Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)
Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790
ennél jóval nagyobb lehetett, hiszen igen sok fuvarost, napszámost igényelt a nyersanyag beszerzése, szállítása (Eszékről, Bécsből, Dél-Tirolból) és az árufuvarozás (Debrecenbe, Kecskemétre, Bécsbe). A pesti, illetőleg a magyarországi selyem- és szövőipar kezdetleges állapotára és a szak munkáshiányra utal az, hogy a pesti manufaktúrákban több mint 80 külföldi segédet és inast kellett alkalmazni. Az első budai A budai városi tanács a XVIII. század eleji manufaktúraellenes véleményét a hatvanas évekre manufak- már megváltoztatta, s elsősorban selyem- és gyapjúgyárak létesítésében látott lehetőséget, a túrák nyolcvanas években azonban ennek ellenére is csak kevés manufaktúra alakult Budán. Gyapjúszövő gyárat (egészen kisszerűt) 1789-ben alapított két pesti kereskedő, Plechschmied György és Stankovics Ignác a Tabánban, amely mellé fonodát, ahol gyerekeket tanítottak ingyen a fonás mesterségére, Pesten állítottak fel. Buda egyetlen selyemgyártó üzemét 1788-ban Óbudáról telepítette át Höpfinger Jakab az Országútra (a mai Mártírok útjára). Üzemét fejleszteni kívánván, hamarosan javaslatot tett 2 — 300 szövőszékkel dolgozó állami üzem felállítására, ajánlatát azonban nem fogadták el. Kuny Buda első s egyetlen jelentősebb gyári létesítménye a Kuny Domokos által 1785-ben alapított Domokos fajanszmanufaktúra volt. Üzemében 1786-ban 13 munkás dolgozott. Edényt, szervízt, kávésjajansz- készleteket gyártott művészi, festett kivitelben. Nyersanyagszükségletét Budáról, Pestről, manufaktu- g 0 py m árról, Győrből, Bécsből, Villachból és Szászországból (külföldről nyilvánvalóan a vegyir 3 anyagokat) szerezte be. A török háború alatt, 1788 — 89-ben pipákat és gombokat is készített az általa felfedezett úgynevezett márványozott fajanszból, és már 1788-ban hozzákezdett az úgynevezett angol keménycserép gyártásához is. Készítményeit Budán, Pesten, Székesfehérvárott, Pécsett, Kassán, Lőcsén, Vácott adta el, de szállított Erdélybe és Lengyelországba is. Gyártmányai népszerűek voltak, bár a holicsi és a tatai áruk minőségét nem érték el. 32 Kisebb budai A Kuny-féle manufaktúrával csaknem egyidőben alapított Budán Gumbesfelner András egy manufak- keleti galantéria cikkeket gyártó manufaktúrát. A 8 munkással dolgozó és rézből, pléhből, fából túrák készített keleti díszítésű és mintájú edényeket, dísztárgyakat, használati eszközöket előállító kis üzem — nyersanyaghiány miatt — csak igen rövid ideig működött. A Várban, a karmelita rendház mellett 1787 körül alakult a Müller Pülöp-féle ,,Kocsi gyár". Ezt a gyárat egykorú források nem nevezik manufaktúrának, mivel itt csak az egyes mesterek (bognár, kovács, nyerges) által készített alkatrészeket szerkesztették össze. Mindenesetre ez volt hosszú ideig az egyetlen ilyen jellegű gyár az országban. Manufaktu- A budai manufaktúraiparnál jóval nagyobb jelentőségű volt az óbudai. Óbuda különösen rák Óbudán \\ József korában az állam által támogatott (illetőleg az állami) selyemipar kísérleti telepe lett. Állami támogatással került ide Bécsből 1777-ben s erősödött meg Beywinkler József és Höpfinger Jakab selyemmanufaktúrája. A Zichy-kastélyban telepedtek meg, és két évi működés után már elérték bécsi üzemük méretét (ott 12 szövőszékkel dolgoztak). A Beywinkler-féle manufaktúra 1781-ben 33 munkással dolgozott, de jóval nagyobb volt ennél sógorának, Höpfinger Jakabnak az üzeme, amelyben ugyanekkor 16 szövőszék működött. Az 1787 —88-as évek gazdasági válságát a szilárd anyagi alapokon nyugvó óbudai Beywinkler-manufaktúra (és a belőle kivált pesti manufaktúra is) átvészelte, a Budára átköltözött Höpfingert azonban merészebb vállalkozásai 1793-ban csődbe juttatták. Állami üzemeket Óbudán csak a nyersanyag félkészáruvá történő feldolgozására létesítettek. Az egyik állami üzem a selyemfonó (filatorium), amely a selyemáru szövéséhez szükséges selyemfonalat készítette, a másik pedig a Mazzucato-féle selyemgombolyító volt, amely a selyemszálaknak a gubókról való legombolyításával foglalkozott. A filatorium A filatorium céljára 1780—82 között Fachini Pál tervei szerint egy hatemeletes speciális rendeltetésű épületet emeltek Óbuda határában olasz építőmesterek, akik a luccai selyemcérnázó malmot vették mintául. (35. kép.) A vízhiány és a csatorna rossz megépítése miatt (a Frankelmalomtól vezették a vizet) a filatoriumot csak 1785-ben tudták megindítani. Mintegy 60 — 80 munkás dolgozott itt. A vízhiány miatt azonban a filatorium működését többször kellett szüneteltetni, s végül is az egész vállalkozást, amely az államnak több mint 70 000 forintjába került, 1789-ben kénytelenek voltak megszüntetni, és az épületet a katonaságnak raktár céljára átadni. Az óbudai filatorium rövid működése alatt nem enyhített a pesti és óbudai selyemmanufaktúrák nyersanyaggondjain, mert a készített selyemfonal nagy részét — az alapítási elgondolásnak megfelelően — Bécsbe szállították. A seliem- A másik állami üzem, a selyemgombolyító, a Miklós tér és a Harrer Pál utca sarkán ma is gömbölyítő álló ovális alakú épületben, 1786-ban kezdte meg működését. Felállítója és vezetője Mazzucato Ágoston velencei származású selyemszakember volt, aki új eljárást fedezett fel a selyemgombolyításra, s módszerének bevezetését az egész országban elrendelték. A módszer megtanulására az egyes gyárak ide küldték munkatársaikat. A Mazzucato által vezetett „Királyi gyár", bár szerény keretek között, sikeresen működött. 33
