Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Fekete Lajos — Nagy Lajos: BUDAPEST TÖRTÉNETE A TÖRÖK KORBAN

A törökök kitörései Az első roham észak felől Újabb roham dél felől A lőportorony felrobbanása Az ostromárkok, valamint az ágyú- és mozsártelepek készítése mind az északi, mind a déli oldalon igen nagy áldozatokkal járt. A törökök nem nézték tétlenül ezeket a munkálatokat, s nemcsak ágyúzással, bombázással, hanem a várból való kirohanásaikkal is igyekeztek ezeknek az építését megakadályozni, s az elkészült műveket megsemmisíteni. Június 26-án öt-hatszáz janicsár a Vízi kapun keresztül tört ki a Kakas-kapu felé, de egy órai harc után kénytelenek voltak visszavonulni. Jelentősebb volt ennél a június 29-én a Fehérvári kapun át végrehajtott kitörés, amelynek a célja az volt, hogy a Nap-hegyen már csaknem készen álló ágyúállást és a hozzá vezető utakat szétrombolja. Ezer-ezerkétszáz török támadt egy alig ötszáz főnyi bajor csapatra a mai Mészáros és Róka utca sarkán, s csak a gyorsan helyszínre érkező segélycsapatok tudták elkeseredett harc árán a törököket visszaszorítani. Július 5-én a Bécsi kapun keresztül tört ki az ostromárkokat készítő brandenburgi katonákra egy erős janicsárcsapat, s csak kemény kézitusával lehetett őket a várba visszakényszeríteni. Július 9-én szintén a Bécsi kapun keresztül tört ki a várból négyszáz janicsár, s támadta meg a legfelső ostromárokban őrködő brandenburgiakat, akik súlyos veszteségeket szenvedve már a következő ostromárkokba hátráltak, s tovább is hátráltak volna, ha egy hirtelen összeszedett muskétás csapat vissza nem szorítja a janicsárokat a várba. Az ostrommunkálatokkal azonban a törökök szinte állandó ágyúzása és a sok gondot, zavart és veszteséget okozó kitörései ellenére mind az északi, mind a déli oldalon a támadók éppúgy sikeresen előrehaladtak, miként az ágyúzással is sikerült a várfalakon és a rondellákon tekintélyes réseket nyitniuk. Az együttes tüzérségi és gyalogsági támadás során tehát lehetőség nyílott arra, hogy — előbb az északi, majd hamarosan a déli oldalon is — megkísérelhessék a közvetlen támadást, a vár elleni rohamot. Az északi oldalon a július 12-én felderítésre kiküldött gránátosok ugyanazt állapították meg, hogy az itteni két rondellán és az ezeket összekötő várfalon az ágyúzás által okozott réseken és e rések mögött készített cölöpös megerősítésben keletkezett nyílások egyrészt szűk voltuk, másrészt az előttük levő törmelékek miatt nemigen van lehetőség arra, hogy a várba való betörés, behatolás sikeres lehessen — a rohamot mégis elrendelték július 14-re, mert Mieth Mihály tüzérezredes kijelentette, hogy ezeket az akadályokat egy nap alatt képes szétrombolni, eltüntetni. A rohamra azonban egy nappal előbb került sor. Ugyanis nemcsak tüzérségi rombolással próbálták az ostromlók a fal megközelítését biztosítani, hanem aknák építésével is. Ez ellen a törökök úgy védekeztek, hogy ellenaknát építettek, a császáriak aknájánál mélyebben, s ezt július 13-án hajnalban felrobbantották. Ez a robbanás pedig nemcsak az ostromlók által készített (de még el nem készült) akna megrongálódását, hanem a rondella és a mellette levő várfal további omlását is eredményezte. Ezért rendelte el — mielőtt a törökök a károkat helyreállíthatták volna — a rohamot Lotharingiai Károly már július 13-án este. Három oszlopban nyomultak a rohamozók (gránátosok, muskétások, lándzsások, alabárdosok) a rések felé, s el is érték a rések mögött felállított védőcölöpöket. A törökök kövek hajigálásával próbálták az ostromlókat visszaszorítani, majd a két rondella tövénél felrobbantották az aknákat, s ezek tucatjával temették maguk alá a rohamozókat. Az aknák által nyitott réseken a kitóduló törökök oldalba támadták a sarki rondellát elfoglalni akarókat. Másfél óráig tartott a folyton megújuló roham, de a törökök makacs ellenállásán és a rések meredekségén meghiúsult. S amikor az ostromlók visszavonultak, a halottak és a sebesültek száma több mint száznegyvennégy volt. A július 13-i roham elhamarkodott volt. Lotharingiai Károly gyors sikerre számított, de ennek a feltételei ekkor mind az ostromlók tapasztalatlansága, kapkodása, mind a védők felkészültsége és elszántsága következtében még nem értek meg. Az északi oldalon támadó császáriak sikertelen rohama után a várat dél felől támadó bajorok kíséreltek meg eredményt elérni. Július 16-án felrobbantották a déli nagy rondella felé ásott két aknát, majd éjjel 11 órakor egy hirtelen, meglepetésszerű rohammal elfoglalták a királyi palota külső árkát. Itt megvetették a lábukat, és a további támadás előkészítéseként elkezdték az ágyúállások kiépítését. A várható, további rohamokat a törökök kitörésekkel igyekeztek megzavarni, megelőzni. Az első ilyen nagy kitörést július 22-én hajnalban hajtotta végre a nagy rondella kapuján kirohanó száz janicsár, akiknek az alvó bajor katonákat sikerült meglepniük, s csak a gyorsan a helyszínre érkező két császári zászlóaljnak köszönhető, hogy a janicsárokat visszavonulásra tudták kényszeríteni, majd elkezdhették az elkészült ágyúállásokból a falak lövetését. Ez az ágyúzás nem remélt eredménnyel járt: egy véletlen lövés felrobbantotta a törökök nagy lőportornyát, amelyben nyolcezer mázsa lőport tároltak. A robbanás óriási emberáldozattal járt, körülbelül ezerötszáz török pusztult el. A robbanás száz lépésnyi rést is ütött a várfalon, de ezt a támadók nem tudták kihasználni, mert a jól megerősített, könnyen védhető dunai oldalon volt.