Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Káplánok Kápolnaés oltárigazgatók Óbudai káptalan Óbudai kanonokok Oltár- és kápolnaigazgatók, karpapok Óbudán A kisebb Mária- vagy Szent Zsigmondkáptalan A plébánia gazdagon javadalmazott vezetői között nem találtunk nagyobb számban városi polgárokat. A gyéren fennmaradt adatok alapján a káplánok esetében ugyanerre következtethetünk. A sasadi tizedperrel kapcsolatban 1435-ben a Boldogasszony-templom öt káplánját és a kórusmesterét említik. Egyik közülük cseh származású és egyben karmaniczi plébános, másikuk, Budai Pál magyar származású, egyben a plébános tolmácsa. A többinek származását nem ismerjük. Ugyanakkor Pesten öt káplán tanúskodik: Miklós a németek káplánja, Budai Ferenc, Hadadi Ferenc, Kecskeméti János és Esztergomi János. A falusi eredetű Hadadi kivételével mind más városból vagy mezővárosból származott.

63 A városbeli kápolnák és oltárok igazgatóira ugyanaz vonatkozott, mint a plébániákra. Különbség volt azonban kegyurak szerint. A királyi kegyurasághoz tartozó kápolnáknál idegen papok birtokolták a javadalmat, így például 1407-ben Csázmai Egyed győri kanonok a Szent György-kápolna rektora, egyben vasvári prépost. A magánkegyuraság alá tartozó kápolnákra a legjobb példa az Ulving alapítású Szent László-kápolna. Itt is vidéki kanonokok, az egyházi középrétegekhez tartozó, nem pedig budai papok a rektorok. A Boldogasszony-templom Háromkirályok kápolnáját a XIV. század végén Ellenpeck János budai polgár alapította, de a kegyuraságot a plébánosra ruházta. Szokás volt, hogy idegen plébános idegen papoknak adta a javadalmat. Hasonló példákat a többi templomnál is fel lehetne sorolni.

64 A főváros környékén a legjelentősebb egyházi testület a magát budainak nevező óbudai káptalan volt. Itt is egyre jobban érvényesült a király kegyúri joga a pápai kinevezésekkel szemben is. A prépostok, a káptalan elöljárói igen gyakran királyi tanácsosok, kancelláriai hivatalnokok voltak, és javadalmukat ugródeszkának használták püspöki méltóság elnyeréséhez. A XIV. század közepén (Meszesi) Demeterből váradi, Kanizsai Istvánból zágrábi püspök lett. A kilencvenes években Lukács királynéi kancellár és később csanádi püspök töltötte be a préposti széket. A XV. században zömében idegenek, például Slacer Lambert, Uski, Stock Miklós, a király idegen bizalmasai a prépostok. Egyetlen hazai polgár van köztük, Slacer elődje, Pesti Miklós (1411-ben). A káptalan tagjai a kanonokok. Három úgynevezett „méltóság" volt rendszeresítve külön javadalommal, az olvasó-, éneklő- és őrkanonok. Az első a káptalan hiteleshelyi kancelláriájának vezetője és az iskola elöljárója volt, azonban előbbit a jegyző, utóbbit a helyettese irányította, bár külön iskolamester is volt. Az éneklőkanonok nemcsak az énekkart, hanem általában az istentisztelettel kapcsolatos ügyeket irányította, az őrkanonok a kincstár őre volt. Mindegyiknek helyettese is volt, akik — akár ebben az időben a jegyző — többnyire szintén kanonoki stallumot élveztek. Évente választották az élethossziglan kinevezett „méltóságokkal" szemben a dékánt. Az ő feladata a káptalan jövedelmeinek kezelése volt. A káptalanban, későbbi adatok tanúsága szerint, legalább tizenöt-húsz kanonoki stallumot töltöttek be, bár a káptalani oklevelek méltóság sorában nem sorolják fel minden kanonok nevét. A kanonoki javadalmak között megkülönböztették az áldozópapi és szubdiakonusi javadalmakat. Előbbieket csak felszentelt papok, míg az utóbbiakat még olyan klerikusok is megkaphatták, akik csak az alsóbb egyházi rendeket vették fel. Ez a megoszlás külföldi eredetű volt. A káptalan tagjai között már a XIV. században találunk városi polgárokat, köztük budaiakat, így maradt ez a XV. században is. Szinte egyformán volt képviselve a káptalanban a kis- és középnemesség, a városi és mezővárosi polgárság; 1412-ben például egy veszprémi és egy tököli, azaz egy városi és egy mezővárosi kanonokról olvashatunk, 1421-ben Temesközi, Nyárhidi, Budai, valamint Eberhard nevű kanonok közül a két utolsó polgár lehetett, 1433-ban Verőcei, Nagyszombati és két Budai a káptalan tagja: azaz egy mezővárosi és három városi polgár. Az óbudai önálló kápolnák egy része a prépostsági templom kápolnáival és oltáraival együtt a káptalan felügyelete és kegyúri joga alá tartozott. Igazgatóik ellátására külön javadalmak szolgáltak, amelyek közül olykor egy-egy kanonok egyet vagy többet saját javadalmához csatolt. Rajtuk kívül nagyszámú úgynevezett karpap, karbeli klerikus élt a városban, ők látták el az istentisztelettel kapcsolatos teendők talán nagyobb részét, és 1435-ig a kanonokokkal és a javadalmasokkal együtt a hiteleshelyi eljárásnál is közreműködtek. Gazdasági és társadalmi helyzetük messze elmaradt még a javadalmasokétól is. Karpapok csak ritkán lettek javadalmas oltár- vagy kápolnaigazgatók. Ha esetleg elő is fordult ilyen pálya, a karpapok emelkedésének útja inkább más, szerényebb javadalmak, vidéki plébániák irányába vezetett, de többségük megmaradt a régi helyén. Aki oltárigazgatóként kezdte, abból is ritkán lett kanonok.

65 A másik társaskáptalan a főváros területén ebben a korban a Zsigmond által 1410-ben Budán alapított kisebb Mária- vagy Szent Zsigmond-egyház, 1435-ig a királyi kápolnaispánsághoz tartozott, amely ebben az időben udvari hivatal, amely a peres felek beadványára kijelöli az illetékes bírót, és ezzel kapcsolatban parancsleveleket bocsát ki. Főnöke, a kápolnaispán töltötte be úgy látszik a préposti tisztet, volt alispánja, de megtaláljuk a káptalanban a három káptalani méltóságot is, akik természetesen szintén királyi káplánok. A kápolnaispán rendesen püspök,