Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)
Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG
telep csatlakozott, amely nemcsak a gazda szőlőtermését dolgozta fel, hanem amellett egyéb ipari termeléssel is foglalkozott. A macellumtól délre feltárt III. századi műhely hasonló összefüggésbe kívánkozik. A IV. századi városban már nyoma sincs az ipari tevékenységnek. Az ipari termelés ekkor részben az állami műhelyekbe összpontosult, részben pedig a város környéki villákba, majorságokba tevődött át (70. kép). A csúcshegyi villa egyik helyiségében olvasztókemencét rendeztek be a IV. század folyamán. A várossal szemben mindinkább a környező vidék gazdasági jelentősége lépett előtérbe. A birtokaira húzódott vezető réteg villái körül temetkezett. Aquincum IV. századi temetőjéből hiányoznak a díszesebb sírkamrák, a gazdagabb mellékletes sírok. A gázgyári temető egymás mellé sorakozó tégla- és kőlapos sírjai szegényes mellékletükkel anyagi és társadalmi szempontból egyaránt nagyjából egységes réteg, a még városlakó plebs urbana hagyatékát képviselik. 52 A IV. századi táborvárosban továbbra is a veteránusok és a tényleges szolgáló katonák családjai alkották a módosabb réteget. Az ismert feliratok egy kivételével mind veteranustól, illetőleg ténylegesen szolgáló katonától származnak. A katonai pálya örökletességére mindössze a késő IV. századi alcsuti felirat vet világot. A katonacsaládok gyermekeiből, valamint a helyi sorozásból azonban már nem lehetett feltölteni az állomány kereteket. A Constantinus-ház idején Aquincumból ismerünk egy frank katonát. A régészeti emlékanyag alapján ugyanakkor nagyobb számú Rajna-vidéki telepessel számol a kutatás. lui. Herculanus és az említett frank katona sírtáblái a IV. század második-harmadik negyedének érdekes emlékcsoportjára, a sírépületekre terelik a figyelmet. A IV. századi temetőkben ezek a sírépületek képviselik a vezető réteghez tartozó családok temetkezését. Az idézett feliratok utalása szerint egy részükbe a ténylegesen szolgáló katonák, illetőleg veteránusok és családjaik temetkeztek. Az épületek mellett egyszerű kőlapos vagy téglasírokat találunk. A század utolsó negyedében sírkápolnák már nem épültek. A nagyobb összefüggő temetőkből (Filatori dűlő, Vihar utca, Viktória téglagyár) téglavagy kőlapos, illetőleg egyszerű földsírok ismertek. A fektetés, az észak —déli vagy kelet—nyugati tájolás ezeknél az etnikai meghatározás szempontjából már nem irányadó, a temetői utakhoz igazodásból vagy a sírkápolna körüli temetkezésből adódik. A század végén a nyugati temetőrészekben feltűnő koponyatemetés viszont már határozottan idegen etnikumra vall. Valószínűleg nem sokkal a hun mozgalmat megelőzően az Alföldről betelepült szarmata, roxolán népességgel hozható kapcsolatba. Túlparti germán csoportokkal ugyancsak számolhatunk ezekben a késői években. A határokon belüli római — barbár együttélés évtizedei ezek, amelyet I. Theodosius kormányzata is támogatott. A katonaváros nagy része azonban 378 után már lakatlan. A tábor, az amfiteátrum, az erődített dunai kikötő közvetlen szomszédságába visszahúzódó telepes katonák és családjaik, valamint a ritkuló romanizált elemek a megelőző korszaknál már jóval alacsonyabb színvonalon éltek. A számon tartható telepnyomok és a legkésőbbi temetőrészek az általános elszegényedés képét mutatják. A leletszegénység nem írható kizárólag a keresztény rítus számlájára. Egy-egy gazdagabb lelet a budai hegyvidék villáiból (Remete-hegy) ismert (71. kép). A polgárváros történetét a IV. század végével, a katonavárosét az V. századot kezdő évekkel zárhatjuk, amikor a hunok elől menekülő dunai népek végigsöpörték a kelet-dunántúli telepeket. Pár év múlva a hunok tették rá kezüket e területre, ahol a korábbi katonai és polgári telepeken nincsen biztos nyoma a hun uralom alatt továbbélő romanizált lakosságnak. 53 5. MŰVÉSZETEK A) Építészet Építőanyagok A II. század elején Aquincumtól Nagytétényig megindult kőépítkezéseknél a könnyen málló es technika p un a, valamint a kemény kagylós mészkő és a barnás, sárgás árnyalatú homokkövek különböző fajtái kerültek leggyakrabban felhasználásra. 1 Valamennyi említett kőfajta megtalálható a budai hegyvidéken. Alárendelt szerepet játszott a vulkanikus trachit-andezit kőzet, amelyet tűzálló voltánál fogva elsősorban a légfűtéses berendezésnél használtak fel. A helytartói palotát kivéve nem jutott önálló szerephez a téglaépítkezés, amelyet a kőanyagnál költségesebb volta mellett a katonai kőépítkezések irányt mutató voltának tulajdonítunk. A falrakástechnikák közül a legkevésbé munkaigényes opus incertum terjedt el leginkább. A szabályos, négyszögű alakra faragott kövekből épült kváderfalazás aránylag ritka a polgárváros területén. Gyakori viszont a katonai építkezéseknél. Aránylag ritkán találkozunk a halszálka mintára emlékeztető falrakással. A katonai építkezéseknél a kőfalazás kezdettől fogva együttjárt a habarcsos kötőanyag alkalmazásával. A katonai és polgári telepeken azonban egészen a Marcus-háborúk koráig még középületeknél is gyakran találkozunk agyagba rakott kőfalakkal.
