Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A kódexirodalom továbbélése Az irodalom és János király udvara. Magyar nyelvű irodalom Pesti Mizsér Gábor Sylvester János Emlékiratirodalom Mindszenti Gábor A „Mohachy ueszedelem után való szép emlékezetre ualo dologh" művelődési központok keletkeztek, mégpedig világi urak környezetében, nem úgy, mint korábban, amikor csak néhány püspöki székhelyen, Váradon, Esztergomban és Gyulafehérvárott találunk hasonlókat. Ez kérdésessé teszi, hogy ilyen vidéki központok léte mellett, a határvárossá süllyedt Buda mennyire tarthatta meg művelődési vezetőszerepét.

44 Legjobban az irodalmi alkotások vizsgálatával felelhetünk meg erre a kérdésre. Már említettük, hogy a szigeti kolostor apácái tovább folytatták a kódexmásolást. Bármennyire is fontos alkotás irodalomtörténeti szempontból a Sövényházi Mártáéktól ebben az időben másolt Érsekújvári- (benne a verses Katalin -legenda) és The wrewk-kódex, ezek mégis a régi, középkorias kolostori irodalom utolsó alkotásai, amelyek a reformáció és könyvnyomtatás korában már nem hathattak az ország irodalmára. Nem a hanyatló kolostori irodalom volt jellemző azonban korszakunkra, amelyet a magyar nyelvű világi irodalom kibontakozása korának tekinthetünk. A főváros a valóságban még mindig megtartotta művelődési központ jellegét, sőt az innen származó írók révén, még a század második felére is kihatott. Hiába nem tartózkodott állandóan fővárosában János király, udvari emberei, tisztviselői, akár katolikusok, akár protestánsok, akár latinul, akár magyarul írtak, voltak a szerzői a korabeli irodalom legtöbb alkotásának. Nemeskürty is kiemelte a XVI. század közepén élő írók jó részének János-pártiságát. Istvánfi Pál, baranyai alispán, János király 1539. évi házasságára írta a Voltér és Grizelcüszt, az első magyar nyelvű és magas irodalmi értékű széphistóriát. Sok író élt hosszabb-rövidebb ideig János budai udvarában, de a többi irodalmi központot támogató mecénások, az Enyingi Török család, Perényi Péter, rövid ideig Nádasdi Tamás, vagy a század második felében nagy történeti gyűjtőmunkát folytató Verán csics Antal, a király szolgálatában állottak. A királyi székhely továbbra is magával hozta a művelődési érdeklődésű személyek tömörülését. A korábbi korszakhoz képest azonban változott a kép: akkor csak latinul írtak, most pedig fellendült a magyar nyelvű irodalom is. A latin nyelv egyeduralmának elvesztését elősegítette a reformáció terjedése is. Meg kell ehhez jegyeznünk, hogy a magyar nyelvű irodalom erősen kapcsolódik polgári, kisnemesi és középnemesi írókhoz, az irodalommal foglalkozók osztály bázisának kiszélesedésével demokratizálódás következett be, és többen írtak nemzeti nyelven. Budán és Pesten nemcsak sok művelt, egyetemet járt, vagy deákműveltséget szerzett polgár élt, hanem a hivatalnokok és más értelmiségiek is nagy számban tartózkodtak. Hihetetlen is lett volna, hogy ennyi között ne akadt volna író. Akadt is, mégpedig igen jelentős egyéniség, a Szegedről Pestre származott köznemesi eredetű patríciuscsalád fia, Pesti (Mizsér) Gábor, a budai tanácstag Tordai sógora és valószínűleg Mizsér Mihály pesti esküdt unokája. Ez az erazmista humanista magyarra fordította a négy evangéliumot, Aesopus fabuláit, és készített egy hatnyelvű szótárt, mindezeket pedig ki is nyomtatta. Nem volt fővárosi származású a másik erazmista bibliafordító és filológus tudós, a Turkovith budai bíró által Nádasdihoz beajánlott Sylvester János, aki azonban nyelvtanában nem csupán Buda nevéről, hanem fekvéséről is írt, tehát jól ismerte a fővárost. Különösen erősen kapcsolódik a fővároshoz az emlékirat-irodalom műfaja. A korabeli emlékiratok egy részét ugyanis Verancsics az egykori budai prépost készíttette tervbevett történeti művéhez, és természetesen általában olyan szerzőket kért fel, akik a királyi udvarban, a fővárosban tevékenykedtek Buda eleste előtt, tehát megfelelő forrásul szolgálhattak. Zömében már 1541 után keletkeztek, mégsem hanyagolhatjuk el őket. A latin nyelvű emlékírók közül megemlíthetjük II. Lajos és János királyunk káplánját, Szerémi Györgyöt. Irodalomtörténeti szempontból azonban jelentősebbek a magyar nyelvű munkák. A legjelentősebb irodalmi alkotás János király egyik hú hívének, Mindszenti Gábornak munkája, aki ura élete utolsó heteit írta le. Horváth János megállapítása szerint: ,,A magyar nyelvű emlékirodalom legelső és Mikesig felül nem múlt szépségű terméke az — volt-e mintája? Nem tudni. De mintha Brodarics emlékirata a Mohácsi csatáról ihlette volna. A János udvarában élő Brodaricsot személyesen is ismernie kellett."

45 (A minta kérdésére még visszatérünk.) Mindszenti urát bölcs, rezignált, a néptől szeretett uralkodónak jellemezte, és így méltó emléket állított a meghalt királynak. Mint történeti forrást felhasználtuk a Véghelyi által ,,Rövid krónika a mohácsi vész utáni évek eseményeiről" cím alatt (eredeti címén: ,,Mohachy ueszedelem után való szép emlékezetre ualo dologh" ) kiadott szöveget. Tulajdonképpen Bornemissza János budai várnagy 1526-os menekülését, halálát és a pozsonyi várnak Ferdinánd kezére történt átjátszását írta le az ismeretlen emlékíró magyarul, mindössze öt nyomtatott oldal terjedelemben. Sajnos, az Akadémiai Könyvtárban, ahonnan Véghelyi kiadta, nem találtuk az eredeti kéziratot, és így nem tudjuk, hogy a végét is egyszerre írták-e le az egész emlékirattal. A végén ugyanis a század közepén meghalt Zalai János pozsonyi főispán halálára is utaltak, noha a tulajdonképpeni szövegben későbbi eseményt nem említenek, és így 1527-ből származhatna. Szép magyar nyelven, röviden, formásán megszerkesztett kis munka. Szerzője az egykori budai várnagy egyik benső familiárisa lehetett, aki tulajdonképpen azzal foglalkozott szövegében, hogy hogyan játszották ki Zalai és