XVIII. század első évtizedében megtelepedett és állandóan gyarapodó számú zsidóság vallását szabadon gyakorolhatta. A század első évtizedeiben a budai rabbi végezte itt a papi teendőket. A harmincas években már zsinagógájuk, 1746-tól kezdve saját rabbijuk is volt.

5