Katona Csaba - Rácz Attila: Hangulatjelentések a fővárosból 1988. októberétől 1989. októberéig - Budapest Főváros Levéltára Forráskiadványai 11. (Budapest, 2010)
A hangulatjelentések elé
szóló információs jelentésből kiderül, hogy a fővárosi pártalapszervezetek több mint fele tartott ezidőtájt taggyűlést, a megjelenés 80, ellenben az aktivitás mindössze mintegy 20 százalékos volt. Ezeken az üléseken főleg Pozsgay Imre volt a téma, pontosabban az 1956. októberi események népfelkelésnek minősítése. Meg is rendültek „kellőképp” egyes párttagok a váratlan fordulattól: „Nagy ellenérzést és tiltakozást váltott ki Pozsgay elvtárs nyilatkozata.” Pozsgay bejelentése heteken át meghatározó elem volt. A TPO rögtön ezzel kezdte a január 26-február 1-jei időszak eseményeinek visszhangjáról szóló információs jelentését: „Nyugtalan hétvégét okozott a főváros párttagságának és a közvélemény jó részének, az érdeklődő állampolgároknak Pozsgay Imre és Berecz János nyilatkozata. Hétfőn és kedden valósággal »égtek« a Budapesti Pártbizottság telefonvonalai. Értetlenség és megdöbbenés, zavarodottság és felháborodás a jellemzői a szinte robbanásszerű reagálásoknak. A kommunisták elsősorban azt kifogásolják, hogy egy ilyen horderejű kérdést, mint az 1956-os időszak megítélése, nem szabad rögtönzött interjú keretében minősíteni, az eddigi történelmi, politikai következtetéseket átértékelni a Politikai Bizottság egyik tagjának. Általában ismeretes, hogy az utóbbi negyven év történelmi útjának, tapasztalatainak elemzésével, vizsgálatával éppen az a bizottság foglalkozik, amelyet Pozsgay Imre vezetésével a KB bízott meg. Ezért sokan nagyon elsietettnek, pártszerütlennek tartják, hogy olyan értékelést hoz nyilvánosságra, amelyet e megbízó testület még meg sem tárgyalt. Ezt még akkor is tűrhetetlennek tartják, ha netán a munkabizottságban olyan vélemény alakult ki, hogy 1956-ot népfelkelésnek minősítik.” Túl azon, hogy a pártzsargon gyönyörű teremtménye a „pártszerűtlen” szó, ismét csak itt ragadható meg, hogy számos ember számára micsoda döbbenetét okozott a hirtelen változás, aminek a legérdekesebb eleme az a mentalitás, gondolkodásmód, ahogy az „egyszólamú” világot, amelyben éltek, szemlélték. Ugyanez érhető tetten az alábbiakban is, megspékelve talán némi üldözési mániával és konspirációs elméletek gyártásával: „Sokaknak feltűnt az is, hogy mind Pozsgay Imre, mind Berecz János kijelentései (»A párt nem teljesen alkalmas a folyamatok irányítására.«) olyan időszakban hangzott el, amikor a főtitkár külföldön volt. S olyan időszakban, amikor a lakosság a romló életfeltételek, újabb áremelési bejelentések hatása alatt küszködik, vergődik. A kommunisták közül igen sokan nehezen türtőztették magukat, tömegesen jelentették be bizalmatlanságukat, kilépési szándékukat, becsapottsági érzésüket. Úgy érzik, hogy rendkívül nehéz helyzetbe kerültek egy politikailag amúgyis kiélezett korszakban, amikor versenyhelyzetben, új politikai szervezetekkel megküzdve kell képviselni a párt politikáját. Sokan úgy vélik, hogy számos jel szerint a felső vezetésben eltérő vélemények vannak alapkérdésekben s ez könnyen pártszakadáshoz is vezethet.” Nemigen kell ezt tovább idézni, ugyanaz az álláspont, egy tipikusan pártállami, antidemokratikus gondolkodásmód jelei ezek a szavak. Akadt azért más jellegű meglátás is: „Helyeslik a fővárosban, hogy megkezdődött a párbeszéd a különböző politikai csoportosulásokkal, még akkor is, ha pillanatnyilag a kritikai pozíciót elfoglaló alternatív szervezetek vannak helyzeti előnyben.” Változatlanul súlyos gond volt, hogy az MSZMP iránti bizalom érzékelhetően megroppant: „A türelmetlenség, bizalmatlanság növekedett, a párt és a kormány hitelvesztésé18
