Koltai Gábor - Rácz Attila: A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületeinek jegyzőkönyvei II. 1957. április 1.–1957. május 27. - Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 10.
tüntetés megtartását, s tagja voltam annak a küldöttségnek, mely ebben az ügyben a Gerötitkárságon eljárt. Már 23-án délután rengeteg nyugtalanító jelenség nyomán, melyet tapasztaltam, s mely mélyen megdöbbentett, még a Bem térről a Budapesti Pártbizottságra siettem, s eléggé kétségbeesetten jeleztem Kovács István elvtársnak a tapasztaltakat. Ő azonban megnyugtatott, hogy nincs semmi baj, pánikra nincs ok, a párt már dolgozik „az új munkamódszereken" s ura a helyzetnek. Rettenetesen kiábrándító volt ez a beszélgetés, s érthetetlen volt, hogy komoly intézkedés nem történik. 12 óráig, tehát lényegileg éjfélig az Akadémiai utcai pártközpontban voltam, s ott közelről láttam, ez még inkább elkeserített - azt a tehetetlenséget, bénultságot, amely teljesen dezorganizálta a pártot. Mi történt október 23-a után? 24-én, 25-én a Köztársaság téren voltam, a kerületi bizottságokkal próbáltunk kapcsolatot kiépíteni, sajnos eredménytelenül. 26-án Mező elvtárssal együtt a Budapesti Pártbizottság megbízásából a Városházára mentem, hogy egy baloldali jellegű és összetételű nemzeti bizottság megalakításáról tárgyaljunk. Itt kijelöltünk néhány fiatal, népszerű és ugyanakkor baloldali művészt. Ezeket próbáltam megnyerni, hogy vállalják a megbízást, a bizottság munkájában való részvételt. 30-a után a Tanáccsal a kapcsolatom teljesen megszakadt. A Köztársaság tér ostromának reggelén a pártházban voltam. Innen 8 óra körül Kazimir Károly rendezővel együtt Kerek Katalin színművészhez 782 mentünk. Ott szereztem tudomást a pártház ostromáról. Láttam, hogy a helyzet egyre súlyosabb. November 1-én Kovács Antallal együtt a SZOT égisze alatt kibontakozó ifjúmunkás szervezkedéssel próbáltunk kapcsolatot teremteni, 2-án és 3-án többször is jártam a Nádor utcában, feladatot kértem. Két alkalommal beszéltem Orbán elvtárssal. 783 Teljes volt a tanácstalanság. Érzéseim ellentmondásosságára legjellemzőbb, hogy mégis láttam egy esetleges lehetőségét egy olyan konszolidációnak (ma már világos, hogy ez illúzió volt), melyben ugyan súlyos pozícióveszteségek árán, de a párt mégis összeszedheti erejét, s tiszta eszközökkel, a maga igazával visszahódíthatja a tömegek, mindenekelőtt a munkások bizalmát. Én reám Kádár elvtárs 30-ai beszéde nagyon nagy hatással volt. Mint egy megszállott ismételtein minden beszélgetésnél, hogy tiszta eszközökkel lehet csak visszahódítani a tömegek bizalmát. November 4-e ilyen lelkiállapotban ért engem. Felelősségem nem akarom körmondatokban folytatni. Ma már világos, hibás s tarthatatlan álláspontot képviseltem. A Szovjetunió magatartását én akkor végzetesnek tartottam. Úgy éreztem, végleg kompromittáltuk a szocializmust. Eltapostuk az utolsó lehetőségét is a szocialista konszolidációnak, a bizalom visszaszerzésének. Ami történt, teljesen megbénított, összezavart. Mindennek következtében nem értettem, nem helyeseltem a Kádár-kormány első lépéseit. Nem láttam be Nagy Imre politikai vonalának kudarcát, s azt, hogy magatartása végeredményben árulásba torkollott. A kiúttalanságban is a kiutat az egyezkedésben, a tárgyalásban láttam. Csak a Kínai Kommunista Párt nyilatkozata után kezdtem egyre inkább belátni, főleg a tények hatása alatt álláspontom helytelenségét. Ma már egyre inkább látom, hogy november 4-e a történelmileg szükséges és lehetséges kiút, mely egyedül állíthatta meg az ellenforradalmat, s az MSZMP helyes politikája nyomán egyedül teremthette meg a szocialista konszolidáció alapjait. Mikor hosszú vívódás és töprengés után felismertem álláspontom 782 Elírás, valószínűleg Berek Katalin színművészről van szó. 783 Orbán Lászlóról van szó.
