Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

kiterjednek, az újabb kutatás kapcsolatba hozza a magyarság nemzetségi szervezetének meggyorsult felbomlásával. A lech-mezei vereség (955) nyilvánvalóvá tette, hogy a nem eléggé szilárd gazdasági alappal rendelkező társadalom válságából a külföldi zsákmányszerző portyák nem jelenthetik a kivezető utat. A kazár birodalom szétesésével a X. század hatvanas éveiben és a kijevi állam kialakulásával pedig rövidesen a keleti kereskedelmi kapcsolatok is elsorvadtak. A termelésből már korábban kiszorult jelentősebb számú közszabad réteg életlehetőségeit a nyugati és keleti területek elzáródása után sem a rideg állattartás (pásztorkodás), sem a vékonyabb réteget jelentő földműves lakosság terményfeleslege, melyet most már a törzsi arisztokrácia sajátított ki, nem biztosíthatta. A társadalmi feszültség a század utolsó harmadában kitermelte az államhatalom csíráit, melynek erősítésében a központi törzs és vezetője, a korszerű haderővei (nehézlovasság) rendelkező Géza fejedelem járt elöl. A központi törzs és szövetségesei ezekben az évtizedekben mindinkább ellenőrzésük alá vonták az ország legfontosabb útvonalait és folyami átkelőhelyeit. A kijevi út elzáródásával természetesen a tabáni átkelőhely jelentősége is csökkent; úgy látszik, hogy a X. század utolsó évtizedeiben helyét a megyeri gázló foglalta el. A Nyék törzs egyik nemzetségének betelepülése a hidegkúti völgybe is ez idő tájt történhetett. Nem kizárt, hogy ennek a magyar csoportnak a temetőjéhez tartoznak a Kuruclesi dűlőben ismert sírok, amelyek a X század utolsó harmadára, illetőleg a századforduló körüli évtizedekre keltezhetők.

100 A kialakuló államhatalom egyik fontos törekvése volt a jórészben még rideg állattartást űző, illetőleg külterjes földművelésből éppúgy, mint az állattartásból kiszorult magyar tömegek földhöz kötése. Az állandó település hosszabb folyamatának megindulását a régészeti emlékanyagban a X. század végén, a XI. század elején kezdődő nagyobb sírszámú temetők feltűnése jelzi. Budapest területén a Csillaghegy, téglagyári és a Csepel, királydombi temetők használata kezdődik az említett századforduló körüli évtizedekben.

101 Mindkettő az összeolvadó közép- és köznépi rétegek temetőiként tartható számon. A csillaghegyi temető használata mélyen belenyúlik a XII. századba. 149. Állat fejes ezüst karperecek Csillaghegyről és bronz torques (nyakperee) a Károlyi-kertből A nagyobb s ír számú soros temetők megjelenése JEGYZETEK 1 A főforrás: Ammian, XXXI. A hunok Pontus vidéki mozgalmára: Alt/teim, 339 —. A thrákiai eseményekre: Seeck, 94 —; Stein, I. 289 —; Straub, Philol. 1943, 255 —. Dmitrov, VDI. 1950p 6(3 —. Nagy T., A gót mozgalom és a gót—alán—hun csoport betelepülése Pannoniába (kézirat) 1 —, és ActaAntHung 1971, 86 —. 2 A telepítésre: Zosim., IV. 34. Iordan, Get. 140 —. Amennyiben az Amantius felirat (ILCV, 106la) gemini duces kifejezése Alatheus és Saphraera vonatkozik, a telepítés az egyik pannóniai Iovia körzetébe történt. A Dráva-völgyi Iovia mellett felhozható érvek azonban cáfolhatók. Egger, JhÖAI 1922—24, 340/28. még nem ismerhette, hogy a valeriai Iovia a IV. században több volt, mint „egyszerű ú tál lom ás". Pannónia II mellett egyedül a müneheni evangeliarium szólhat. Nagy T., 195. A pannóniai hunokra vonatkozik Ambr., ep. 24 (Stein, I. 311). Csak részben vonható viszont ide Pacot., 32. A vandálok elvándorlására: Courtois, 38 —.Az alánokéra: Schmidt, L-, 107 — . E népmozgalomhoz pannóniai gótok és hunok nem esatlakoztak: Hieronym., ep. 123, 16. Van olyan vélemény, hogy a gótok és hunok 406 után is Pannoniában maradtak. (Schmidt, L., 261; Várady, Das letzte Jahrhundert Pannoniens 1969, passim). 3 A hunok 395. évi thrákiai betörése (Claud., in Pufin. II. 26 - ) jelzi az Aldunánál kialakult új helyzetet. A 402. utáni hun terjeszkedésre: Oros., VII. 37. 3. Uldin Itáliában: Oros., VII. 37, 12; Hun—alán szövetségeseket említ Zosim., V. 26. 1. 4 Valeria átadására a korábbi nézetek kritikáját adta Mazzarino, 1942,140— , Demougeot, 365 — 409. évre javasolt keltezésének ellentmond a Not. dign. Oce. I. 42. és XXXIII. Uptár nyugati hadjárata: Sokrat., VII. 30. 1 -, s hozzá Thompson, 66. Aetiusra: Chron. Gall. 106; Hydat., 93., ill. Prosper.. 1310. Merobaud., Pan. II. 1; — Prisk, frg. 7