Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Kosáry Domokos: BEVEZETÉS

nek gazdasági struktúrája a bécsi gazdaságpolitikától függetlenül is hasonlóan alakult, ugyancsak a fokozatos növekedés jeleivel találkozunk. Varsó a XVIII. század első felében mintegy 30 ezer, 1790 körül már 120 ezer lakossal rendelkezett. * A növekedés időszakunkban nem korlátozódott Pest-Budára. Az egykori és eljövendő főváros fejlődése azonban minden más városunkénál szorosabban, sajátosabban összefüggött az egész országéval. A reneszánsz és humanizmus Budája, amelynek egyre szebb emlékét annyi nosztalgiával idézték későbbi, keserű nemzedékek, együtt veszett el a későközépkor államával. Visszafoglalása, a hódító kiűzése nélkül — tudjuk — lehetetlen volt a maradék peremvidékek tartós egyesítése is. Midőn visszatért, nem egyedül, hanem a régi ország nagy, letarolt részeivel együtt: egy ideig, igaz, úgy tűnt, mintha szerepét végleg elvesztette volna. A török hódítás az ország megmaradt népességi, gazdasági, politikai, művelődési erőinek súlypontját a peremtájakra, elsősorban északnyugatra, részben keletre tolta át. A főváros, az országgyűlések színhelye, Pozsony lett. A Rákóczi-szabadságharc fő bázisát és színterét az ország északi részei alkották. Bél Mátyás az oktatás reformját, a latin lapkiadást és a tudományos munka szervezését mind a pozsonyi központból kezdeményezte. Még 1780-ban is Pozsonyban látott az első magyar nyelvű újság napvilágot. 1787-ben még mindig Debrecen volt a legnépesebb, ha nem is a legvárosiasabb a hazai városok közül, 29,1 ezer lakossal. Utána Pozsony (26,8 ezer) következett, és csak a harmadik, illetve negyedik helyet foglalta el Buda (24,8 ezer), illetve Pest (22,4 ezer). Persze e kettő, ha együtt tekintjük: máris messze megelőzte az egész mezőnyt. Sőt, a harmadik és negyedik hely is jóval maga mögött hagyta a városok zömét. Hiszen a 20 ezren felüli kategóriában ezek mögött mindössze két város: Szeged (21,5 ezer) és Szabadka (20,7 ezer) szerepelt. A megkímélt Sopron 12,1 ezer, a dunai forgalom nőttével fellendülő Győr és Komárom 12,8, illetve 12 ezer, az egykor oly jelentős Eperjes, Lőcse és Késmárk pedig mindössze 6,5, illetve 4 ezer lakossal dicsekedhetett. Általában: a XVIII. század végére egy egész sor régi, északi, hegyvidéki szabad királyi városunk, pár ezer lakosával, messze lemaradt a visszatért területek jogilag szerényebb, de népességben fejlődőbb mezővárosi tömörülései mögött. Erdélyben ugyanekkor csak három 10 ezren felüli várost találunk: Brassót (17,6), Nagyszebent (13,3) és Kolozsvárt (12,6). Negyven év múlva, 1827-ben Pest már egymagában is az ország legnagyobb városa. Buda ekkor, Debrecen és Pozsony mögött, még a negyedik, 1846-ban már a harmadik helyen állt. 1848-ban, az első egyesítési kísérlet évében, Budapest már az ország s egyben a forradalom majdnem másfél százezres fővárosa. Á magyarázat nyilvánvaló. Mihelyt a török hódítás torzító nyomása megszűnt, megindult az ország fokozatos belső kiegyenlítődése. Elsősorban a népesség terén. A különbségek nem mindenben tűntek el, de a visszatért területek bekapcsolódásával, a termelés megindulásával az élet súlypontja kezdett északról ismét a központ felé, déli irányba visszahelyeződni. Ugyanekkor működésbe léptek azok az erők, amelyek Budát, az ország szívében, közlekedési és kereskedelmi iitvonalak metszőpontjában, a Duna mellett, egyszer már korábban is központi szerephez juttatták. Sőt ezekhez, tudati elemként, még egy újabbat is hozzá kell számítanunk: annak emlékét és felismerését, hogy a város e szerep betöltésére alkalmas volt a múltban, vagy az lehet a jövőben is. Ami tűnhetett kívánatosnak mind II. József gyakorlati közigazgatási meggondolásainak, mind, a másik oldalon, a magyar nemesség nemzeti hagyományainak szemszögéből. Az olvasó, ha e kötetet végiglapozza, a részletek hosszú során át követheti nyomon a fejlődés szálait. Az első időszakban még ritkán bukkan rájuk. Az első új „országos" esemény alighanem a vallásügyi bizottság ülésezése volt 1721-ben Pesten. 1723-ban helyezték Pozsonyból Budára a Hétszemélyes ós a Királyi Táblát, az ország fő igazságszolgáltatási fórumait. Perliczky János Dániel 1742-ben, majd 1751-ben már Pesten, mint az ország szívében akarta az első hazai orvosi főiskolát felállítani. Az egyetem, az új orvoskarral együtt, gr. Niczky Kristóf javaslatára, Mária Terézia rendeletére, 1777-ben költözött le Nagyszombatról Budára, ahonnan 1784-ben került át Pestre. Midőn II. József a Helytartótanácsot és a Kamarát mint fő hazai kormányszékeket Budára, az ország központjába helyezte át: ez volt az első jele annak, hogy Pozsony fővárosi szerepe megszűnőben van és a versenyben kezd lemaradni. 1790 tavaszán, a nemesi-nemzeti mozgalom lelkes örömére, Budán került sor, több mint két és fél évszázad óta első ízben, az országgyűlés megnyitására. Pest-Buda lett az új politikai röpiratirodalom központja, majd a jakobinus mozgalomé is, amelynek vértanúit 1795 májusában végezték ki a Vérmezőn. Ha nem is a felvilágosodás és a forradalom politikai törekvéseinek jegyében, amelyekkel a nemesség jó időre szembefordult, Pest-Buda fejlődése ezután, a reakció