Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
A budai polgárok származásmához viszonyítva csupán 14,2 százalék volt (a század első felében még csaknem 20 százalék ). Az Ausztriából származó pesti polgároknak csaknem a fele (295) Bécsből, valamint Alsó- és Felső-Ausztriából jött. A Pestre való település mértéke ezekről a területekről a század folyamán növekedett is: a század első felében 40 százalék, a másodikban csaknem 50 százalék volt az innen származó polgárok száma. Különösen nagy mértékben növekedett a Bécsből Pestre költöző polgárok száma, ugyanakkor viszont csökkent — az addig sem nagy mértékű — tiroli, stájerországi, krajnai és karintiai betelepülés. A XVIII. század első felében az osztrák települők 40 százaléka származott ezekből a tartományokból, a század második felében már csak 10 százaléka. A Sziléziából, Csehországból és Morvaországból származó polgárok száma (35-ről 174-re) és arányszáma (20 százalékról 40 százalékra) emelkedett a század második felében. Az osztrák tartományokból származó polgárok arányszáma a XVIII. században az összes polgárok arányszámához viszonyítva 26,1 százalék volt (a század első felében 29,6 százalék). A budai polgárság származáshelyeire vonatkozóan alig áll adat rendelkezésünkre. Budán a XVIII. század folyamán a polgárkönyvben csak elvétve jegyezték be a polgárok származáshelyét. Az ebben az időszakban Budán felvett 4122 polgár közül csak 154-ről tudjuk a polgár- /^"'J könyvből, hogy magyarországi származású volt, és egy-egy polgárnál jegyezték fel, hogy pesti, budai, illetőleg Pest megyei származású. Külföldi származásra utaló bejegyzés csupán öt van a polgárkönyvben: két polgár jött Bécsből, egy-egy Tirolból, Ausztria közelebbről meg nem jelölt részéből, valamint a frank kerületből. Más forrásokból, az 1686—1705 közötti időszakból 55 budai polgár származáshelye ismeretes. Ezek a polgárok Migvarországról (Győr, Trencsén, Pozsony, Stomfa), Ausztriából, Stájerországból, Karint iából, Tirolból, Csehországból Sziléziából, Bajorországból, a frank kerületből, Badenből, Felső-Pfalzból, a sváb kerületből, Vesztfáliából, Elzászból, Svájcból és Boszniából jöttek Budára. A kevés adat nem ad lehetőséget arra, hogy az egyes területekről való betelepülés arányaira következtetni tudjunk. Ezek az adatok, valamint azok, amelyek a XVIII. századi tan ács ülés i jegyzőkönyvekből elszórtan előkerültek, arra engednek következtetni, hogy Buda vonzási körzete ebből a szempontból Magyarországon és külföldön Pest vonzási körzetével volt azonos. Pest nem polgár lakosai esetében is ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mint a polgároknál: a Magyarországról származók sorában a legnagyobb számban a dunántúliak voltak, és a dunántúliak közül elsősorban a Sopron, Mosón és Vas megyeiek. Ezekből a megyékből nemcsak kereskedők és kézművesek jöttek a városba, hanem napszámosok és szolgák is. A nyugatdunántúli megyéken kívül jelentős számú volt a Duna-menti megyékből (Esztergom, Komárom, Győr) idetelepülő lakosság. Ezekből a megyékből elsősorban kézművesek jöttek, ami arra utal, hogy különösen a század közepe óta Pest kézműipari központ jellege egyre inkább éreztette vonzó hatását. A Magyarorszáigról Pestre települők másik nagy csoportja Pozsony és Nyitra megyéből jött, és ami a polgári betelepülésektől eltérő: az észak-magyarországi megyékből is jöttek jó néhányan. Míg Turóc megyéből a XVIII. század folyamán csupán 2 pesti polgár származott, a nem polgári lakosság között 31 volt az itteniek száma. Vas megyéből 4 polgár és 22 nem polgár, Hont megyéből 8 polgár, 4 nem polgár, Árva megyéből 2 polgár, 30 nem polgár, Zólyom megyéből 5 polgár, 19 nem polgár, Liptó megyéből 4 polgár, 22 nem polgár jött. Jöttek lakosok olyan észak-magyarországi megy r ékből is, ahonnan polgár nem származott Pestre. Az ÉszakMagyarországról történő bevándorlásra az a jellemző, hogy innen elsősorban nem a városok kézműves és kereskedő lakossága köréből költöztek Pestre, hanem főké])]) a falvakból szegény jobbágyok, zsellérek és napszámosok. A falvak többsége, ahonnan a bevándorkók származtak, szlovák falu volt; az anyakönyvekben az innen származók neve mellett szerepel a „slavus" bejegyzés, amely a nemzetiségre utal. Észak-Magyarország keleti részéből meglehetősen kevesen jöttek, és nem volt nagyszámú a Tiszántúlról való idevámdorlás sem. Hason lóképpen kevesen jöttek Dél-Magyarországról, Erdélyből és Horvát-Szlavóniából is. Az természetesnek tűnik, hogy Pest —Pilis —Solt, Heves és Nógrád megyékből a XVIII. században igen sokan költöztek Pestre. Az ezekből a megyékből való beköltözés főképp a város magyar lakosságának a számát növelte. A külföldről való bevándorlók között igen nagy számban szere]>eltek bécsiek. Ezeknek jelentős része, csaknem 40 százaléka tehetős kézműves és kereskedő volt, akik itt hamarosan polgárjogot szereztek. Hasonló-képpen igen sokan jöttek Alsó-Ausztriából is: a Lajta és Bécs közötti területen alig van olyan község, ahonnan ne jött volna valaki Pestre, s az innen jöttek között nemcsak kézművesek, hanem igen nagy számmal szolgák és napszámosok is voltak. Igen kevés volt az olyan bevándorló, aki városból jött. A többség apró falvakból került ide, ezeknek a falvaknak a szegényebb rétegeiből. Bizonyítja ezt az is, hogy míg az Alsó-Ausztriával szomszédos Mosón megyéből jöttéknek 55 százaléka, a Sopron megyéből jöttéknek 48 százaléka lett Pesten polgár, addig az Alsó-Ausztriából jöttéknek csupán 27 százaléka. A nem polgári lakosság származáshelyei
