Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Egy személy tehát átlag két évben töltötte be a bírói tisztet, ami kevesebb, mint az előző korszak aránya volt. Mindössze egy személynek, a Tillmannok oldalágából származó Nadler Mihálynak sikerült hatszor elfoglalnia a bíróságot, másnak nem volt ilyen tekintélye. A bírák az utolsó Farkas László kivételével mind németek, és általában igazolhatóan távolsági kereskedők (mint Siebenlinder és Purhart), többségükben pedig a királlyal üzleti kapcsolatban álló és kamarai hivatalokat betöltő személyek közül kerültek ki. Ilyenek voltak Siebenlinder, Nadler, Purhart és bár magyar származású — Farkas. De a királlyal üzleti kapcsolatban állott Hohnauer is, Stadlernek pedig egy ízben az uralkodó nem kevesebb, mint tizenötezer forintot utalványozott. A király hitelezőivel vagy hivatalnokaival szemben sem a tanács, sem a polgár nem juthatott szóhoz. Igaz, ezek többet el tudtak intézni a városnak, mint például András mészáros.

53 A német távolsági és zömében posztókereskedők a Boldogasszony-templom körzetében laktak, és ezért az egyik itteni vallási társaságban, az úgynevezett Krisztus teste-,,céhben" tömörültek. Ezt a céhet a legtöbb magyarországi német városban megtaláljuk mint a vezetőréteg szervezetét. Ezt a testületet — amelynek kezdetére nincs adatunk — két, évente választott céhmester irányította, 1529-ig a város német vezetőinek többsége ennek a céhnek volt a tagja. A tanács nem állott kizárólag egy érdekcsoportból, a Krisztus teste-céhben viszont a német patríciusok maguk között voltak, és itt azok a tekintélyes polgárok is szóhoz jutottak, akik üzleti vagy más okokból nem törekedtek tanácstagságra. A céh uralma elleni ellenállást jól mutatja a következő esemény. Pozsony város követei 1436. július 15-én a következőket jelentették haza Budáról: „tudatjuk veletek, hogy György deák itt olyan nagy nyomorúságot okozott a papságnak és különösen a Boldogasszony-templom plébánosának, és azt akarja, hogy a Boldogasszony-templom a Mária Magdolna-templom kápolnája és filiája legyen, és meg akarja szerezni a vele tartó magyarjaival azokat a drágaságokat, amelyeket jámbor emberek az idők folyamán a Boldogasszony-templomra hagytak, és különösen azokat, amelyeket a Krisztus teste-céhnek adtak, amelyek a legnagyobb drágaságok, és sokféle csodálatos dolgot cselekszik" (mármint György deák). Mindebből következik, hogy a magyar vezetőréteg elérkezettnek látta az időt a német patríciátus hatalma megtörésére. A lehetőséget erre a plébániai viszály adta meg. A Boldogasszony-templom plébánosát elvben az egész polgárság, gyakorlatban a német vezetőréteg, míg a Magdolna-és Szent Péter-templomok plébánosait a plébániák lakossága választotta. Ha a Magdolna-templom — amelynek magyar többsége volt — lesz a főplébánia, a magyarok ellenőrizhetik a Boldogasszonytemplom vagyonát is. A Krisztus teste-céh drágaságainak elkobzása a céh felosztásával lett volna egyenértékű: ki akarták húzni a talajt a német távolsági kereskedők szervezete alól. A támadás tehát - legalábbis formájában nem a tanács ellen irányult, ahol annak ellenére, hogy ,,a németek tanácsának" nevezték, a magyarok már egyharmad arányban képviselve voltak. Az egykori tizedbérlő György deák személye mintegy biztosíték volt a sikerre. Királyi pénzügyi főtisztviselő, harmincadi&pán és a kamarahaszna-adó ispánja, altárnokmester volt, későbbi királyi megbízásból a székelyek és szászok ellentéteit simította el. Rokonai nevének tanúsága szerint Dél-Magyarországból, valószínűleg Baranyából származott, és mint a magyar szokásjogban kiválóan jártas személy, később a főváros legkeresettebb ügyvédjeként kereste meg kenyerét.

54 Nem sokkal az 1436-os György deák-féle támadás után augusztus 6-án, a szigeti apácák és György deák közti ügyben választott bírákat jelöltek ki. Közülük három nemes; Palotai Lorándfi László, Ványi Balázs és Dabasi Miklós deák, továbbá Patikárus István, Baráti Tamás szíjgyártó, Pásztori Mihály patikárus, Szőlősi Péter, Keszi Imre, János ötvös, Major Miklós, Kerner (nyilván elírás Kremer helyett) Erhard és Csallóközi István budai polgárok, végül Pásztori Kelemen és Kopácsi Dénes Bíró Györggyel Felhévízről. Erhard kivételével mind magyar. Patikárus István, György deák tizedbérlő társa 1440 után lesz esküdt, ugyanakkor, amikor Major Miklós is. Szőlősi az 1429-es viszálynál is szerepelt, de akkor a nádor küldte ki a vizsgálat lefolytatására. Magyar részről 1441-ben Buda bíróhelyettesévé választják. Kopácsi az 1439-es mozgalom utáni első magyar bíró. János ötvös pedig a „magyar" párt egyik vezetője. Űgy látszik tehát, hogy ez a választott bíróság a György deák vezette „magyar" párt vezérkara volt. Ebben az időben a patríciátussal szembenálló városi szegénységre hatott a huszitizmus ideológiája. Huszita tanokat szívtak magukba a Prágában tanuló budai diákok. Husz egyik társa, Prágai Jeromos is tartott beszédet a magyar fővárosban. Az antifeudális huszita mozgalom megfelelő ideológiát nyújtott az elnyomott nép osztályharcához. Talán György deák támadása a plébánia vagyona ellen sem volt egészen független a huszita ideológia hatásától. A német és a magyar vezetőréteg között is kiéleződtek az ellentétek. A német részben ott harcolt a Nagyszombatból ideköltözött magyar— de a nürnbergi Kammerer unokát elvevő — Farkas László posztókereskedő, akit a György deák köré „magyar" jelszavai miatt összesereglő magyarok lecsendesítésére 1437-ben bíróvá is választottak (nem rokona Hiko-Farkas Miklósnak). A magyar Krisztus teste-céh György deák akciója a német patríciusok ellen György deák György deák társai Az 1439-es mozgalom