Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

A kereskedők száma 1750-ben bérelt legelőkön, de Pest város határában is legeltethették nyájaikat, csordáikat. A fakereskedők nagy számban való jelentkezése a Duna adta szállítási lehetőséggel, a lakosság növekedésével és a meginduló nagy városi építkezésekkel magyarázható. A pesti kereskedők szám szerinti és nemzetiségi megoszlása 1735-ben a következő volt:

46 Magyar Nemet Balkáni 22 kereskedő 2 4 10 12 szatócs 1 3 8 4 fakereskedő 3 — 1 4 marhakereskedő 2 2 — 2 birkakereskedő — — 2 1 borkereskedő — 1 — 2 vaskereskedő — 2 — 47 8 12 27 Tehát ekkor a pesti kereskedőknek majd 60 százaléka balkáni eredetű volt. Ilyen százalékarány alapján érthető a görögkeleti vallású lakosoknak, főképp a kereskedőknek az a kérése 1733-ban, hogy szüntessék meg Schutzburger (védett polgár) elnevezésüket, és engedjék meg, hogy a városi tanács tagjaiul is választhatók legyenek. A Schutzburger elnevezés alkalmazásával az 1703. évi kiváltságlevél elnyerése óta a pesti tanács a görögkeletieknek a polgárság soraiban való túlsúlyba jutását kívánta megakadályozni. Budán erre nem volt szükség, mert ott görögkeletieknek csak a Tabánban volt szabad letelepedniük. A pesti városi tanács vonakodása és tiltakozása ellenére a Helytartótanács 1734-ben elrendelte, hogy Pesten a görögkeletieket minden megkülönböztetés nélkül vegyék fel a polgárok sorába, s ez a tanácsnoki tisztségre való megválasztásukat is lehetővé tette. A belső és külső tanácsba való bejutásuk azonban még hosszú évekig nem sikerült, A törökországi A törökországi — nem véglegesen letelepedett — kereskedők boltjainak 1732-ben történt kereskedők bezárása nem vezetett tartós eredményre. 1737-ben, amikor megkezdődött a háború Törökorboltjainak szaggal s a Helytartótanács utasította a Pest városi tanácsot, hogy a törökországi kereskedők ezarasa ^ruit írja össze és foglalja le, a városban már ismét 15 törökországi kereskedőt találtak: 8 nagykereskedőt, 70 000 forint értékű és 7 szatócsot jelentős és változatos árukészlettel. Közülük ekkor néhányan a Haditanácstól, a budai várparancsnoktól, valamint az Udvari Kamarától engedélyt kaptak arra, hogy a Pesten elraktározott áruikat Bécsbe szállíthassák. Helyükre azonban hamarosan újabb törökországi kereskedők jöttek. 1738 végén, amikor elrendelték, hogy azok a kereskedők, akik nem telepedtek le állandóan, négy héten belül kötelesek elhagyni az ország területét, Pesten ez 27 törökországi kereskedőt érintett. Ezek a kereskedők hiába hivatkoztak arra, hogy Pesten csak azért tartózkodnak, mert az ország déli részén pestisjárvány van, és hogy ők a hadseregnek szállítanak élelmiszert, a kitiltó rendeletet a Helytartótanács továbbra is fenntartotta, 1746-ban pedig elrendelték: a törökországi kereskedőknek nem elég a hűségesküt letenni, hogy az ország területén szabadon kereskedhessenek, családjukat is be kell telepíteniük, hogy a belföldi kereskedőkkel egyenrangúak lehessenek. Ez a rendelet igen nagy mértékben rontott a törökországi kereskedők helyzetén, mert családjaik letelepítésével legjobb segítőtársaikat veszítették el Törökországban, és így nehézkessé vált az árubeszerzésük. A kereskedők 1747-es pesti összeírás — nyilvánvalóan ezeknek a rendelkezéseknek a hatására is — száma bizonyos mértékig eltérő képet mutat az 1735-ös összeírásétól. Eszerint ekkor a kereskedők 1747-ben száma és nemzetiségi megoszlása a következő volt: Magyar Német Balkáni 29 kereskedő 1 8 20 6 arnaoth — 0 12 szatócs 1 7 4 4 fakereskedő 2 2 5 marhakereskedő 1 3 1 1 lókereskedő — 1 1 borkereskedő — 1 — 3 vaskereskedő — 3 — 61 3 25 33 Feltűnő, hogy ekkor már csak egy-két magyar kereskedő volt a városban, és 1735 óta a balkáni kereskedők száma csak minimális mértékben emelkedett (sőt a szatócsok száma a felére csökkent), a német kereskedők száma viszont megkétszereződött. A balkáni eredetű kereskedők