Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)

Források

A kereskedelmi miniszter tájékoztatást adott a külkereskedelmi forgalom várható alaku­lásáról, különös tekintettel a magyar-szovjet árucsere-forgalomra végbemenő változá­sokra. Egyetértettek abban, hogy a fővárosban is meg kell teremteni a kereskedelemben a ma­gánjellegű vállalkozások élénkülésének politikai, közgazdasági és társadalmi alapjait. Megállapodtak abban, hogy a tanácsi alapítású vállalatok vonatkozásában a program végrehajtását a tanácsi szerveknek kell végezniük. Megállapították, hogy a reális döntés meghozatala érdekében fel kell gyorsítani a világ- kiállítás előkészítési munkálatait. A találkozón megvitatták a főváros idegenforgalommal kapcsolatos gondjait és meg­egyeztek abban, hogy ismételten napirendre kell tűzni a fővárosi idegenforgalmat koor­dináló bizottság mielőbbi létrehozását. Keresni kell az anyagi eszközöket az idegenforgalom infrastrukturális fejlesztéséhez. Megállapították, hogy további intézkedések szükségesek az élelmiszerkereskedelem teherviselő képességének javítására, valamint az ellátatlan, vagy rosszul ellátott területek kereskedelmi hálózat bővítésére. A Kereskedelmi Minisztérium a közeljövőben az ágazati szakszervezettel együtt előter­jesztést készít a Minisztertanács részére a kiskereskedelmi árrés emeléséről az élelmi­szerkereskedelemben és az idényjellegű üzletek érdekeltségének megteremtéséről. 3. A kerületi pártbizottságok gazdaságpolitikai (területtel foglalkozó) titkárai részére április 26-án csoportos konzultációt szervezett a Város- és Gazdaságpolitikai Osztály az 1989. évi gazdálkodás indításának politikai tapasztalatairól. A konzultáció a Bp. PB napirend előkészítését szolgálta.202 A XVIII. PB GPMB IV. 20-i ülésén azt az álláspontot alakította ki, hogy kezdeményezi a PB felé önmaga megszüntetését. Javasolja, hogy a kerületi PVB a politikai szükségle­tekhez igazodóan szakértői munkacsoportokat foglalkoztasson. A XXI. kerületben a tanácstagi körzetekben március 18-án, a közterületeken április 15- én a vállalatok, intézmények és a lakosság bevonásával közterület-fejlesztő- kömyezetvédő társadalmi munkaakciót szerveztek, ahol 4400 fő helyi lakos, iskolai tanuló, gyári dolgozó vett részt. 202 Az említett ülés 1989. május 30-án volt. Mivel a testületi tagok írásban is megkapták a VGPO tájékoztató­ját, így érdemben nem tárgyalták. BFL XXXV. 1. a. 3. 229. őe. (1989. május 30.) 4., 35-39. p. 240

Next

/
Oldalképek
Tartalom