Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN

és az „egyház hasznára" odaadta a Megyeri révtől Csepel-szigetig terjedő Duna-szakasz halászatát, amit — régi orosz jövevényszóval — tanyának neveztek. Tanya ugyanis az Árpád-korban nem magányos települést, hanem egy vízterület halászatát jelentette. Meg kell jegyeznünk, hogy a káptalan nem birtokolta László király adományát zavartalanul. A László által bőkezűen tett adományokat már Könyves Kálmán megnyirbálta, amennyiben visszavett minden olyan halászati jogot, „tanyát", amelyet nem Szent István adományozott, a királyi kamara kezelői pedig többnyire elmulasztották kiutalni az aranyakat a káptalannak. Ilyen előzmények után került sor II. Géza intézkedésére, melyet 1148-ban kiadott oklevelében H- Géza foglalt írásba. Az első Budára vonatkozó oklevél szövege magyar átültetésben így hangzik: adomány„A szentháromság és oszthatatian egység nevében, ámen. Minthogy nemzedékek mennek, levele nemzedékek jönnek, legyen kinyilvánítva mind a most élő keresztény hívőknek, mind buzgó utódaiknak, hogy én, második Géza, második Béla király fia, aki Isten rendeléséből az atyai ország kormány pálca ját öröklött jogon elnyertem, azt a javadalmat, amelyet elődöm, László király a budai egyház frátereinek hasznára kamarájából évente kiutalt, tudniillik háromszázhatvan penzát, amelyet a királyi kamara rossz kezelői az egyháztól gyakran elvontak (beszüntettem); mindennek fejében egész országom tanácsából és ugyanazon hely prépostja, Mikó kérésére Gézavására vámját, továbbá a pesti rév és Kerepes vámját, valamint azon hajók vámját, amelyek borral és sóval felmennek vagy más árukkal leúsznak, királyi méltóságom tekintélyénél fogva ezen egyháznak adományozni rendeltem; továbbá a közönségesen tanyának mondott halászatot a Megyeri révtől kezdve a király Nagy szigetéig, miként azt László király ugyanezen egyháznak adta, ezen levéllel megerősítettem, mégpedig azzal a megszövegezéssel, hogy a prépost vagy káptalana akarata nélkül senki ne merjen itt halászni. Ha pedig valaki a királyi rendelkezéssel bármely módon szembehelyezkedne, átok sújtsa, és tekintse bűnösnek a király és az egész ország. Ez az intézkedés az ország sok nemesének tanúskodása mellett foglaltatott írásba, akik itt jelen voltak, mégpedig Belos bán, János püspök, Antim püspök, Gereon a királyi udvar gondviselője, János ispán, Apa ispán, Százd ispán, Gáborján tálnokmester, Kajafás pohárnokmester, Bogyiszló a királyi kamara ispánja. És hogy ez az elrendelés szilárd és megtámadhatatlan maradjon, a királyi felség tekintélye által privilégiumi pecséttel jelöltetett meg. Az Úr megtestesülésének 1148. évében, a dicsőséges Géza király uralkodásának nyolcadik évében, Miklós, a királyi kápolna ispánja és Barnabás jegyző alatt íratott e levél."

89 Ezek szerint II. Géza megerősítette az egyházat a Szentendrei-szigettől a Csepel-szigetig ter- Vámok jedő dunai halászat kizárólagos birtokában, viszont az elmaradt pénzbeli javadalmazásért vámjövedelmeket adott neki, mégpedig az említett Gézavására vámját, a pesti rév vámját, Kerepes falu vámját, hol az Oroszország felől jövő nagy kereskedelmi út a gödöllői erdőségek közül kiér a rákosi dombokra, végül — ami a legjelentősebb volt a dunai hajózás vámját. Az oklevél rávilágít az élénk vízi forgalomra is. Dél felől olyan hajókat vontattak fel a Dunán, amelyek sót és bort szállítottak. Tudjuk, hogy a dél-erdélyi, főként Tordán bányászott sót a Maroson szállították le Szegedig. Dunai Szegedről a mohamedán kálizokról nevezett „Káliz út" vitt a Szabadka melletti Kéren át a Duna f

or

9

aíom szekcsői révéig, s innen hajón vontatták árral szemben; ha éppen nem az egész utat vizén tették meg, lekerülve a Tiszán Titelig, s onnan a Duna vízi útján felfelé haladva. Ami a bort illeti, a középkori Magyarország legjobb borai a Szerémségben termettek. Ezeket az úgynevezett marchiai vagy bolgyáni borokat később is hajón szállították fel Esztergomig, sőt tovább Ausztriáig. Nyugat felől viszont iparcikkeket, főként posztót szállítottak le a Dunán. A dunai forgalom tükröződik a szicíliai arab Idriszi 1153-ban összeállított kereskedelmi beállítottságú földrajzában is. Az igen jelentősnek mondott Baduara (Óbuda) város távolságát a Duna menti Pozsonytól (hatvan mérföld) és Titeltől (hetvenöt mérföld) adja meg, míg Nyitra távolságának megadása (hibásan hetven mérföld) egy északnyugati kereskedelmi útra mutat.

90 A jelentékeny vámjogok mellett a káptalan földbirtokokkal is rendelkezett. Káptalani Krónikáink I. Géza uralkodását tárgyaló részében találunk egy utólagos beszúrást Géza király birtokok adományáról, melyet a XIII. századi krónikaíró II. Géza helyett tévedésből I. Gézához szúrt be. Miután elmondja, hogy Géza király megalapította a váci egyházat, és sok birtokkal adományozta meg, hozzáfűzi, hogy „nem csupán ezt az egyházat (adományozta meg), hanem a budait is, amelynek odaadta a pesti vámot, továbbá három falut adott Somogyban és drága ékességeket". Bizonyos, hogy a budai káptalan számos birtokkal rendelkezett már a XII. században. A Somogy megyei Merenye 1192-ben a budai egyházé volt; ugyanott Budavári Denes (ma Szőkedencs) és Budav4ri Muszt (Marcali mellett feküdt) nevével is elárulja, hogy már akkor birtokolta a prépostság, amikor Óbudát Budavárnak nevezték. Hasonlóan vall a budai káptalan által a Balaton-felvidéken birtokolt „Budavári" falu. A Sopron közelében fekvő Nagymartont 111. Béla már el is vette a káptalantól.

91 Mivel pedig II. Géza reánk maradt adománylevele nem említ falvakat, vagy azt kell feltennünk, hogy II. Gézának volt egy másik adománylevele is a budai