Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

rácokat a Kunföldre, a kereskedőket és a kézműveseket pedig Pestre kell telepíteni. A tabáni rácok azonnal követeket küldtek az Udvari Kamarához, a budai városi tanács is közbelépett, és sikerült biztosítaniuk ittmaradásukat azzal a feltétellel, hogy házaikat nem'szabad a Várhoz közel építeniük, és hogy nem engednek meg Budán líj rác telepedést, hanem Pestre utasítják azokat, akik ide akarnak jönni. A városi tanács azonban ragaszkodásuk ellenére sem volt hajlandó a rácokat a város többi lakosaival, polgáraival egyenjogúnak tekinteni. A Pesten letelepedő rácok viszont olyan feltételekkel kezdhették meg életüket, amit a budai RácoJc Pesi rácoknak évtizedes küzdelem után sem sikerült elérniük. Pest ennek ellenére sem vonzott magához olyan nagy számú rácot, vagy akár más telepest, mint Buda. A török uralom alatt Pesten élő és a felszabadító háborúkat is átvészelő néhány rác mellé évente újabb és újabb rác családok költöztek a városba. A Belgrádból 1690-ben elmenekült rácokból csoportos letelepítés Pesten nem történt, ezek közül az első években esak néhányan kerültek ide. Nagyobb tömegű egységes letelepedés valahol Pest mellett történt, de ezek nem rácok voltak, hanem menekült görögkeleti vallású ,,rác" cigányok, akiket a budai Kamarai Adminisztráció Popovich Metrophanus budai rác püspök felügyelete alá utalt, A letelepítés pontos helyét nem ismerjük, de közel lehetett Pesthez, és a pestiek ezt a telephelyet Rácföldnek nevezték. Pestre rácok nagyobb arányban 1692 után telepedtek. A betelepülők pontos számát megállapítani nem lehet, csak azt tudjuk, hogy 1696-ban 55 rác háztulajdonos volt Pesten. A rácok ekkor a város háztulajdonosai számának egynegyed részét tették ki. Számuk növekedését azonban a főképp németekből álló pesti tanács nem nézte jó szemmel. Már 1695-ben elpanaszolta az Udvari Kamarának, hogy a város tele van mindenféle kálvinistákkal, rácokkal, törökökkel, s ezeknek a száma állandóan növekszik a német és a magyar polgárság rovására. Félőnek tartotta, hogy Pestből idővel rác város lesz, és a magyar és német polgárokat majd elűzik. Budán 1697-ben a kitelepítés helyett megszigorították a rácok további letelepedését. A városba törekvő rácok ezután Pesten igyekeztek letelepedni. A tanács ugyan igyekezett megakadályozni a rácok további térhódításait, de a telekkönyv a Kamarai Adminisztráció kezében lévén, a telkek és házak kiosztásába nem volt beleszólása. A tanácsból viszont kiszorították az óhitű rácokat: az 1690-es évek második felében már csak egy rác tanácsnok volt Pesten, de az is katolikus. Ujabb rác polgárokat csak abban a reményben vettek fel, hogy hamarosan áttérnek a katolikus vallásra. A pesti rác lakosok származáshelyére, illetőleg korábbi tartózkodási helyére csak néhány esetben tudunk következtetni, szintén neveik alapján: Becskerek, Csongrád, Fehérvár, Komárom, Lippa, Zombor. Azonban jöttek Pestre rácok (katolikusok) Horvátországból, Erdélyből, Belgrádból és Dalmáciából is. A pesti rácok egy részét polgárnak is felvették. Nagy számban éltek itt nem polgár lakók is, ezeket azonban az összeírásokban nem tüntették fel. Neveikkel — magyarok és rácok — egyre-másra találkozunk a tanácsülési jegyzőkönyvekben. Ezek számára akart a városi tanács 1699-ben Pesten külvárost alapítani, azonban ez a terv a Kamarai Adminisztráció akadékoskodásai miatt meghiúsult. Mindezeket figyelembe véve érthetővé válik a városi tanácsnak az az 1701-ből való megjegyzése, hogy Pest városát „túlnyomó részt magyarok és rácok lakják".

12 Pest XVII. század végi lakosai között, ha csak a polgárjoggal rendelkezőket és az ingatlan- Magyarok tulajdonosokat tekintjük is, a magyarok igen nagy számmal szerepeltek: a rácokhoz hasonlóan Pesten az összeírtaknak csaknem egynegyed része volt magyar. Az egykorú forrásokban (nem az öszszeírásokban, tehát az adófizetők között) szereplő csaknem 600 családfő túlnyomó többsége ezzel szemben magyar nevet viselt.

13 Ezek között természetesen lehettek a városban ideiglenesen tartózkodók is, de nagy részükről feltételezhető, hogy itt lakott, itt dolgozott mint mesterlegény vagy inas, cseléd vagy szolga, napszámos, pásztor, halász, városi őr vagy megyei hajdú, esetleg csak mint alkalmi munkából élő. Túlnyomó többségük a környékbeli jobbágyfalvakból származott ide, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy a jobbágyi kötöttségektől szabadulva, a város lehetőséget nyújt majd kibontakozásukhoz, a városi életbe való beilleszkedéshez. Pest városának ilyen irányú fejlődését azonban megakasztotta a Rákóczi-szabadságharc kitörése. A kurucpárti magyarok nagy része elköltözött a városból, az itt maradt németeknek és rácoknak az ostromlott s közben állandóan pusztuló város kevés életlehetőséget nyújtott. A pesti rácok számára pedig a Pest városának 1703-ban adott és 1705-ben életbe lépett királyi kiváltságlevél a budai rácokéval azonos helyzetet teremtett. A városi életbe való teljes jogú beilleszkedésnek az 1690-es évek első felében számukra megcsillantott lehetősége 1703-ban szertefoszlott. Ők elvesztették azt, amiért a budaiak évekig sikertelenül harcoltak. 9* 131