Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

uralkodók neve mellett. II. Claudius utóda, Aurelianus ezt az egyetemes igényű Napistent állította a római Pantheon élére; 324-ben a Sol invictus, illetőleg a Krisztus-monogramos lab arum jelvényei alatt vonultak fel egymással szemben Licinius meg Constantinus seregei, az utóbbiak sorában a pannóniai csapatok is. Constantinus győzelme után a kereszténység rövidesen az uralkodó vallás szerepét töltötte be. A késő római államvezetés mind nagyobb mértékben támaszkodott a kereszténység kiépült egyházszervezetére és tömegbázissal rendelkező erejére. ereszténység Aquincum és vidékén 314 után terjedt el a Krisztus-hit szélesebb körben. A korai kereszténység dél-pannoniai kapcsolataira és az új vallásos hit terjesztésében a nők szerepére világít rá a fóti sírkő.

30 A katonaság provinciális elemei Constantinus óta keresztények. A feleségét, anyósát és sógornőjét, valamint két kislányát eltemető egyik veteranus, világos utalással az ókeresztény elképzelésekre, felíratta a sírtáblára: ,,feltámaszt ja őket majd az, akinek ez módjában áll." A század középső évtizedeitől kezdve feltűnő korsó -\- pohár mellékletes sírok

31 — környezetükből Krisztus-monogramos gyűrű, Chi-Rhó monogramos agyagmécsek ismertek — az aránylag jobb módú keresztények, katonák, tisztviselők és hozzátartozóik temetkezésének emlékei. A temetők tanúsága szerint a század harmadik negyedében a katonaváros lélekszámban megcsappant romanizált lakosságának jelentős része már a keresztény hitet vallotta. A halotti kultusszal kapcsolatos bazilikális épület, egy vagy több temetői kápolna létezése alapján szervezett egyházközség fennállása sem tagadható. A IV. század második felében ennek élén diaconus, esetleg presbyter állhatott. Az egyházszervezet helyi központja azonban a polgárvárosban alakult ki, ahol a keleti városrészben háromhajós bazilika állott. Az épület alaprajzi elrendezése, amely a Constantinus-kori aquileiai püspöki bazilikatípust őrzi, nemcsak önmagában, hanem a szervezett hitoktatásra és liturgiára vonatkozó érvényes előírásokkai összefüggésében nézve sem választható el az episcopalis szervezettől.

32 Az itteni egyházközség a század utolsó negyedében bomlott fel. A tábor körüli telepen a hetvenes évek után még maradt romanizált keresztény lakosság. Az itteni egyházközség felbomlása a századforduló körüli évtizedekre tehető. Lehetséges, hogy a keresztény lakosság egy része, Savaria keresztényeihez hasonlóan, a Radagaisus-féle népmozgalom elől Illyricum és Italia biztonságosabb vidékeire húzódott. JEGYZETEK 1. Az aquincumi határsáv telepeinek és társadalmának 1 Appián., Illyr. 16 -; Dio, XLIX. 34, 2 - ; 36 — ; Schmitthenner, História 1958, 189 —; Koloszovszkaja, VDI 1961, 7 — ; Mócsy, RE IX. Suppl. 1962, 538 -; Strabon, VII. 5, 2 (C 314) szerint a Kulpa-jobbparti fellegvár neve volt Siscia, míg a Kulpa-balparti telepé: Segestiké. A lapudes névalakra 1. a Tiberius-kori veronai feliratot (C V 3346), az Acta triumph. Cap. i.e. 129 évi bejegyzését (C I

2 XXVIII, 625), továbbá a Boissevain II. 315 összeállított irodalmi adatokat. 2 Mócsy, Nk 1962, 15 -. 3 Res Gestae Divi August!, 26, 1 (Gagé). L. pl. Komemann, 37. 4 Veil., II. 95, 1 —; Strabon, IV. 6, 9 (C 206). Suet., Tib. 9; Dio, L1V. 22.1 — Christ, História 1957, 416 — van Berchem, Mus. Helv. 1968, 1 —. AnnEp. 1954, 241. Swoboda, Carnuntum 1964, 28. Vetters, JhÖAI. 1961-63, 201 -. 5 Veil., Suet., i. h. Flor., II. 24; Dio, LIV. 31, 2. G Festus, 7; Az i. sz. 8. évre vonatkoztatták ezt az adatot: Premerstein, JhÖAI 1935, 70. Dobiaë, Historica. 1961, 44. Eadie, 1967, 115 —.A kérdésre visszatérünk. 7 Dio, LIV, 36, 2-3. Patsch, WASB 1932, 101. 8 Dio, IN, 2, 4, ill. Cassiodorus, MGHAA XI. 135 — ; Patsch, WASB 1932, 109. 9 Az előbbire ILS 9199, CIL IX 2564. Az utóbbira ILS 2737. A kérdéshez: Ensslin, RE 44 (1954), 1290 —. Mócsy, RE IX. Suppl. 604 —, Nagy T., Bp. műeml. II. 35 —. történeti kerete az i. sz. I —IV. századában 10 Dio, LVI. 16, 3 V. 9.; Hirschfeld, 68 —. Millar, História 1964, 182. Vö.: Stevenson, CAH X.

2 192. Jones JRS. 1950, 22 —. 11 Plin., N. H. III. 148; vö. Hyginus, 205 (Lachmann); Dig., 50. 15, 4. V2

Gohl, NK 1902, 17 —; Alföldi A., Bp. története 168. 13 Nagy L., Bp. története 242; B. Bónis, 173 -. 14 L. erre: Pitterling, RE XII. 1235; Syme JRS 1933, 23 - és CAH X.

2 803 —. Betz, 3 -, 60. ••'Legutóbb Nagy T., Bud. Rég. 1964, 21. 16 Füz, AlbaR 1963, 33 — és alulírott BudRég 1971, 106 -. 17 Tacit., Ann. II. 44, 46, 53, 62—

III. 7; Patsch, WASB 1932, 124 —, Szilágyi, LA I. 1938. 292. Vö. Alföldy, Latomus 1965, 824 —. 18 Feidinger, 131; Klose, Klientel — Randstaaten 71 —. 15 Mócsy, AetaArehHung 1954, 124. 20 L. alább, „Helyrajz" c. fejezet. 21 Korábbi időpontra gondoltunk még: Arch. Konferenz, 1955, 192 — és a Corona Arch. 1949. tartott előadásban. Vö. B. Bónis, BudRég 1950, 349 —; újabban B. Bónis, 230, a fokozatos elnéptelenedést tartja valószínűnek. 22 Sz. Fóczy, ArchErt 1959, 63 —; Lágymányos: kiadatlan, BTM gyűjteménye. C III 3594, 3602, 10 552, 15 169. 23 Az egyik ilyen család leszármazottja lehet M. Cocceius Florus prineeps (CIL III 3546). Az át-