Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig (Budapest, 1975)

Nagy Tibor: BUDAPEST TÖRTÉNETE AZ ŐSKORTÓL A HONFOGLALÁSIG

endre) ugyancsak ekkor építették át a kőtábor keleti főkapuját (porta praeloria), és kiugró tornyokkal erősítették meg a táborfalat. A déli szárnyerőd, a nagytétényi (Campona) tábor átépítésére a jelek szerint ekkor nem került sor. A már korábban félkörös bástyákkal erődített auxiliaris tábor a korszerű védekezés követelményeinek még megfelelt (48. kép). Helyenként a nagyobb táborok közötti kis erődök sűrűsítésére is sor kerülhetett. A Bivalyos csárda mellett egy kisebb (8,1 x8,l m) Diocletianus-kori őrtornyot tart számon a kutatás. Budapest területén a III. század végi erődépítkezés legfontosabb emléke a pesti oldalon található, ahol a Március 15. tér helyén legyező alakú saroktornyokkal, és sarkított patkó alakú bástyákkal megerősített új hídfőállás létesült 294-ben (49. kép). A déli limes-szakaszon Bononiával (Banostor) szemben építették fel a másik hasonló rendeltetésű bal parti erődöt.

134 Erről a két támaszpontról indulhatott ki azután 294-ben Diocletianus és a 293 márciusában uralkodótársul maga mellé vett Galerius Caesar támadása, amelynek eredményeképp egész rövid időre politikai függőségbe kerültek a Duna Tisza közti szarmata törzsek. Pár évvel később megmozdulásukat azonban nem sikerült kellőképp megtorolni. Majd egy évtizedig tartott (299 -307), amíg Galeriusnak, majd Liciniusnak újból sikerült e veszélyes népet nyugalomra szorítani. 322-ig ezután nem hallunk újabb megmozdulásaikról.

135 A századforduló körüli évtizedek gyakori szarmata háborúi ellenére is sikerült azonban a Belső III. század utolsó évtizedében az alsó-pannoniai határsáv és a mögöttes területek régóta ese- re

f

ormolc dékes újjászervezését végrehajtani. Galerius Caesar gyakorolta 294 óta a hatalmat az illyricumi tartományokban, az ő nevéhez fűződnek tehát nemcsak a következő tíz év sikeres szarmata harcai, hanem Diocletianus katonai, közigazgatási, pénzügyi és gazdasági reformjainak végrehajtása is Pannoniában. A tartomány katonai és közigazgatási átszervezése keretében nem sokkal 297 előtt Alsó-Pannoniát két részre osztották. Az eddigi tartomány Drávától északra eső része Valeria, míg a Dráva és Száva közti területe Pannónia secunda néven két önálló tartomány nyá különült. Ezzel egy időben végleg szétválasztották a helytartó katonai és polgári ügykörét. Ettől kezdve a tartományban állomásozó katonaság fölötti parancsnokságot az új, katonai arisztokráciával megerősített lovagrend tagjai közül kinevezett vezető (dux) gyakorolta, míg a polgári közigazgatás vezetését az ugyancsak lovagrendű praeses-re bízták. A III. század nyolcvanas éveiben a még osztatlan hatáskörrel kormányzó alsó-pannoniai legátus Aquincumban székelt. A feladatkörök szétválasztása után a katonai kormányzó (

dux) székhelye továbbra is Aquincumban maradt. A polgári közigazgatás központja viszont elkerült innen. A IV. század második harmadában már Sopianaeben (Pécs) mutatható ki.

136 Az irodalmi források elszórt megjegyzései inkább csak sejtetik, milyen nagy gondot fordított Galerius Valeria tartomány belső helyzetének megszilárdítására. A Not ilia dignitatum néven ismert későrómai schematizmus Valériára vonatkozó adatainak elemzése elárulja, hogy Galerius idejében a határ menti erődök korszerűsítése mellett az új tartomány táborhelyeit a légiós táborokon kívül majd mindenütt az új harcászati követelményeknek megfelelő lovas csapatok, az Equités Dalmatáé nevű lovas alakulatok szállták meg. A budai oldal északi és déli szárnyerődnyugati tornya