Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

4. ÓBUDA MEZŐVÁROS A XVIII. SZÁZADBAN Óbuda a Zichy-uradalomban Kísérlet a régi kirédyi városi jogok elnyerésére Szerződés a földesúrral 1738-ban A földesúr 1746. évi Instrukciója a véirosigazgatásról Aki Budáról észak felé haladva átlépte Újlak külváros határát, a városi önkormányzat területéről Pest-Pilis-Solt vármegye földjére, a — még oly korlátozott — városi szabadságból jobbágyfaluba, a Zichy grófok uradalmába jutott.

81 A nagymúltú Óbudát még 1659-ben kapta királyi adományba Zichy István győri vicegenerális, a nagy birtokszerző; a királynék egykori városa ebben az időben a komáromi várbirtok részének számított. A török kiűzésével az adományos fia, István, majd unokája, Péter gróf az óbudai terület valóságos élvezetébe lépett.

82 A hódoltság alatt nemegyszer teljesen elnéptelenedett városkát a megmaradt magyarság szervezte újjá. Korai jele ennek, hogy 1693-ban Buda tanácsa ,,Óbuda város bírájához" fordult bizonyos zálogolt marhák és lekaszált széna visszaadása érdekében;

83 négy évre rá pedig a község megvésette régi rangjára utaló pecsétjét, a következő körirattal: „Óbuda várossá pecséti 1697". Nemes György bíróval együtt tíz magyar esküdt neve maradt fenn 1699-ből egy későbbi per irataiban. Bármilyen nyomorúságos helyzetben volt is a német telepesekkel gyarapodó lakosság, egykori jogállásának emlékét gondosan őrizte, s ez vezetett a földesurával való első összeütközésre is. 1714-ben Óbuda tanác&a azzal a kéréssel fordult az uralkodóhoz: helyezze vissza a községet régi királyi városi jogaiba. Arra hivatkozott, hogy az 1514:3. törvénycikk felsorolja a várost a korona elidegeníthetetlen javai között, így a Zichyeknek tett adomány törvénytelen. Hosszas iratváltás indult meg a magyar és az udvari kamara között, Zichy Pétert pedig jogcímének igazolására szólították fel. A királyi jogügyigazgató szakvéleményében Zichynek adott igazat. Arra utalt, hogy Zichy István birtokba vezetése ellen senki sem tiltakozott, az óbudaiak belenyugodtak jobbágyi állapotukba; rangemelésük kincstári és katonai szempontból káros lenne és további pereket vonna maga után. Míg a vita folyt, Zichy Péter — nyilván megtorlásként — a lakosok szőlőinek adásvételét, boruk kimérését korlátok közé szorította, holott a kancellária 1717 elején eltiltotta Óbuda terheinek növelésétől. A község panaszára az udvari kamara újból megvizsgálta a kérdést, de a jogügyigazgató ismét a kiváltságok visszaállítása ellen nyilatkozott. Zichy Pétert támogatta, aki a középkori és a török után újratelepülő Óbuda közötti különbséget, a jobbágyi állapot elismerését hozta fel védelmére; a szőlők és a bortermelés ügyében — úgymond — csak földesúri jogaival élt. A község tovább kísérletezett 1720-ban, de az udvari kamara jóindulatával szemben a magyar kamara változatlanul elutasítást javasolt. Végre 1721 végén kirendelt bíróság elé került az ügy. Itt Óbuda vezetői már csak azt nézték: hogyan szabadulhatnának a felelősségtől. Inczmann Tamás polgártársukat okolták a mozgalom megindításáért, sőt a költségekre gyűjtött pénzzel való hűtlen gazdálkodást is szemére vetették. Ezért el kellett hagynia a városkát; javait a földesúr foglalta le. Gollmann Pál bíró és társai azt is bevallották, hogy Mosel pesti szindikus és Neander pesti városkapitány is támogatta őket pénzzel, beadványaik megszerkesztésével. Nem is lehet feltételezni, hogy a jogaik védelmére felhozott 1451-i és 1517-i okleveleket maguk az óbudai polgárok ismerték volna.

84 A balul sikerült kísérlet után meg kellett hát nyugodniuk a jobbágyi állapotban. A rendkívül hiányos óbudai levéltárból csak annyit állapíthatunk meg, hogy a községet bíró és esküdtek igazgatták, s ezeket talán évenként, de mindenesetre elég sűrűn az egész község választotta meg. A jobbágyság önkormányzata a XVIII. századra már országszerte összezsugorodott; a bíró a közösség képviselőjéből mindinkább a földesúr parancsainak végrehajtójává lett. A mezővárosok százai között többségben voltak azok, amelyeket az úrbéres községektől csak az urasággal kötött szerződés és a benne biztosított szerény kiváltságok különböztettek meg.

85 Óbudáról is tudjuk, hogy 1738-ban Zichy Miklós gróffal kötött szerződése szabályozta a lakosság jogait és kötelezettségeit. A községnek nem állt módjában befolyásolni: kik telepedjenek le területén; a városi polgárfelvétel itt ismeretlen volt. A telkek nyilvántartása és az elvégzendő gazdasági munka ellenőrzése a földesúri telekkönyvi hivatal hatáskörébe tartozott; pecsétjének tanúsága szerint 1729-ben állították fel. Óbuda nem is gondolhatott a saját földjével való rendelkezésre, amit Buda és Pest a telekkönyvnek 1705—1706-ban történt átadásával megszerzett. A tanács és a polgárság közötti ellentétek azonban Óbudán is kiélesedtek, s ez tette szükségessé, hogy a földesúr részletesen szabályozza a város szervezetét. Zichy Miklós gróf 1746 i'ijév napján bocsátotta ki az óbudai bíró, tanács és község számára adott Instrukcióját. Rendelkezései szerint a község német többségére való tekintettel az életfogytig választandó tanács nyolc német és négy magyar esküdtből, valamint a piacbíróból, a jegyzőből, egy német és egy magyar kisbíróból áll. A község a tizenkét esküdt közül évenként bírót választ, mégpedig két esztendeig németet, a harmadik évben magyart. Ha egyik esküdt meghal, vagy súlyos vétségéért ki kell zárni a tanácsból, a földesúr három jelöltje közül a község választ egyet az üres helyre (ez megfelel a Budán és Pesten ebben az időben követett gyakorlatnak). A magisztrátus mindegyik tagja hivatali esküt tesz, a lakosság viszont engedelmességgel tartozik neki; az engedetlent a földesúr harminc —száz botütéssel, visszaesés esetén a hely-