Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Belkereskedelem Külföldi áruk szétosztása A hazai áruk Vásárok, Paumgartner leírása Kísérlet újabb országos vásárok létesítésére mázta a magyar pénzügyi és gazdaságpolitikát, de jó üzleteket tudott kijárni a Szerencsés-cégi nek is. Időnként felcserélte Hallerrel az alkincstartóságot, vagy fogadott fiát más kincstárálláshoz juttatta. A Fuggerek elleni csapást 1525. június 24-én hajtották végre. A király letartóztatta a budai Fugger-fiók vezetőjét, Alber Hansot, és elrendelte a magyarországi Fugger-vagyon elkobzását. A rézértékesítésben az eddigi mammutvállalat helyére kisebb cégek léptek, amelyek között elsősorban Buda -nürnbergieket találunk, mint a Kaltenhauser Seldner-céget. Szerencsésnek sikerült tehát nürnbergiekkel és a királynéval szövetségben megdönteni a Fugger-egyeduralmat. Azt persze nem lehet megállapítani, hogy hosszabb távon életképesek lettek volna-e ezek az új cégek. A török veszély miatt a Fuggerekre ráutalt király azonban a következő évben visszaadta az elkobzott rézbányákat. Eddig a külföld és Buda közti távolsági kereskedelemmel foglalkoztunk. A behozott árut azonban szét kellett osztani az országban, a kivitelre szánt állatokat pedig össze kellett vásárolni. Buda az ország területén belül szintén jelentős kereskedelmi kapcsolatokat épített ki egyrészt a külkereskedelmi, másrészt a belső fogyasztást szolgáló hazai áruk szétosztására. A kivitelre szánt állatok beszerzését röviden elintézhetjük: vagy a fővárosi kereskedők tenyésztették, vagy vásárolták a tenyésztőktől, esetleg mezővárosi kereskedőktől vagy vásárokon. A külföldi áru szétosztására több lehetőség adódott. A budaiak a többi magyarországi város kereskedőinek hiteleztek, vagy kereskedelmi ügynököket tartottak a városban, és azokon keresztül adták el az árukat. Gyakran a budai és pesti vásárokon vették meg a behozott javakat az ország kereskedői vagy fogyasztói. Máskora fővárosiak a vidéki vásárokon adták át az árukat a viszonteladóknak. Az előző két lehetőség gyakorlatilag azonos. Több adat maradt fenn budai német kereskedők kassai és pozsonyi adósaira, kereskedelmi megbízottaira, de arra is, hogy a nagy vásárokon, mint a váradin, megfordultak: ráckevei kereskedők vettek hitelben 1498-ban a várad-vadkerti vásáron 885 aranyforint 40 dénárért késeket Kochaim Joachim és Veres Farkas budai kereskedőktől. Valószínű az is, hogy üzletfeleik tekintélyes része a város szűkebb piackörzetéből származott; összehasonlításul a béesújhelyi Funck-cég üzletfeleinek zöme harmincöt km-es körön belül lakott, harmincnál több ügyfelük csak olyan helységekből származott, amelyek 18 km-es körön belül terültek el. Buda körzetében az itteni városok, mezővárosok és fejlett falvak szintén jelentős üzletfelei lehettek a városi kereskedelemnek.

7 A fővárosi kereskedők azonban nem csupán külföldi árukkal, hanem a város és az ország más termékeivel is kereskedtek. Mindezek elosztására ugyanaz áll, mint a külföldi árukra. Mind a külkereskedelmi, mind a belkereskedelmi áruk cseréjére elsősorban a vásárok szolgáltak. Leírásukat az akkori Európa egyik legnagyobb kereskedelmi cége vezetőjének, az augsburgi Uans Paumgartnernek köszönhetjük, aki a XVI. század elején járt Budán. Leírta, hogy Budán négy évi vásárt tartanak, kettőt Budán: szeptember 8-án és Pünkösdkor, kettőt Pesten: augusztus 1-én és december 6-án. A vásárok tartama két hét: az ünnep előtt nyolc nappal kezdődnek, és utána nyolc napra fejeződnek be. Az adatból kiderült, hogy Pesten már nem csupán a Vasas Szent Péter-napi vásárt tartották meg, hanem Miklós napra is kaptak vásárengedélyt. Erre különben Mátyás korától vannak adatok. Paumgartner a pesti vásárokat tartotta jobbaknak, ott többet adnak el. Az árukat a száz dénáros magyar számítási forintért veszik, hacsak előre nem kötik ki, hogy aranyban fizessék. Amennyiben valaki ezüstpénzért aranyforintot akar vásárolni, öt hét magyar dénárt rá kell fizetnie (azaz az aranyforint százöt - százhét dénárba került). ,,Mégsem lehet hirtelen nagyobb mennyiségű aranyat felhajtani". Budán külföldi, aki nem polgár, nem metszhet rőfszámra mért árut (tehát nem mérhet ki rőfszámra), hanem végenként köteles eladni, kivéve a négy vásár idejét, ekkor szabadon árulhat. Az is szabályozva van, hogy vásári időszakok között külföldi milyen súlyban és számban adhatja el áruit. Az olaszok Mátyástól megkapták a kicsinybeni árusítás szabadságát, ezt azonban tudomása szerint meg fogják vonni tőlük. Tilos volt külföldinek Magyarországon — Buda kivételével — kalmárárut eladni, azonban meg lehet kerülni ezt a tilalmat.

8 Valószínűleg Mátyás, majd II. Ulászló idején Buda két újabb országos vásárt kapott. A Szentpéter-külvárosba a templom köré Péter és Pál napjára (június 29.), valamint a Várba Magdolna-napra (július 22.) engedélyeztek szabad vásárt, és ezzel kapcsolatban vámmentességet az odaigyekvőknek. Ezek a vásárok nagyobb jelentőségre nem tettek szert. Sem Paumgartner, sem a Meder-féle kereskedelmi kézikönyv nem ismeri őket. Ez érthető is, hiszen ez a két egymást követő vásár megtartása esetén lényegében több hónapon át Pünkösdtől kezdve egyfolytában vásári időszak lett volna a fővárosban. Az egyes vásárok ideje különben a többihez igazodott: a kereskedő valamely vásárról mindig egy közelebb fekvő másik vásárra utazhatott, például a budai pünkösdi vásárról a tatai Keresztelő János-napi vásárra (június 24. körül) vagy az egri Jakab-vásárról (július 25.) a pesti augusztus 1-ire és innen vagy a fehérvári István vagy a váradi Egyed napira'(szeptember 1. megszokott útvonalába.

9 I. A két új budai vásár nehezen volt beilleszthető a vásáros kereskedő