Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Gerevich László: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ÁRPÁD-KORBAN
századi kislegenda és a bővebb szövegű, de a XIV. században szerkesztett nagylegenda, a nagylegenda írója azonban éppen a pesti vonatkozású részben az Ősgesztára támaszkodó magyar krónikát használta forrásul. A krónika szerint a pesti rév mindkét oldalát nevezték Pestnek, temploma azonban csak a bal parti Pestnek volt; itt állt a nagyobb legenda szerint a Boldogasszonytemplom vagy kápolna, amely a római erőd sarkában, a mai belvárosi plébániatemplom helyén épült fel. A vár körül kialakult kereskedő és révész telep közelében mezőgazdasági településsel is számolnunk kell. A Károlyi-kertben 1944-ben és 1946-ban folytatott ásatások egy X—XI. századi köznépi temető sírjait hozták felszínre. A leletek között sodrott nyakperec, övcsat, bronzgyűrű, kés és tűzgyújtó kova kelti fel a figyelmet. Az embertani vizsgálat kevert lakosságra*mutat; a délszlávokhoz kapcsolható dinári elem mellett magyarokhoz kapcsolható kelet-europíd és turanid jelleg ismerhető fel. 80 A temetőhöz tartozó település az Egyetem tér körül állhatott, ahol az utcahálózat egy korai településmagra enged következtetni. Lehetséges, hogy itt arról a településről van szó, amely egy 1061-i oklevélben merül fel. Ez évben a német Győr lovag fia, Ottó somogyi ispán az általa alapított zselicszentjakabi (Kaposvár melletti) monostornak adományozott Pest szigetén egy földdarabot egy ekével, egy szőlőt egy szőlőművessel, egy kézimalmot (molarium) egy molnárral és két háznép halászt. 81 Minthogy Pest szigetén nem érthetjük sem a Margitszigetet, melyet az Árpád-korban Budai-, óbudai- vagy Nyúl-szigetnek mondtak, sem a Csepel-szigetet, melyet többnyire Nagyszigetnek neveztek, arra kell gondolnunk, hogy a Duna és a Nagykörút vonalán futó Duna-ág által bezárt szigetet nevezték a XI. században Pest szigetének. Ez az elhagyott vízmeder, mely még XVIII. századi térképeken is felismerhető, a Dráva utca elejénél ágazott ki a Dunából, és fokozatosan távolodva a folyamtól a Nagykörút külső oldalán vezetett. Vele párhuzamosan futott egy másik vízág, a Rákos-patakból táplálkozó Rákos-árok, mely a Váci út nyugati oldalán, a Ferdinándhídnál ós valószínűleg az Izabella utca vonalán folyt, majd a Rákóczi útnál egyesül a Bor áros tér felé futó mederrel. A nagykörúti meder által létrehozott szigeten négy település volt: Jenő, Űjbécs, Pest és az Egyetem téri település. Mivel az első háromnak saját neve volt, és eltérő viszonyait ismerjük, a Pest-szigeti" népeket leginkább az utóbbihoz kapcsolhatjuk. A szolganépek 1061-i felsorolása bevilágít egy Pesthez kapcsolódó XI. századi mezőgazdasági település termelési és társadalmi viszonyaiba. Halászat mellett ekés földművelés és szőlőművelés volt a lakosság fo foglalkozása. XI—XII. századi okleveleinkből megtudjuk, hogy egy ekéhez általában két-három szántóvető szolgacsalád (háznép) és nyolc-tíz ökör tartozott^ A megművelt egyekényi föld területe hozzávetőlegesen százhúsz magyar hold volt, melynek Árpád-kori termésátlaga mintegy kétszáz köböl gabonára (búza, árpa, zab) tehető. Ennek tizedét adták a megyés püspöknek, megmaradó felét pedig bakonybéli módra földesuruknak, a zselicszent jakabi apátnak, míg felével nagyrészt maguk rendelkeztek. A gabona őrlését az apátság köztük lakó molnára végezte a pontosan nem ismert őrlési hányad fejében. Egy-egy halász domösi módra száznegyven darab akkora halat volt köteles szolgáltatni az apátságnak, melynek hossza legalább négy tenyérnyi (32 cm) volt. A halakat besózva szállították a monostorba. Egy-egy szőlőműves bortizede utóbb átlagban két köböl bor volt, termésük ezek szerint körülbelül százhetven liter lehetett. A szántóvetők, halászok és szőlőművesek termésük csekély feleslegét bevihettek a pesti vásárra, amelyet a XI. században minden vásárnapon, azaz vasárnap tartottak, s ahol a sok távolsági kereskedő és utas ember közt vevőre találhattak. Az adományozott szolgák mindamellett a földhöz voltak kötve, nem költözhettek máshová; szokott terheiken kívül a nagy ünnepeken külön ajándékokkal kellett kedveskedni ük az apátnak, aki bíráskodott felettük, és akinek még abba is beleszólása volt, hogy honnan házasodjanak. 82 Ilyen viszonyok között nem csoda, hogy visszakívánták, ,a régi szép időket* ', a legendás pogány kori szabadságot, és amikor elhangzott a félretolt nemzetségfők és táltosok hívó szava, ott tolongtak a rév körül, ahol az idegen király német meg olasz csatlósait és papjait segítették át a túlsó partra. i , A belső helyzet megszilárdulásának első jelét fővárosunk területén Géza király rövid uralko- Oézavátára, dása alatt (1074—77) észleljük. Gézavására adományozásába budai káptalan részére 1148-ban w említik, s e vásárhelyről 1465-ben megmondják, hogy a felhévízi révnél terült el. 83 '. Felhévíz nevét az Anonymus által is emlegetett,,felső hévizekről" kapta; ezeken a mai Lukács ós Császár fürdő meleg vizű forrásait — a Malomtó forrás átlag 24, a Török forrás átlag 27 és a Buzgó forrás 58 C fokos — értették. Felhévíz eredetileg nem volt önálló helység, hanem a nagy határú Buda (Óbuda) déli feléből vált ki. A középkori Óbuda észak felé a mai Római fürdőig terjedt, a város központjától mintegy négy km-re, s ha ezt a távolságot Óbuda közepétől dél felé lemérjük, nagyjából az Alagút vonaláig érünk el. Felhévíz határa a tatárjárás előtt valóban eddig terjedt, mert midőn 1290-ben a felhévízi keresztesek dézsmakörzetét körülírták, határa nyugat felől az ördög-árok vonalán futott a Nap-hegyig, délen pedig a zsidó temetőnél ért véget, mely az Alagút utca mellett feküdt. Az eredeti Buda tehát kiterjedt a Várhegy nagyobbik északi felére
