Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)
A hangulatjelentések elé
nek folyamata nem állt meg.” Ezen felül - visszatérő toposz ez a történelemben - zavarta az emberek többségét, hogy vannak, akik „a jelen helyzetért felelősek, viszont magas jövedelemmel, nyugdíjjal rendelkeznek”. Az egyik nagyvállalat, a Taverna jelentéseiből megtudhatjuk például - ki gondolta volna? - hogy az „országgyűlési választások előtti időszakban a legnagyobb pártfeladat a lakóhelyi pártalapszervezetek erősítése.” Az is kiderül, hogy a Tavernában meglehetősen reakciós szemlélet uralkodott. A privatizáció (a későbbi úgynevezett sikertörténet) gondolata például kifejezetten idegenül hatott: „Egyre több szó esik napjainkban a privatizálási folyamat megindításáról, ami a kereskedelmi vállalatok radikális decentralizálását, a boltok, vendéglők értékesítését, a vállalati központok megszüntetését irányozza elő. Ezt a javaslatot reformellenesnek tartjuk. [...] A vállalat vezetőiben hatalmas bizonytalanságot idéz elő a tervezet.” Teljes joggal vetették fel ugyanakkor azt, hogy meglehetősen sajátos „logika” a határon áthozható, illetve át nem hozható áruk listájának titkolása a kelet-német állam részéről. Nem értették, hogy „miért »titkos« a kivihető, illetve tiltott áruk listája az NDK-ban”. Egyébként is: „A szocialista országok közötti vámháború nagy visszatetszést keltett.” Az MSZMP-ről a Tavernán belül is lesújtó vélemények sorjáztak: „Sajnos az emberek véleménye nagyon negatív. Nem név szerint hibáztatnak, hanem az a vélemény, hogy ti rontottatok el mindent, a párt vezetésével jutottunk el idáig.” E ponton sokadszor jutunk el a mentális kérdésekig. Korábban is említettük, hogy a pártállam patemalizmusán szocializálódott emberek között milyen káoszhoz vezetett, amikor az addig egyszólamú hangütés hirtelen polifonikussá vált: „Nagy visszhangot váltott ki a párttagok és pártonkívüliek között, hogy a párt felső vezetésében ismét különbözőképpen nyilatkoztak a »felelős vezetők«: most elsősorban az 1956-os események megítélésében. A párttagok »belső hatalmi harcnak« vélték az idevágó nyilatkozatokat. Egyesek szerint meg kellett volna várni a Központi Bizottsági [sic!] ülését.” Az pedig már a döbbenet határát súrolja, netán át is lépi, hogy 1989-ben megfogalmazódott az alábbi „gondolatsor”: „Az 1956-os események megítéléséről nagyon eltérőek a vélemények: többen azt mondták: ha most taktikai, vagy más okból kiderítik, hogy ez egy népfelszabadító forradalom volt és netán, akik becsülettel helytálltak, harcoltak a hatalomért a fegyveres banditákkal, azok ellenforradalmárok - akkor kilépnek a pártból.” Ekkor már eldőlt, hogy Nagy Imre egykori miniszterelnök újratemetésére (egyúttal rehabilitációjára) sor kerül. Az ezzel kapcsolatos egyes reakciók még 21 év távlatából is döbbenetesek: „Egyesek aggódnak, hogy Nagy Imre temetése egy komoly tömegdemonstráció lesz, csak nehogy a fegyverek is szóhoz jussanak.” Szemezgetve az IBUSZ hangulatjelentéseiből, itt is különösen Pozsgay Imre népfelkeléssel kapcsolatos kijelentésének volt visszhangja: „A legnagyobb vihart és vitát Pozsgay Imre 1956-os eseményekről adott értékelése kavarta. Párttagságunk véleménye szerint egyetlen kiragadott szóval nem lehet az ’56-os eseményeket értékelni. Pozsgay elvtárs 19
