Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

kereseti forrásra is rászorulhattak. S e tevékenység az állam számára is fontos és hasznos volt: a szőlők után fizetett adóval, a dézsmával a kincstár bevételeit növelték. Nemcsak szőlőskertek voltak azonban Buda határában, hanem gyümölcsöskertek is. Ezeket Gyümöicmsa XVI. században a budai pasák leveleikben többször is említik. Későbbi források említenek ^

ert

^

c méhes, kukoricás, s többször dinnyéskerteket is. 1697-ben vallotta például Simon Balázs szigetszentmiklósi jobbágy egy határjárás során, hogy „Csött né vő praediumot Török üdőben a budai törökök közönségesen bírták és azon praediumnak telekén dinnyéket is látott eleget teremni". A város — már a XVL században is — a szünet nélkül felhúzódó balkáni elemek erősödése Állatnyomán egyre többet vett fel a falu színeiből, például egyre több állatnak adott falai között ten

y

esztfis helyet, nemcsak a már korábban is falusiasabb jellegű külvárosban, a Duna-parton, hanem fenn a Várhegyen is. Egy kincstári árverésen 1550-ben Budán egy nap alatt harminc tehén került eladásra, s a teheneket mind idevaló katonák vették meg, akik már családos emberek voltak, és nem kaszárnyákban, hanem magánházakban, az egykori polgárházakban laktak, és katonai szolgálatukon kívül mellékesen iparral és gazdálkodással is foglalkoztak. Az ilyenek udvarában a ház végében istállók és fészerek húzódtak meg, ezekben tehenek és lovak álltak, s az udvaron kocsi vagy taliga is (ezeket, a törökök is kocsmák és taligának hívták). Pest, de Buda határában is hatalmas birkanyájak, tehéncsordák legelésztek. Török kori marhaitató kutakról és „alatta levő delelő vagyis marha állásokról" későbbi határjárásokban is többször megemlékeznek. A XVI. században még kockázatos vállalkozás volt az állattenyésztés: a portyázó katonák igen sokszor és igen sok kárt tettek az állatállományban. Például Musztafa budai pasa panaszolta 1578-ban, hogy „Buda környül immár sem barmot, sem juhot ugyan nem tarthatnak, még csak fáért sem mernek kimenni, szőlőikben vagy kertökben is nem mernek ki járni". A XVII. században a tizenötéves háború után azonban már békésebben folyhatott az állattenyésztés. Földművelésre Budán és Pesten nem igen volt lehetőség: szántóföldekben mindkét város Földszűkölködött. Evlia Cselebi álmélkodott ugyan a pesti oldalon learatott sok búzán és árpán, muveles de ezt nem a város határában láthatta, hanem a környező falvakéban, amelyek számára a terményértékesítést a város biztosította. A „hegymagasságú" szénakazlak azonban nem Evlia Cselebi képzeletének szülöttei: mind Buda határában, mind Pestében (s főleg itt) hatalmas szénatermő rétek voltak, s ezeknek a birtoklásához, sőt a városhoz való tartozásához a törökök mindenáron ragaszkodtak, akár a polgári lakosság állatállományának, akár a katonaság lovainak ellátása szempontjából. 3 KERESKEDELEM Az iparnál és a mezőgazdaságnál azonban lényegesen fontosabb területe volt a városok gazdasági életének a kereskedelem. Az volt már a középkorban is, s a Buda elfoglalása utáni kezdeti megtorpanás után egyre inkább azzá vált, főként a XVI. században. A régi kereskedői összeköttetések teljesen értéktelenné, a régi utak használhatatlanná váltak, a régi áruk elérhetetlenné és részben eladhatatlanná. Eltekintve a köznapi élelmezés helyi kereskedelmi feladataitól, mindent elölről kellett kezdeni: meg kellett keresni új termőhelyén az új árut, amely a megváltozott összetételű lakosság kívánságának megfelelt, s azt új közlekedési viszonyok és új vámhatárok mellett el kellett juttatni oda, ahol az szükséges volt, és értékesítésére lehetőség mutatkozott. A) A budai vám fogalma a XVL században Az áru, ha vízi úton érkezett, a Duna-parton, a „palotai révnél" (szemj iszkeleszi), ha száraz- _ földi úton jött, a Bécsi kapunál került Budán elvámolás alá. A Bécsi kapun kívül, már 1555-ben állt egy „rossz bódé" a vámosok szolgálatára, és idővel talán a többi nagy kapunál is épült hasonló készség. Tömegáru, amelynél a szállítmány leniérése igen körülményes lett volna, hajó és naszád számra számoltatott el. Azonos áruból álló, egységes tengelyszállítmányok is rakomány után fizettek, kevesebbet a két kerekű „kocsi" (a törökben is ezzel a szóval), mint a négykerekű „arába". Könnyebben mérhető kisebb egységek „csomag" (denk, háld., tekercs: him stb.), darab, súly, mérték szerint vámoltattak el. Belföldi közélelmezési cikkekre az áru értékének három százalékát, ruházati és egyéb cikkekre az áru minőségének foka és származása szerint az érték öt-tíz százalékát rótták, külföldi árura rendszerint többet, mint hasonló belföldire. A helyőrség ellátására kincstári gabonát szállító hajók vámmentesen rakodtak ki, a magasabb rangbéli urak számára érkezett áruk vámmentességet élveztek, a „szultán kereskedője" vámkedvezményben részesült.