Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST MŰVÉSZETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN A MOHÁCSI VÉSZIG

Az asztalneműk csodálatos gazdagságát igazán a budavári ásatás leletei mutatják be, ha gyakran nem is optikai teljességükben, hanem megkívánják az értelmező kiegészítést, értékelést. Az alakos nyelű kanalak, a csontból faragott toilette-eszközök nem biztos, hogy Budán készültek. Kiterjedt itáliai behozatalról, faenzai királyi rendelésekről tanúskodnak a Mátyás-címeres, Londonban (Victoria and Albert Museum) és New Vorkban őrzött tálak, valamint a budai palota ásatásai során előkerült magyar és királyi címeres tányérok töredékei (167 172. kép).

370 De hogy ezekkel a megrendelésekkel nem hagytak föl Mátyás halála után, ezt az ugyanabban a műhelyben készült Jagelló-címeres tányér árulja el. A XVL század második, harmadik tizedének raffaeleszk stílusában készültek a tájképi hátterű, majd groteszk peremdíszű tányérok és korsók, kancsók, albarellók és tégelyek. Fzek egy része valószínűleg a királyi udvar közvetlen itáliai vásárlásaiból, ajándékokból származott. Bár lehet köztük budai vásárlás is, mert ekkor már Budán is kaphatók itáliai iparművészeti cikkek. Néhány kevésbé sikerült töredék alapján albarellók, kancsók, poharak budai készítését lehet igazolni.

371 Valószínű, hogy a budai majolikaműhely csak később, a nyolcvanas évek elején kezdett dolgozni. Korábban még a század derekának hagyományai miatt a nyugati gótikus kerámiát kedvelték. Mátyás uralkodásának elején az osztrák, főképp a bécsi, a morvaországi losticei, a Rajna vidéki siegburgi cserépedények voltak divatban.

372 A legszebb díszedények közé tartoztak a Bizáncban is használt sárga és zöld mázas, összefolyatott vagy bekareolással elkülönített színű korsók és kancsók. Az ipar budai virágzását tanúsító oklevelek mellett az 1505. évi bordézsmajegyzék is számos kézművest említ. Több ízben utaltunk rá, miszerint a mesterségek sokrétűségének egyik oka az is, hogy a feldolgozott nyersanyag fajtái szerint is megoszlanak. Elég, ha csak a bordézsmajegyzékben szereplő edénykészítőkre utalunk. így fazekas névvel jelölik a várfalon kívül, Tótfaluban lakó Jánost és Pált. Előfordul Mátyás „fazékgyártó" neve. Az esztergályosok között edénykészítő volt János és Ferenc. Gyakori volt a fémedény is, mint ezt a „vasfazékgyártó" Dominicus neve is elárulja. „Ónkorsógyártő" Jakab a jegyzékben feltüntetett edénykészítők között a legtekintélyesebb szőlőbirtokos, majd minden szőlőhegyen volt parcellája. Ugyancsak jelentős birtokkal rendelkezett a Veres-képről elnevezett szőlőben János „kemenczegyartho". Több csőgyártó nevét (Miklós és János Chywgyarto) ismerjük. Nem tudjuk azonban Asztalnemű és fajanszgyártás 173. Bohóc fejet ábrázoló zománckép velencei üveg' serleg töredékén, a budai királyi palotából 174. Nagyméretű velencei üvegserleg. Ezüst talpán későbbi felirat, mely szerint eredetileg Mátyásé volt és II. Lajos ajándékozta a Batthyány családnak