Budapest története III. A török kiűzetéstől a márciusi forradalomig (Budapest, 1975)

Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE 1686 - 1790

Vidéki mesterek felvétele Céhkiváltságok átadása (fiókcéhek ) Budai és pesti kézművesek más céhben Kézművesek céhen kívül 31. A pesti asztalos eéh pecsétjének lenyomata, 1695 (1757), a kertész (1766), a hajós (1770), a borbély (1777), valamint a rézműves (1780) céhek. A halász (1715), a kötélverő (1724), a fazekas (1720), az aranyműves (1760), a takács (1766), a nyerges (1778) és az esztergályos (1778) céhek pedig a közös budai — pesti céhek szétválása után keletkeztek Pesten, A budai és pesti céhek egy részének a létszáma — csupán helyi mesterekből — igen csekély lett volna. A két város céheinek többsége azonban főcéh rangot kapott, s így hatáskörét a városok határán túl jóval nagyobb területre terjeszthette ki. E kiterjeszkedésnek két útja volt. Az egyik a vidéki mestereknek a pesti vagy budai céhbe való felvétele, a másik a céhkiváltságok kikölcsönzése. Vidéki mestereket a XVII. század végétől kezdve számos budai és pesti céhben találunk. A kovácsokhoz és bognárokhoz, a kőművesekhez és kőfaragé)khoz, a mészárosokhoz Pest —Pilis —Solt megyék és az ezekkel szomszédos megyék helységei tartoztak, az asztalos céhhez Pest—Pilis —Solt, Heves és Csongrád megyék. A pesti tímárok hatásköre PestPilis — Solt, Esztergom, Nógrád, Heves, Csongrád megyékre, valamint a Jászságra és a Kunságra terjedt ki. Amikor a pesti késgyártók a pozsonyi céhből 1754-ben kiváltak, a pesti késgyártó céh mint főcéh, megosztotta Magyarország területét a pozsonyi céhvei. A pestihez tartozott a Duna két oldalára eső terület Váctól lefelé és a Tisza-vidék. A pesti kötélgyártók céhe úgyszólván az egész töröktől visszafoglalt terület főcéhe volt, a budai kötélverő céhhez viszont a Dunántúl területe tartozott. A budai kötélverő céhbe 1697—1764 között a következő helységekből vettek fel vidéki mestereket: Óbuda (három), Szentendre (kettő), Esztergom (nyolc), Tata (egy), Zsámbék (egy), Székesfehérvár (kilenc), Veszprém (egy), Kőszeg (egy), Szigetvár (négy), Pécs (három), Mohács (egy), Eszék (kettő), Paks (kettő), Tolna (négy), Földvár (hét), Ráckeve (három). A hatvanhét év alatt felvett 68 mesterből csak tíz volt budai. A budai kalapos céhbe 1737 — 1788 között felvett vidéki mesterek a következő helységekből valók: Vác, Esztergom, Gyöngyös, Komárom, Szekszárd, Földvár, Pécs, Temesvár, Szolnok, Szentendre, Tolna, Szigetvár, Siklós, Szeged, Nagykároly, Csongrád, Arad, Gyula, Kecskemét, Soroksár, Óbuda. A biztosított jogok alapján igen sok budai és jiesti céh kölcsönözte ki más helységek kézműveseinek a kiváltságlevelét, alakított fiókcéhet, így a pesti kádárok 1696-ban Vácott, a csizmadiák 1699-ben Cegléden, 1714-ben Vácott, az 1730-as években Baján és Aradon, a gombkötők 1718-ban Vácott, a kovácsok 1725-ben Vácott, 1782-ben Cegléden, a szabók 1725-ben Cegléden, az asztalosok 1742-ben Kecskeméten, a lakatosok 1744-ben Nagykőrösön, 1774-ben Cegléden — a budai szűcsök pedig 1711-ben Ráckevén, 1780-ban a Tabánban, az asztalosok 1712-ben Pécsett, a takácsok 1725-ben Vácott és 1755-ben Patajon alakítottak fiókcéhet, A fiók céhek a főcéhektől függtek. A főcéh beleszólt a mesterek felvételébe, a céhek szabályozásába, de biztosította őket vidéken a főcéh által bírt jogok élvezetében is. A főcéhnek tehát mind a vidéki mesterek felvételeivel, mind a fiókcéhek alapításával illetékességi területükön jelentős szerepük volt a vidéki kézműipar fejlesztésében, ugyanakkor azonban saját szempontjaik érvényesítésével fékezhették is azt, A két város törekedett arra már a XVII. század végétől kezdve, hogy a város fiókcéhek alapítása révén is a török uralom alól felszabadult területek kézműipari központjává váljék. Budán és Pesten fiókcéh nem volt, de olyan mesterségek esetében, amelyeknek itt céhük nem volt, a budai és pesti kézművesek mint „vidéki mesterek" más városok céheihez tartoztak. Például a budai és a pesti rézműveseket már 1701-ben a pozsonyi céhbe vették fel, amely az újszerzeményi területeken a rézművesek|főcéhe volt. A pesti szitakészítők a bécsi céh tagjai voltak. A pozsonyi céhekhez 1765-ben öt, a bécsiekhez szintén öt pesti mesterség mesterei tartoztak. Volt azonban Budán és Pesten számos olyan mester'is, aki nem tartozott semmiféle céhbe. Ezek mégsem nevezhetők kontároknak, mert mint városi polgárok, a hatóság által elismert tanult kézművesek voltak. A 73 pesti kézműipari mesterség közül 1765-ben 14-nek a mesterei nem tartoztak semmiféle céhhez: szobrászok, kútásók, aranyhímzők, könyvkötők, aranyhuzal-