Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején (Budapest, 1975)

Kubinyi András: BUDAPEST TÖRTÉNETE A KÉSŐBBI KÖZÉPKORBAN BUDA ElESTÉIG (1541-IG)

Jelentős olasz kereskedők Budán Dubrovnik és a török kereskedelem Az olasz áruforgalom értékelése A posztóbehozók üzletfelei köttetés a politikai viszonyok következtében csökkent, és az olasz áruk közvetítésében délnémet kereskedők is részt vállaltak. Mátyás uralkodása idején újra fellendült az olasz kereskedelem, a zenggi kikötőn keresztül közvetlen hajóösszeköttetés létesült az olasz városokkal. Szárazföldi úton Stájerországon és Szlovénián át szintén el lehetett jutni Olaszországba. Mátyás uralkodása idején, főleg annak második felében, különösen élénk kereskedelem folyt Magyarország és Firenze között. Ez talán a reneszánsz kori olaszos divat alakulásának is következménye lehetett. Most a Budára jövő olaszok Mátyástól kapott kiváltságaikkal élve, a legritkább esetben szereztek budai polgárjogot. Többségükben csak néhány évig, ideiglenesen tartózkodtak itt. Elsősorban drága selyemszövetekkel kereskedtek, de foglalkoztak fűszerek és ötvösművek eladásával, pénzváltással és átutalással is. A drága kelmékben az olasz boltos urak monopolhelyzetet élveztek. Az 1494 —95-ös királyi számadáskönyv tanúsága szerint ilyen szöveteket az udvar egy-két — úgy látszik — magyar származású budai kereskedőtől vett, kisebb tételeket leszámítva csupán olaszoktól vásárolt. Mindezeknél a kelméknél egy rőf került egy forintnál többe. Az olasz kereskedelem jelentőségét mutatja, hogy az említett két évben a budai kereskedőktől vett áruk értékének 62,2 százalékát olasz kereskedőknek fizette ki a kincstár. A további évtizedekben fokozatosan kezd megváltozni a kép. A drága kelméket most már nem csupán olaszok adták el a királynak. A kincstár által 1525-ben a budai kereskedőknek kifizetett Összegek csupán 13,3 százaléka jut olaszok kezébe. Ugyanakkor az egész olasz - magyar kereskedelem aránya is csökken, ez persze nem véletlen: a török támadásai bizonytalanná tették a közlekedést. A XVI. század eleji olaszországi hadiesemények és ezeket követő politikai válságok is feltétlenül hatottak az olasz áruforgalom esésére. Az olasz, de talán valamennyi kereskedő között a legjelentősebb volt Raggione Bontempi, ,,a firenzei Rason", tulajdonképpen a Mediciek elűzésében is részt vevő firenzei INerli-cég magyarországi képviselője, 1488 1526-ig kereskedik, szállít és hitelez az udvarnak, főuraknak, német városoknak, pénzt vált és kölcsönöz. Rokona, Rafael Bontempi még 1528-ban is köt Budán üzletet selyem- és aranyszövetek eladására. Bár firenzei polgárjogukat nem adták fel, a Bontempik állandóan Budán éltek. Rajtuk kívül többek közt a következő nagy firenzei kereskedőházak tagjai tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig Budán: Albizzi, Antinori, Cavalcanti, Gondi. A legnagyobb cég a Medici, nem nagyon érdeklődik Magyarország iránt. A velencei kereskedők Mátyás alatt ritkán fordultak meg Budán: a király és az „Adria királynője" közti viszony sem volt mindig barátságos. De a Jagelló-korban, amikor a magyar uralkodó rendszeres pénzügyi támogatást húzott a köztársaságtól, természetesen annak polgárai is megjelentek. Különösen a Zuane della Seda testvéreket említhetjük, akik részt vettek a velencei segélypénzek átutalásában is, és időnként kémjelentéseket küldtek a köztársaságnak. A spanyol eredetű budai Cottaknak is voltak velencei kapcsolataik. Szlavónián át bonyolódott le a törökországi és a balkáni kereskedelem egy része is. Török és szerb kelmék egyre keresettebb cikkek voltak Budán, sokat dubrovnikiak hoztak be. Ez a dalmáciai város ekkor önálló köztársaság, és ennek fejében olykor — adót is hajlandó volt fizetni a magyar királynak. Jó üzlet volt ez számukra, mert így kereskedelmi kiváltságokhoz juthattak, illetőleg magyarországi lakosoknak számítottak. Különösen Sankó Miklóst említhetjük, aki le is telepedett a magyar fővárosban. Az olasz áruforgalom hasznának zöme nem a budai kereskedelmi tőkét gazdagította. A firenzei és velencei kereskedők idővel megszedték magukat, majd hazatértek. Rajtuk kíyül elsősorban az állatkereskedő budaiak tudtak bekapcsolódni az olasz kereskedelembe. Ide sorolhatjuk Harber Mátyás budai bírót az 1480-as évektől kezdve közel húsz éven át. Később azonban, amikor budai németek adtak el drága olasz kelméket, már nem tudjuk megállapítani, hogy közvetlenül olaszoktól vették-e, vagy nürnbergi kereskedők voltak-e a közvetítők. Annak ellenére, hogy az olaszok idegen testet jelentettek a városban, az olasz— magyar kereskedelmi kapcsolatokat bizonyos mértékben hasznosnak tekinthetjük, mert a budai kereskedők nem voltak teljesen rászorulva a délnémet közvetítésre, akiknek az olaszok komoly versenytársat jelentettek. Mátyás ausztriai uralma alatt a bécsi tanács Puchler budai kereskedőtől vásárolt olasz posztót. Az olaszok különleges kereskedelmi kiváltsága azonban szálka volt a polgárság szemében, és ezért törekedtek megvonására. Az olasz áruk zömének szétosztására a Jogkönyv idejében a boltos urak voltak hivatva, így Budán rövidebb-hosszabb ideig megtelepedő olaszokat a polgárság bizonyára boltos urakként tartotta nyilván. A nyugatról és északról hazánkba kerülő posztókkal viszont a posztómetők foglalkoztak. A Magyarországra behozott posztófajták pontosan megadták üzletfeleik körét: a nyugatabbi árut is közvetítő délnémet terület és Bécs, észak felől pedig elsősorban Boroszló és Krakkó. Az utóbbi helyeken is főképp délnémet kapcsolatú kereskedőkkel kötöttek üzletet. Többféle módon kerülhettek üzleti kapcsolatba a délnémet posztó iránt érdeklődő budaiakkal. A legegyszerűbb lehetőség az volt, hogy fiókot nyitottak a magyar fővárosban. Ezt azonban az idegenek kereskedését akadályozó szokásjog csak néhány mammutcégnek tette lehetővé. A leg-