Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

A királyi kápolna énekes zenekara Királyi énekesek és zenészek Mátyás haláláig Királyi énekesek és zenészek a Jagellók alatt A többnyire már kezdetleges kottákkal lejegyzett és komolyabb hangszereken előadott zenedarabok - elsősorban egyházi jellegűek voltak. Leggyakrabban miséket, zsoltárokat zenésítettek meg. Ennek a zenének színvonala a nagyobb, gazdagabb egyházaknál, jól javadalmazott papi testületeknél volt a legmagasabb. Közöttük is kivált a királyi kápolna. Maguk az uralkodók és az egyes főpapok különös gonddal vették magukat körül jól képzett muzsikusokkal. Ilyenkor előfordulhatott,hogy egymásután hallgattak meg valamilyen jeles művészt és esetleg egy cigányhegedűst vagy zeneszóra medvéket táncoltatót. A templomban azonban csak a komoly zenének volt létjogosultsága. Természetes, hogy a király az udvartartás lelki gondozását végző papi testülethez, a királyi kápolnához kapcsolta az ének- és zenekart. Királyi kápolnán értették egyaránt az épületet, a papi testületet és az ének- és zenekart. A három fogalom ugyan ekkor még nagyjából összetartozott, hiszen általában ugyanabban a várkápolnában működött a papi testület és az ének- és zenekar is, mégis több esetben szükséges megkülönböztetésük. Ilyen a magister capellae, azaz a kápolna mestere kifejezés. Egyaránt így hívták az egyházi testület fejét és az énekkar elöljáróját, és ez a cím Stoltzer esetében, noha pap volt, csak az ének- és zenekar vezetőségét jelentette. A mai német nyelvben is a Kapellmeister a karmestert jelenti. Úgy tűnik, hogy legalább a XV. század végétől az ének- és zenekar önálló, de a királyi kápolnával mint épülettel és mint papi testülettel laza kapcsolatban álló szervezet lett, Régebben, a kápolnaispánság fennállása idejében, még feltétlenül közös intézmény lehetett, amelyen belül a királyi kápolna éneklőkanonoka vagy helyettese irányította az énekkart és zenekart. A Szent Zsigmond-prépostság önállósulása óta azonban az éneklőkanonoki cím ennek a káptalannak a javadalmához tartozott ,és így annak ellenére, hogy a prépostságnak a királyi kápolnához fűződő kapcsolata nem szakadt meg teljesen, az éneklőkanonok már nem irányította tovább az ének- és zenekart. Legjobban a XVI. század elején mutatkozott ez meg, amikor az ének- és zenekar vezetését az a Huszti Márton vette át, aki épp a Szent Zsigmond-káptalan prépostja volt, nem pedig éneklőkanonoka. Huszti prépostsága azt is kizárja, hogy az énekkar- és zenekar a királyi kápolnától, mint papi testülettől, szorosan függött volna. A királyi kápolnához elsősorban jól képzett, szép hangú énekesek tartoztak. Nem Mátyás király alapította ezt az énekkart, elődei idején éppúgy megvolt. Amikor 1438-ban Albert király Budáról Csehországba készült, azt kívánta, hogy énekesei is vele menjenek ,,hogy a királyi kápolna, amely udvarunk ékessége, és az istentisztelet növekedése valamiféleképpen elnehanyagoltassék". Háromszáz aranyforintot, igen nagy összeget utalt ki nekik az útiköltségre. A királyi udvar ékességét jelentő kápolna világosan énekkar, amelynek nagy számára a magas összegből is következtethetünk. A zenei élet Mátyás idejében indult nagy fejlődésnek. Udvarában mind az akkor híres németalföldi zene, mind pedig főleg a Beatrixszel kötött házasság óta az olasz zene képviselői is megtalálhatók voltak. Többek között a francia Mecchino, a flamand Stokem, vagy az olaszországi lantművész, PietroBono működött Mátyás és felesége udvarában. Nem csupán az egyházi zenét művelték, Stokem világi énekeket is szerzett, a lantos Bono szereplése ugyanezt mutatja. A főleg egyházi zene céljait szolgáló orgonamuzsika mellett más hangszereken is játszottak a budai udvarban. A királyi udvar szolgálatában álló művészek mellett gyakran fordultak meg, és egy-két alkalommal léptek fel mások is, mint például a vallon Jacques Barbirieau és talán már II. Ulászló alatt a német-lengyel Heinrich Finck. Bár sokféle hangszeren játszottak a muzsikusok Mátyás udvarában, mégis az orgonát emelhetjük ki. Mátyás orgonáira, orgonistáira maradtak is fenn adatok. Kápolnájáról, azaz énekkaráról viszont szakértők elragadtatott leírása maradt fenn. Maraschi castellói püspök, a pápa capella (énekkar) vezetője 1483-ban emlékezett meg róla. Adata azért is érdekes, mert ugyanabban a mondatban megkülönbözteti az „énekesek kápolnáját" a kápolnától mint épülettől. Ennek az énekkarnak voltak tagjai többek között Bisth János és az ingolstadti (Bajorország) születésű Kurcz György, aki Bécsben járt egyetemre. Mátyás halála után egyáltalán nem beszélhetünk arról, hogy a budai udvar zeneművészeti jelentősége alábbhanyatlott volna, sőt különösen II. Lajos idejében, kimutathatóan az akkori Európa legnagyobb, legjelentősebb muzsikus művészei, zeneszerzői éltek a budai palotában. A XV XVI. század fordulóján, II. Ulászló orgonása Grynpeck (Grünpeck) mester volt, akinek azonban a Habsburgok hasonló nevű történetírójával való rokonsága egyáltalán nem igazolható, de nem is valószínűsíthető. Talán Orgonás János pécsi kanonok, akit a király 1495-ben Somi Józsához küldött, szintén a király zenésze lehetett. Az] udvari'ének- és zenekar vezetését 1503-ban vehette át a magyarországi mezővárosi polgári származású Huszti Márton, aki legalább 1510 tájáig töltötte be tisztét. Úgy látszik, hogy Mátyás és Beatrix udvarában kezdte énekes és zenészi működését. A kilencvenes években valószínűleg Beatrix királyné akkor Budán és Esztergomban tartott udvarában működött, és talán 1500-ban, úrnője elutazása után, került át a királyhoz, 1503 táján kapta meg a budavári Szent Zsigmond-prépostság javadalmát. Címe „királyi énekes és muzsikus" volt, de hogy ez az elnevezés ennek a magas állású papnak karmesteri rangját