Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

A Fő tér házaihoz hasonló rangos épületek sorakoztak a kanonokok lakhelyéül szolgáló Káptalan utcában, melyet más néven Duna utcának neveztek, s így talán a Fő térről a Dunához vezető utcával azonosítható. A Szent Péter-bazilikát a tatárjárás után nem építették újjá, csak ideiglenesen hozták használható állapotba. 1263-ban már itt tarthatott a pápa nunciusa zsinatot; mindamellett romos állapotban levőnek mondták 1321-ben is. Működött mindvégig a káptalan mint hiteleshely, továbbá a prépostsághoz tartozó Boldogasszony-kápolna, mely hat kanonokból álló kiskáptalannak adott helyet, végül a székesegyház alsó kereptá-ja,, vagyis altemploma. Ennek Szent Miklós-oltára 1311-ben gazdag misealapítványban részesült az olvasókanonok részéről. A székesegyház újjáépítéséről végleg lemondtak akkor, amikor Erzsébet királyné 1330 és 1342 között új székesegyházat emelt a régi mellett. Ennek alapfalait a Fő tér mellett délre tárták fel az elmúlt években. Tovább működött Óbuda két királyi plébániája, a bányai ,,fejéregyház" és filiája, a Szent Margit-kápolna, mely utóbb Óbuda városi plébániatemploma lett. Fejéregyház gazdasági erejét egy sor szőlőhegy biztosította az esztergomi nagy út (Bécsi út) felett; ezek dézsmája ugyanis a királyi plébániát illette; a városban levő Szent Margit-templomhoz viszont Óbuda gazdag kézműves sora, a Kovács utca tartozott." Természetes, hogy a gazdag jövedelmű kiváltságos egyházak felett megindult a küzdelem Óbudai az illetékes egyházfők között. perek Az óbudai prépostság 1212 és 1235 között birtokolta az egész Óbuda területét, s bár IV. Béla a királyi udvarhoz tartozó javakat, közte a királyi egyházakat és a bányai határrészt visszavette, a prépostság nem szűnt meg régi jogait visszakövetelni. A királyi és királynéi plébániák egyházjogilag az esztergomi érsek alá tartoztak, s ezekről az érsek nem mondott le. Az a körülmény pedig, hogy Óbuda a veszprémi püspök egyházmegyéjében feküdt, a püspököt arra indította, hogy minden lehető alkalommal megkísérelje területi jogait érvényesíteni. IV. Béla halálával Pál püspök elérkezettnek látta az időt, hogy csatasorba lépjen. Terjedelmes hamis oklevelet készített — mint királynéi kancellár, a legkorszerűbb kiállításban —, amely szerint TV. Béla 1269. október 3-án megbánta bűneit, amelyet a veszprémi püspök ellen sorozatosan elkövetett, és egyebek mellett visszaadta neki a királyi egyházakat: a bányai Boldogasszony és óbudai Szent Margit, a felhévízi Szent Jakab, a budavári Boldogasszony, a kelenföldi Szent Gellért és a Duna-szigeti egyházakat. Elég végigolvasni azt a királyhoz nem méltó és indokolatlan megalázkodást, amely az oklevél hangján végigvonul, hogy megítéljük: ilyen oklevelet a királyi méltóságát mindig szigorúan őrző IV. Béla nem adhatott ki. Emellett az oklevél írója a margitszigeti apácakolostor alapításának előadásában olyan ellentmondásba keveredett, amellyel leleplezte, hogy az oklevél nem IV. Béla kancelláriájából, hanem hamisító kezéből származik.

100 A hamisítvány külsőleg jól sikerült, a püspöknek azonban nem sikerült vele eredményt elérnie. Űgy látszik, hogy a budai káptalan régi jogainak felelevenítése végett hasonló eszközhöz folyamodott. Kun László halála után hamisítottak 1288. július 29-i keltezéssel egy oklevelet, mely szerint IV. László elismervén az 1212-i adománylevél érvényét, visszaadja Bányát minden királyi jogával a budai káptalannak. Ez az oklevél, amely csak egy pecsét nélküli 1332-i átiratban maradt fenn, számos nyelvtani hibája mellett formailag teljesen szabálytalan keltezési sorral rendelkezik, emellett tartalmilag is kifogás alá esik.

101 IV. László 1288-ban állítólag azt írta benne, hogy ő a budai egyházat állandó ottani (óbudai) tartózkodása miatt súlyosan megkárosította vagyonában, pedig tudjuk, hogy IV. László, főként utolsó éveiben állandóan úton volt, változtatta tartózkodási helyét, és utóda, III. Endre volt az első király, aki „állandó rezidenciájául" az óbudai királyi palotát választotta. Valójában királyaink sem a IV. Béla építette palotát, sem tartozékait, a kápolnákat és szőlőhegyeket nem adták vissza a prépostságnak mindaddig, míg az óbudai palotát használták. A dézsmaperek sorozata csak akkor robbant ki, amikor Benedek veszprémi püspök 1295-ben a „budai nagy kés" (dézsmakerület), Kelenföld, Szentjakab, Keszi, Örs, Nyék és Tétény dézsmáit bérbe adta az említett két budavári polgárnak, Kunc Prenner és Hermann Morhan vállalkozóknak, akik a püspök felhatalmazása birtokában kíméletlenül nekiláttak a vitatott jogú dézsmák szedésének is. 1296-ban már folyt a per egyrészt a veszprémi püspök és a budai káptalan, másrészt a veszprémi püspök é$ a kiváltságos királyi egyházak papjai között. A pápa az esztergomi érseket bízta meg az ügyben való bíráskodással. A püspök, hogy ügyét sikerre vigye, még az évben kiegyezett az esztergomi érsektől függő kiváltságos egyházakkal, elismerve, hogy a királyi és királynéi egyházak és kápolnák maguk szedik a dézsmát, és papjaik az érsek zsinatát látogat-