Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

Felhévíz névadó nevezetességei mégis csak a hévforrások voltak, a mai Lukács-fürdő táplálói, így a Malomtó percenként 1200 — 2000 litert adó forrásának 24 C fokos vize soha be nem fagyván, kiválóan alkalmas volt egész éven át működő malmok hajtására. Volt itt malma Kartalnembeli Uza fia Péternek, a margitszigeti apácáknak, a XIV. század elején pedig budai német polgároknak. A hévíz gyógyerejét hamar felismerték. Hogy fürdőztek vizében, arról az 1322 előtt elhalt György fürdős (balneator) emlegetése is tanúskodik, s így érthető, hogy a betegápolással foglalkozó Szent Lélek rend megtelepedett mellette. A Szent Lélek rendet a XII. század végén Montpellier-ben alapították, és a XIII. század közepén átszervezték ágostonos-johannita (ispotályos) regula alapján. Ezért nevezték őket szintén kereszteseknek. A rend nagymestere Rómában székelt, s a legtöbb európai országban létesült kórháza. Budán is megtelepedtek 1308 előtt, amit bizonyít, hogy ekkor említenek a ,,Szent Lélek területén" szőlőt, 1330-ban pedig templomot építettek felhévízi kórházuk mellé. A Dunába ömlő meleg víz fagymentesítő hatását kihasználták a vízimolnárok is, akik hajómalmaikat főként a jenéi rév kikötőjétől (Bem tér) felfelé, a hévízek beömléséig állították fel. A margitszigeti apácák 1305-ben tilalmazták a budai káptalant attól, hogy a rév feletti malomhelyeket bérbe adja váraljai molnároknak, mert ezáltal állítólag a rév szenvedett kárt.

110 Kunc ispán Felhévíz határához tartozott a Pasarét, Városmajor és Vérmező területe is. Gazdasági kihaszmajora na

}

asa

t a XIII. század végén egy budavári bíró, Kunc ispán indította el. A terület felső részét bérbe vette a felhévízi keresztesektől, és ott — korát messze megelőzően — önálló vállalkozóként majorgazdaságot épített ki. Az utóbb Kunc ispán majora néven emlegetett mezőgazdasági nagyüzemhez, mint egy 1329-i és 1333-i oklevélből megtudjuk, legelők, rétek, szántóföldek, kertek, gazdasági udvarok, kő- és faházak, kőbányák, források és újonnan telepített szőlők tartoztak; a szőlők egy patak és a Szűz Mária egyház mellett feküdtek. Az egész majorság helyéről ekkor azt mondják, hogy Nyék falu (a mai Szajkó utca) és Budavár között fekszik, mégpedig két nagyút között, 1416-ban hozzáteszik, hogy a két út közül az egyik a pálos remeték Szent Lőrinc-egyháza (Budakeszi út 93.), a másik Nyék felé vezet, ebből kiderül, hogy Kunc ispán majorját a Budakeszi út és a Vörös Hadsereg útja elágazása között, Szép Ilonánál kell keresnünk.

111 Nyék A Szajkó utcánál feltárt Nyéket a harcos jobbágy eredetű Nyéki nemesek birtokaként ismerjük meg. Nyéki Balázs a századfordulón a megyei középnemesség sokat szereplő alakja. Kis temploma tizedét a veszprémi püspök 1295-ben a nagy-budai és a Buda környéki egyházak dézsmájával együtt adta bérbe.

112 Hidegkút Köznemes lakhelyeként tűnik fel 1292-ben a völgy fejénél fekvő Hidegkút falu is. A határában romokban ma is álló gercsei templom papja az 1333. és 1334. években szerepel a pápai tizedjegyzékben.

113 Szentlőrinc A hidegkútival párhuzamos, Budakeszibe vezető völgyben nem keletkezett falu, viszont az itt meghúzódó remeték lakhelyéből olyan intézmény fejlődött, amely országosan ismertté vált. Ahol csak a kereszténység kezdetben elterjedt, mindenütt akadtak buzgó lelkek, akik a tökéletesség felé vivő utat csak teljes elvonultságban — remetemagányban — , a természet nyújtotta javakra szorítkozva és önsanyargatások közepette tudták elképzelni. A remeték ugyanakkor kiszakadva a társadalomból megszabadultak az elnyomás minden formája s a papi hierarchia súlya alól is. A középkor remetéi mindamellett már megalkuvóbbak voltak ókori eszményképeiknél, s engedményt tettek a megélhetés érdekében a magány rovására. Nyugaton és hazánkban egyaránt megfigyelhető, hogy ez idő tájt a remeték nem embernemjárta puszta helyeken vertek tanyát, hanem forgalmas utak mellett, két település között, ahol az utas megpihent, szomját oltotta, és élelméből, árujából valamit juttatott Isten szolgáinak. Magyarországon a XIII. század közepéig szerte az országban találhatók voltak magános vagy kisebb csoportos remeteségek. A rend és szabály nélküli remeteéletnek Özséb esztergomi kanonok vetett véget, aki 1263-ban megalapította a Szent Ágoston szabályait követő, utóbb pálosnak nevezett remeterendet. Először a veszprémi püspökség területén élő remetéket sikerült egységesítenie Bertalan püspök közreműködésével. Buda környékének remetéi a Budakeszi út mellett húzták meg magukat. A rend megalapítása után kápolnát építettek Szent Lőrinc tiszteletére, melyet egy remete gondozott. Az esztergomi érsek a kápolnát 1290-ben visszahelyezte a veszprémi püspök joghatósága alá, majd a kápolna körül részben budai polgárok nagylelkűségéből számos remetét befogadó kolostor épült, úgyhogy 1309-ben már itt tarthatták a pálos rend nagykáptalanját. Ettől kezdve Budaszentlőrinc a magyarországi pálosok egyik főhelye lett. A sok adomány révén meggazdagodott rend pompás gótikus templomának és kolostorépülétének alapfalait a Budakeszi út 93. alatti telken ásták ki.

134 A budai hegyek Duna felé eső lankáin főként szőlőművelő közösségek virágzottak.