Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Pálczán tanács új tagjai Patríciusi szemezőtek szer-egyszer viselte a bírói tisztet. Attádi 1529 előtt kétszer is volt bíró, Pálczán és feltehetően p]tyeki (Páty telepítője) tanácstag, Turkovith pedig Mohács előtt fehérvári harmincados. Ugyanaz volt még 1533-ban is, majd nyilván az uralkodó és tanácsosai nyomására mint királyi tisztviselőt 1534-ben bíróvá választották.0 A legnagyobb tekintélyre Pálczán Péter tett szert. Már 1527-ben tanácstag, annak ellenére, hogy akkor még csak huszonnégy éves lehetett. (1553-ban azt olvassuk egy tanúvallomásában, hogy körülbelül ötvenéves.) Tehát bíróvá huszonhét éves korában választották, harmincévesnél azonban semmiképpen nem lehetett több. Ilyen fiatalon az ország fővárosában csak tekintélyes, gazdag patrícius juthatott vezetőszerephez. A különös csak az, hogy ezt nem lehet igazolni. Szerémi aki pedig épp a budai bírákat jól ismerte következetesen Szabó Péternek nevezte, tehát ez lehetett eredeti foglalkozása. (A királyi káplán Freiberger Wolfgang bírót is foglalkozásáról nevezte.) A szabók ugyan az iparosok leggazdagabb rétegéhez tartoztak, de mégis különös, és valószínűtlen, hogy egy, a mesterkort alig elért fiatalember tanácstag, sőt bíró legyen. Nem tehetjük azt sem fel, hogy tekintélyét (és az annak alapjául szolgáló vagyont) apjától örökölte. Noha talán nemesi származású volt, de a városban idegen, a Valkó megyei Filetincről származott. Serdülő korában már Budán élt, de kimutatható, hogy nem tartozott a gazdag, előkelő patríciusfiúk közé. Említett vallomásából kiderült, hogy a tízes években más legényekkel együtt gyakran kapott enni, inni a budaszentlőrinci pálos kolostor akkori sáfárától, János király későbbi kincstartójától, Fráter Györgytől. A legvalószínűbb, hogy Pálczán a budai házassági és örökösödési jog már említett lehetőségével élve, benősült egy tekintélyes patríciuscsaládba, és így a tanácsba nem a saját szabómesteri foglalkozása vagy származása, hanem patrícius rokonsága révén jutott. Később jó kapcsolatait kihasználva kereskedő lett. János király és régi ismerőse, Fráter György bizalmát teljes mértékben bírta. Ahogy maga vallotta 1553-ban: „Amikor ifjabb voltam, kialakult köztem és Fráter György között valamiféle könnyed familiaritás, majd később barátság is, és maga a barát keresztelte meg János királlyal fiamat, Jánost."

21 Pálczán ugyan eredetileg iparos lehetett, de egész életpályája jellegzetesen patríciusi volt, Az iparos nevű és újonnan a tanácsba jutott polgárok sem tartoztak éppen a szegények közé. Pintér Jánosnak 1531-ben csak a sasadi Szakadat szőlőhegyen háromszázhúsz köböl bora termett, és hogy teljesen hasonult a patríciátushoz, azt mutatja, hogy a Szent Erzsébet-ispotály mesterének, vagyonkezelőjének is megválasztották. Érdekesebb problémát vet fel azonban néhány más esküdt személye. Az 1532-ben tanácstag Csontos Ambrus az 1510 körüli tizedlajstrom szerint a Szentpéter külvárosban lakott Szelő Bálintnál, és csupán nyolcvankét köböl bora termett, (1531-ben a sasadi Nagy Újmálon negyven köbölt szüretelt.) Nem tudjuk, hogy neve foglalkozására, vagy külsejére utal-e. Az ő esetében valószínű az azonosítás, ami azonban valamivel bizonytalanabb Pintér Máté esetében, akit 1532-ben és 1537-ben mutathatunk ki a tanácsban. A Csíkostón 1505-ben százöt köböl, 1510 körül hetven köböl bora termett. Tudjuk, hogy 1505ben Ádámné házában lakott, és 1531-ben a sasadi Nádaskúton mindössze tíz köböl bora termését írták össze. Simontornyai Albert 1537-ben esküdt volt, róla is maradt korábbi adat: 1510 körül a Tikermálon harmincöt köböl bora termett, akkor Szentpéteren Mészáros Cirjéknél lakott, 1531-ben a sasadi Nádaskúton már jóval több bort szüretelt: kilencvenegy köbölt. Bár a szőlőtulajdon nagysága nem okvetlenül bizonyítja valakinek gazdagságát vagy szegénységét, a fenti személyeket nehezen számíthatjuk a patríciátushoz, sőt talán a tekintélyes középpolgárokhoz sem. Ügy látszik, hogy saját házuk sem volt, Pintér kivételével a külvárosban éltek. Közel egy emberöltő kellett hozzá, hogy feltornásszák magukat a várost irányító rétegbe. Valószínű, hogy addigra ők is már vagyonosabb polgárok lettek, és nem csupán várospolitikai meggondolások járultak hozzá megválasztásukhoz. Foglalkozásukat, Pintér kivételével, sajnos nem ismerjük. Nem tudjuk eldönteni, hogy beszélhetünk-e a fővárosban ekkor a patríciátussal szemben valamiféle ellenállásról, amit egyes tekintélyes polgároknak a tanácsba választásával szereltek le a hatalmat ténylegesen kézben tartó gazdag polgárok. Valószínű azonban, hogy nem a megszokott patríciátus-középpolgár-plebejus rétegek egymással folytatott küzdelme volt a legfontosabb tényező a várospolitikában. A politikai helyzet, amely többek között a menekülő délvidékiek ideözönlésében is megmutatkozott, hatott elsősorban Buda belső viszonyaira is. A patríciátuson, a városi tanácson és nyilván a polgárságon belül is egyre inkább újra napirendre került a német és a török irányzat különbsége, ellentéte.

22 Mint említettük, 1529 előtt a legbefolyásosabb patríciusi szervezet a Krisztus teste-céh volt, de nem tarthatjuk jelentéktelennek a Szent Katalin-céhet .sem. Ezek a testületek nagy vagyonnal rendelkeztek, sőt tőkét is helyeztek ki kamatra Nürnbergbe. Tagjai elsősorban németek voltak, távozásuk után felmerült a kérdés, mi legyen a céhek vagyonával. A Szent Katalin-céh esetében ezt pontosan tudjuk. A céh két elöljárója közül az egyik meghalt, és helyét már nem töltötték be, a másik Artwein (vagy Ortwein) Péter még életben volt a harmincas évek közepén. Nem tudjuk azonban biztosan, hogy Budán élt-e, 1534-ben mindenesetre a pozsonyi káptalan előtt kötötte le ingóságait feleségének, aki a nagyszebeni Csukás (Hecht) patríciuscsaládból származott.