Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A kereskedelem fejlődésének megtorpanása A pesti állatkereskedelem Gabonakereskedelem Borkereskedelem Gyapjú- és dohány kereskedelem Textilkereskedelem Vaskereskedelem Fakereskedelem hanem a gyarmati vámpolitika elleni — szinte kilátástalan — harc gondja, amelyet különösen súlyossá tett az 1775-ben megállapított új vámrendszer. Mária Teréziához 1780-ban az ország összes kereskedelmi testületeivel együtt beadott kérvényükben elmondták, hogy az új szabályozás következtében „sok különben dolgos és tisztességes kereskedő minden vétke nélkül tönkrement, hogy a királyság fővárosaiban (Budán és Pesten) előbb tekintélyes forgalom akadályoztatik és Magyarország és Erdély közt a kereskedelem teljesen megszüntettetett". 1791-ben is elpanaszolta a pesti kereskedelmi testület az országgyűlési bizottságnak, hogy „szomszédos örökös tartományok szabad és korlátlan kereskedelmet folytatnak Magyarországban; a magyarral határainkon mint egészen idegen országnak alattvalójával bánnak". Megállapították ekkor azt is, hogy eddig Magyarországon ,,a nagyban való és terménykereskedelem nem boldogulhatott", tőkehiány miatt. A magyar kereskedő tőkéjével csak kiskereskedést lehetett kezdeni. Abban a városban, amelynek vásárain az ország nyersterményeiből, élő állataiból oly nagy forgalom bonyolódott le, az állatkereskedelem, a gabonakereskedelem, a gyapjú-, a dohánykereskedelem nem tudott a XVIII. században önálló üzletágként kialakulni.

58 Pestet fekvése különösképpen alkalmassá tette volna arra, hogy a magyar állatkereskedelem központja legyen. A század folyamán azonban feltűnően kevés állatkereskedő telepedett itt meg: 1715-ben három volt, 1735-ben és 1746-ban is csak hat. 1744-ben, amikor a polgári marhakereskedők a vásárok alkalmából szedett legeltetési pénz elengedését kérték, a városi tanács azt válaszolta, hogy „nem tudunk és nem akarunk tudni polgári marhakereskedőkről. A város határa nem arra való, hogy a kereskedők marhái elpusztítsák, hanem arra, hogy a polgárok házi használatra való állataikat ott tarthassák." Ezek után nem meglepő, hogy a hetvenes években a kereskedők között nem írtak össze állatkereskedőt. Az állatkereskedelemmel ebben az időben Pesten a mészárosok és alkalmi társulásaik foglalkoztak. Az állatkereskedelemnek ez a formája azonban nem lehetett nagyon jövedelmező, mert a tanács 1788. évi jelentése szerint a pesti mészárosok között nem volt olyan, akinek valamilyen vagyona lett volna a felesége hozományán kívül. Nem tudott kifejlődni a gabonakereskedelem sem. A XVII. század végén volt ugyan öt gabonakereskedő Pesten, de ezek valószínűleg Oppenheimer kincstári megbízott felvásárlói voltak. A XVIII. század végén, az 1788-as török háború alkalmával, amikor a Helytartótanács elrendelte, hogy a város is szállítson gabonát a hadseregnek, csak nagy nehézséggel tudtak négy német és négy görög kereskedőt arra bírni, hogy Élelmiszerszállítási Társaságot alakítson. A társulat megalakítása után egy esztendővel azonban már kérték az üzletnek bírói úton való felszámolását. Mind a gabonakereskedelem, mind pedig az állatkereskedelem pangásának, illetve hiányának az okát abban kell keresnünk, hogy az ilyenfajta kereskedelem elsősorban a vásárokon bonyolódott le. Tehát az ilyen kereskedőknek Pesten való állandó letelepedése, tárházak és legelő hiányában nem volt indokolt. Noha Pesten, de különösen a budai hegyekben bőven termett bor, és igen sok pestinek \& volt ott (és Promontoron, Tétényben is) terjedelmes szőlőbirtoka, s a közvetítőkereskedelem is lehetett volna a pesti borkereskedők feladata, a XVIII. század folyamán mégiscsak elvétve fordultak elő borkereskedők: 1746-ban egy volt, 1797-ben pedig kettő (ezek tokaji borkereskedők). Porkereskedők inkább Budán működtek. Gyapjúkereskedő — annak ellenére, hogy a gyapjú a XVIII. században a magyarországi kivitelnek és a pesti vásároknak az egyik legfontosabb cikke — Pesten nem volt. Amikor — 1788ban, a nagy gyapjúkonjunktúra idején — az é)budai koronauralom gyapjújának eladásaival foglalkozó zsidó kereskedők közül hat letelepedési engedélyt kért Pesten, kérésüket a tanács visszautasította éppúgy, mint egy trieszti zsidó gyapjúnagykereskedő kérését is. Nem tudott erőre kapni a másik fontos magyar kiviteli cikkel, a dohánnyal foglalkozó kereskedelem se, mert a császári „dohányappaldó" a felvásárlást — kereskedők kizárásával — ügynökei útján végezte. A törökországi kereskedők visszaszorítása után specializált nagykereskedelem az 1780-as években a nyilvánvaló tőkehiány következtében Pesten alig-alig tudott kialakulni. Bernáth Jakab, az első pesti textilnagykereskedő a bécsi Cretier-cég hitelezett árujával kereskedett, és elszegényedett. Amikor az 1780-as években textilmanufaktúra létesítéséhez állami hitelt kért, a városi tanács úgy nyilatkozott, hogy Bernáth még a kölcsön kamata fizetésére is képtelen. Vaskereskedők a század folyamán állandóan voltak Pesten: 1715-ben egy, 1774-ben 19. Sőt, bizonyos mértékű vaskereskedelemmel a kovácsok (a rimabrezovai vashámor megbízottja Pesten egy kovácsmester volt) és a lakatosok is foglalkoztak. A vaskereskedelem fontos volt a városban, nagykereskedő azonban ebben a szakmában sem volt. A forgalom nagy részét felső-magyarországi (rozsnyói, mecenzéfi) vaskereskedők bonyolították le — a pesti vásáron. A pesti kereskedelem ágai között igen jelentős volt a XVIII. század elejétől kezdve a fakereskedelem, ezen belül pedig különösen az épületfa-kereskedelem. Ennek a kialakulását különösen