Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
Szenterzsébet- Alföldi nemesek Pesten és a hozzá épült Szenterzsébetfalván szereztek házat maguknak, mint falva j£4tai Petrucius, Iregi Miklós és a Gyálon birtokos Póka. 74 Ilyen módon épült ki Pest déli külvárosa, Szenterzsébetfal va. Szenterzsébetfalva (utóbb röviden Szentfalva) a hasonló nevű templom körül települt. Erzsébet királylány 1235-i szentté avatása adja meg az időpontot, amely után e helység keletkezett, vagy legalábbis új nevet kapott. Először 1258-ban említenek egy itt lakó birtokos nemest, a hetvenes években pedig királyi telepesei már vámmentességet kaptak a pesti és budai vásárokon. 75 Holfekvése régi vitája a budapesti hely történetírásnak. Csánki, aki Szenterzsébetfalva és Szentfalva azonosságát megállapította, idézte azt a perdöntő adatot, amely szerint Szentfalva Pest városának azon a végén feküdt, ahol a domonkosok kolostora állt. Csánki elfogadva a domonkos kolostornak az angolkisasszonyok Váci utcai templomával való azonosítását, Szenterzsébetet a Belváros déli harmadával azonosította. Gárdonyi viszont a Boráros tér déli oldalán állott pusztatemplomban fedezte fel Szenterzsébet egyházát, egyben úgy vélte, hogy Szentfalva mint hosszú útmenti külváros elnyúlt Pest házaiig. Szentfalva központjának a Boráros térre való helyezését támogatja az a mindkettőjük által idézett adat, mely szerint 1515-ben a Pestről Budára csónakon átkelő nemesek a sűrű ködben eltévedtek, és a víz sodra levitte őket a szentfalvai ,,molnokra", ahol csónakjuk a malmokba ütődve felborult. 76 Ezek a malmok a későbbi Ferencváros dunai partvonalán működhettek, ahol a XVIII. században is hajómalmok sorakoztak egymás alatt. 77 Helyüket az a természeti tény határozza meg, hogy hajómalom ott működtethető, ahol a víz sodra a parthoz közel siklik, ez pedig folyókanyarulatokban a külső oldalon, így a Boráros tér melletti partszakaszon következik be. Űjbécs Űjbécs kezdeteit előbb behatóan ismertettük. A tatárjárás előtt ,,pogány" böszörmények által lakott falut a tatárjárás előestéjén sáncárokkal vágták ketté úgy, hogy a település Werner palotájával az árkon belül került, a temető és a határ nagy része pedig az árkon kívül. Mivel a böszörmények a tatárjárás után nem tértek vissza, a lakatlan földet IV. Béla 1268-ban a margitszigeti apácáknak adta. Ez az adomány annál inkább sértette a pesti polgárokat, mert ezáltal az apácák a sáncárkon belül is birtokosok lettek, és kezükbe került Werner palotája. Természetes, hogy Werner fia Péter tiltakozást jelentett be. Az ebből fakadó hosszas pereskedés 1281-ben a tárnokmester előtt kiegyezéssel zárult. A pesti polgárok megkapták Űjbécs déli felét a sáncárok (Deák Ferenc utca) vonaláig. A határ a Dunától, Werner palotája mellől indult el a nagy árok mentén a Vácra vivő útig (Váci utca); innen kelet felé haladt egy halomig, ahol a pogányok sírjai voltak, majd szántóföldeken, réteken és egy homokhegyen át a két út közé ért; egyik út Nyírre, azaz Palotára vitt (a Dohány utca Ajtósi Dürer sor vonalán), a másik Párdira (a Rákóczi út Egressy út iránya mentén). Az utóbbi úton haladt a határ valószínűleg a mai Blaha Lujza térig, ahol az Ákosnyírére vivő út (a Népszínház utca és a Diószegi Sámuel utca vonalán) leágazott. 78 Az utak állandóságára jellemző, hogy egy XVIII. századközepi térkép a szóban forgó területen ezt a három utat tünteti fel. 79 Jenő A Margithíd pesti hídfőjétől délre, a mai Széchenyi rakpart mögött feküdt Jenő falu, melyet megkülönböztetésül más Jenőktől Ungjenőnek vagy Révjenőnek is neveztek. Jenőn földműves szabadok mellett főként révészek és hajósok laktak. Az idevaló révészeknek közös szervezete volt a pestiekkel. Birtokolt az óbudai királyi udvari szervezet is Felhévízen hét hajóst, továbbá részbirtokai voltak a Kartal-nembelieknek, a szigeti premontreieknek, az esztergomi káptalannak és a telki monostornak. A margitszigeti apácák 1267-től kezdték a különféle birtokosok részeit megszerezni, és 1300-ra sikerült az egész falu határát a maguk kezén egyesíteni. Maga a rév, mely sokáig királyi kézben volt, a tatárjárás után egy ideig az esztergomi káptalan birtokába került; ettől IV. Béla és V. István cserében visszavette, és 1260 körül az apácáknak adta. 80 Besenyő Jenőtől északra az Árpád-híd pesti hídfőjénél Besenyő falu feküdt. A leleszi konvent egykori birtoklása e helyen megszűnt, jeleként annak, hogy lakói a tatárjáráskor elpusztultak vagy elszéledtek, utána azonban újra települt. Besenyei népeket említenek 1245 után, 1268-ban pedig Benedek nádor itt tartott törvénynapot. A XIV. század elejére a budai káptalan szerezte meg, s az birtokolta a XV. században is Szentlászló néven. 81 Káposztás- Feljebb, a Szilas patak torkolatánál Megyer falu állott, melyet káposztaterméséről már 1426megyer j£áp OSZ tásmegyernek neveztek. Lakói földműves jobbágyok voltak, de a Margit-tanúvallatáskor ,,szabad"-nak mondták magukat. Közülük való volt az az „asszonyállat, kinek neve vala Mária. Ez asszonyállatnak ő térdei megsugorodának" — írja a Magyar legenda —, férje, János, karjaiban vitte le a Dunához, és három falubelivel együtt csónakon átevezett vele a szigetre. Itt az asszony két hétig egy férjes szesztrának, beginának a házában lakott; a szesztrák vitték kétkerekű taligán Margit sírjához, ahol végül is a gyógyulás bekövetkezett.
