Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.

Tarcali Zoltán elvtárs: Kevesebb létszámot ígértünk, mint ahogyan mozgósítottunk, bár a kerületből sokan meg­szöktek [sic!] a Köztársaság térre. Meg kell mondani azt is, hogy a kerületből 19 000 ember jár be más kerületbe dolgozni. Az előkészítéssel kapcsolatban: az igazgatókat és a munkástanács-elnököket behívtuk, hogy segítsék az előkészítő munkát. Megmondtuk, hogy pressziót gyakorolni nem szabad, a Vegyimüveknél azonban megpróbálták. A Vegyimüveknél ugyanaznap derült ki egy szabo­tázs cselekmény, azonkívül géppuska- és egy csomó lőszerrejtegetés. A kormányküldöttség fogadásával kapcsolatban: szombaton az egyik üzemben reggel 7 órakor egy taggyűlésen vettem részt, oda értesítettek, hogy vasárnap érkezik a küldöttség. A taggyűlésen 42 elvtárs vett részt és 30 elvtárs jelentkezett, hogy szeretnének kimenni a foga­dásra. És meg is ígértem, azonban csak három meghívót tudtunk biztosítani. Véleményem szerint május 1-jére tudunk tömeget mozgósítani. Most már mi is bátrabban nyúlunk hozzá a kerületben egy nagygyűlés tartásához, de kérjük, hogy mi is kapjunk egy központi előadót. Veres József elvtárs: A gyűlés szervezését és beindítását úgy oldottuk meg, hogy behívtuk az összes igazgatókat és IB-elnököket. Azért hívtuk be őket, hogy a kommunista igazgatókat hozzászoktassuk, hogy a párt építése nekik is feladatuk. Az igazgatókkal megbeszéltük, hogy ahol a munkaidő tovább tart, álljanak le inkább előbb, persze nem fizetik az időt. Az igazgatók ennek érdekében néhány helyen bizonyos műszakokat átcsoportosítottak. A legnagyobb nehézség itt is a nagyüzemekben volt. Innen jött ki a legkevesebb ember. 3 000 dolgozóból 300-at ígértek. A közép- és kisüzemekből a dolgozók hozzáállása jobb volt. Kerületünkben igen sűrűn felvetődik a funkcionáriusok felülvizsgálásának a kérdése. A gyűlések szervezése nekünk jól jött ki, ugyanis a taggyűlések kedden este voltak. így az üzemeket és a körzeteket egyaránt jól tudtuk mozgósítani. Egy hibát követtünk el, azt, hogy az idő miatt kicsit leálltunk. Szabadtéren volt szervezve. Arra az álláspontra helyez­kedtünk, hogy ha eláll az eső, akkor sem lesz sikeres a gyűlés, mert a téren lévő padokra nem lehet leülni. Ez indított minket arra, hogy terembe szervezzük meg a gyűlést. Rendkívül nehéz volt felmérni a területet, hogy hány ember vett részt. A gyűlés szónokával, Rónai elvtárssal szemben nekem is aggályaim voltak. Marosán elvtárs gyűlése nagyon jó volt, de ez még jobb volt. A gyűlésen nagyon jó hangulat volt. Mi a magunk részéről nagyon meg vagyunk vele elégedve. A hangulat rendkívül pozitív volt, különösebb hangok nem voltak. Úgy néz ki, hogy az a bizonyos fordulat most érkezett el. Ezt most csak megfelelően kell kihasználni. Az időszaki tagjelentkezés lényegesen jobb, mint bármikor volt. Nálunk is van olyan tünet, hogy nem mindenütt a legjobb szakmunkások jelentkeznek. Vannak azonban kivételek is. Altalános, hogy ahol a műszaki vezetés nincs bent a pártban, ott a legjobb szakmunkások és a munkások egy része is tartózkodó. Itt a front most megomlott. A műszaki vezetés is igyekszik a pártba belépni, és nekünk egy részét vissza kellett utasítani. Felvetődött az, hogy most a kormánydelegáció hazaérkeztével szervezzünk üzemekben gyűléseket. Ez helyes, de teljesen helytelen volna sablonosán kiadni az ügyet. Bízzák az elvtársak ránk, hogy mi szervezzük meg az üzemi gyűléseket. Nem tartom helyesnek túlzásba vinni a gyűléseket. Vigyázzunk arra, hogy nehogy túlhajtsuk magunkat a dolgokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom